Egyre vonzóbbak a brit csúcsliga, a Premier League csapatai a külföldi befektetők számára. A jelek szerint az sem zavarja se a klubokat, se a befektetőket, hogy Sepp Blatter, a FIFA elnöke a minap ellenséges megjegyzést tett ezzel kapcsolatban: „A külföldi befektetők azt akarják, hogy a foci szolgálja őket, ahelyett, hogy ők szolgálnák a labdarúgást.”
A West Ham United lett a hatodik brit első ligás csapat, amely külföldi kézbe került, miután egy izlandi befektetők által vezetett konzorcium 85 millió fontot (161,5 millió dollárt) fizetett a csapatért. A West Ham ugyan komoly sikerekkel nem büszkélkedhet, ám elemzők szerint hosszabb távon lehet fantázia a klubban, főleg ha a jelenlegi 35 ezer főt befogadó stadionból a csapat a 2012-es londoni ötkarikás játékokat követően átteheti a székhe-
lyét a még csak a tervrajzokon létező, majdan kétszer annyi nézőt befogadó olimpiai stadionba.
A Premiership 20 csapata a 2004/2005-ös szezonban 1,35 milliárd font (2,59 milliárd dollár) árbevételt hozott össze, míg az olasz Serie A „csupán” 904 millió fontnak megfelelő összeget kasszírozott – mutatott rá a Reutersnek Alan Switzer, a Deloitte & Touche elemzője. Az angol klubok igen jól profitálnak a mindenféle kereskedelmi lehetőség kiaknázására alkalmas, s így magas jegyárakon is teltházat vonzó modern stadionokból.
A külföldi tulajdonosok brit inváziója 1997-ben kezdődött el, amikor is a Harrods áruház egyiptomi tulajdonosa, Mohamed Al Fayed megvásárolta a Fulham FC-t. A legnagyobb visszhangot kiváltó két csapatvásárlás viszont minden bizonnyal a Chelsea és a Manchester United akvirálása volt. Roman Abramovics orosz milliárdos 2003-ban 60 millió fontot fizetett a londoni kékekért, Manchesterben pedig Martin Glazer, a texasi olajmilliárdos – a szurkolók heves tiltakozása ellenére – vásárolta fel a Unitedet. Könnyen lehet, hogy e két patinás klubot egy következő „nagyágyú”, a Liverpool követi. A csapat környékén eddig a thaiföldi ex-miniszterelnök, amúgy telekom mogul Thaksin Shinawatra sertepertélt, most pedig úgy hallik, tárgyalások folynak az amerikai George Gillette-tel.
Az angol foci, úgy tűnik, nem csak szórakozásnak, de üzletnek is kitűnő. Európa öt legnagyobb focinemzete közül a német csapatok meccsei a leglátogatottabbak, átlagosan 40,8 ezer fős nézőszámmal. Az angol arénák meccsenként 33,8 ezres, a spanyolok 28,5 ezres átlagos látogatottsággal büszkélkedhetnek. A francia és az olasz bajnokságban e mutató 21,7 ezer, illetve 21,5 ezer.
A nézőszám-versenyben második helyezett angol klubok azonban a tévéközvetítésekből származó bevételben az első helyen állnak; becslések szerint a 2007/2008-as szezonban 564 millió fontot kaszálhatnak ebből, ráadásul a jövő igen rózsásnak tűnik, hiszen a tengerentúli közvetítésekből származó bevétel várhatóan 50 százalékkal emelkedik meg.
A külföldi befektetők számára az angol klubok vonzerejét kontinentális versenytársaikkal szemben az is növeli, hogy közülük sokan nyilvános társaságként szerepelnek a tőzsdén. Ez egyrészt garanciát ad az átlátható gazdálkodásra, másrészt megkönnyíti a felvásárlást is. Ezzel szemben a legnagyobb spanyol csapatok jobbára a klubtagok tulajdonában vannak. Az olaszok közül is van néhány a tőzsdén, ám többségük vagy nagyvállalatok, vagy jelentős közéleti személyiségek érdekeltsége, s mivel ezek neve szinte összeforr a klubjukkal, attól csak végső esetben válnak meg.