Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a cégek marketingbüdzséjüknek abból a feléből költenek, amelyik kidobott pénznek számít. John Wanamaker, a modern hirdetés amerikai atyja ugyan áruházának reklámköltéséről mondta, hogy az egyik fele hiábavaló, csak éppen nem tudja, hogy melyik, ám a céges karácsonyi képeslapok, ajándékok és partik haszna is igencsak kétséges.
Egy-egy újságíró például közel száz üdvözlőlapot dobhat decemberben a papírkosárba, jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtőbe. A feladók igencsak vegyes társaságot alkotnak. Van köztük, aki mindig készséggel áll a sajtó rendelkezésére; nekik azért felesleges áldozni a képeslapra, mert a kapcsolat szempontjából az számít, hogy az újságírót visszahívják-e, és igyekeznek-e érdemben válaszolni a kérdéseire. Az ellenpélda az a kommunikációs vezető, aki még névnapra is dísztáviratot küld (pr szakemberek ezt a gesztust – tévesen – a személyre szóló, és ezért követendő minták közé sorolnák), ám a cég első emberével való interjút nem tudja elintézni.
FOKOZOTT FELESLEGESSÉG. Manapság az egyediség a trend: a naptárak ideje lejárt. Ez nem is lenne baj, hiszen a cégek küldtek mindenféle noteszt, csak éppen azt a méretet nem találták el, amelyet az ember megszokott, s szívesen használ. Helyettük érkezik viszont ördöglakat, céges logóval ellátott üveggömb a fenyőfára, Mikulás stresszlabda, sőt tojásforraló is – pusztán azért, hogy a kukában landoljon. Fogyókúrázók a bonbonnak, antialkoholisták az üveg bornak örülhetnek különösen, kiváltképp akkor, ha a „személyre szólás” jegyében dedikálják nekik a palackot – így még csak tovább sem lehet azt passzolni.
A legkellemetlenebb decemberi szokás azonban a parti. Az amúgy is hajtós időszakban ez egyaránt teher meghívónak és meghívottnak, miközben az előbbi még azért is aggódhat, elegen jönnek-e el. Protokoll tanácsadók persze nem mondják, hogy felejtsük csak el a partit úgy, ahogy van, hiszen nekik ez bevételkiesést okozna – nem volna mit megrendezni. Ehelyett itt is az egyediség a varázsszó. Már a meghívó levélnek is egyedinek kell lennie. Ennek eklatáns példája a „palackposta”, amikor a nyomtatott meghívót csatos üvegben, csomagként hozzák. Fokozott formája a kaleidoszkóp: forgatásra változó háttér előtt kukucskálható ki a helyszín. Időrablás szempontjából a rejtvény felülmúlhatatlan: meg kell fejteni a címet, ha el akarunk menni. Persze nem eszik olyan forrón a kását: ilyenkor a rendező fél aggódva telefonál, s elárulja a megfejtést, hiszen ő járna a legrosszabbul, ha megbuknánk az agytornán.
A rendezvény egyedisége – a helyszín, a műsor – a korábbiaknál nagyságrendekkel többe kerül, mert a szervezők szerint manapság már nem is parti az, ahol nincs külföldi művész és különleges díszlet. Mindezt azért, hogy aztán a résztvevők az órájukat lessék: nem kirívó illetlenség-e már hazamenni, hiszen másnap is sok munka, netán egy újabb parti vár.
ÉRTELMES TREND. Van azért valami, ami jó érzéssel töltheti el mindkét felet, s kezd is trendinek számítani, csak még nem eléggé. Ez egy karácsonyi kép e-mailen, azzal a szöveggel, hogy a lapokra, ajándékokra, netán a partira szánt pénzt a feladó jótékony célra fordította. Ha csak száz képeslappal, s darabonként háromszáz forinttal számolunk, fejenként már 30 ezer forintot „adhatunk” a rászorulóknak, a partipénz pedig megtöbbszörözi az összeget. Nincs macera, viszont felelős embernek érezhetjük magunkat. Vitathatatlanul szép ajándék.
Az új szokás meghonosítására az időpont rendkívül alkalmas. A kormánytól már szeptemberben átvett, nem éppen karácsonyi csomag miatt a cégek amúgy is spórolásra kényszerülnek. A jótékony ráfordítás révén senkinek sem tűnhetne fel, hogy az idén szerényebb képeslapot kapott, netán lemaradt a címlistáról. Sőt, többletköltség nélkül a korábbinál többeknek lehetne üdvözletet küldeni. Járulékos haszon, hogy nem kell ínhüvelygyulladástól tartani: hagyományos lapot snassz lenne sokszorosított aláírással küldeni, e-mailt nem is lehet másként.
Egyre azonban vigyázni kell. Nehogy csatolásként küldjék az elektronikus képeslapot! Jobb azt magába az e-mailbe bemásolni: az év végi hajrában még plusz két kattintás is tehernek tűnhet…
A szerző a Figyelő rovatvezetője.