Elbóbiskolt az egyik hallgató Milton Friedmannak a chicagói egyetemen tartott egykori előadásán. A professzor rácsapott az asztalra és követelte, hogy a diák válaszoljon az előbb feltett kérdésre. „A kérdést nem hallottam, professzor úr – felelte a felriasztott hallgató -, de a válasz: a pénzkínálat növelése.”
A fenti anekdota is mutatja, hogy Friedman és a monetarizmus elválaszthatatlanok. Az addig uralkodó keynesi szemlélettel szemben, amely szerint a gazdaság ingadozásai az árupiacra vezethetőek vissza, Friedman és követői azokat a pénzkínálat és pénzkereslet változásaiból eredeztették.
MAGYAR GYÖKEREK. A beregszászi szülőktől származó, már New Yorkban született Friedman nézetei gazdaságpolitika téren is gyökeres szakítást jelentettek az addig uralkodó keynesi konszenzussal, amely elsősorban a keresletélénkítő állami beavatkozásban látta a stabilizáció zálogát. Friedman szerint a gazdaságpolitika irányítói kevés információval rendelkeznek a gazdaság összetett rendszerében lezajló folyamatokról, így inkább a szabályozásoktól minél jobban felszabadított piacra kell bízni a sokkok kiigazítását. A legtöbb, amit a kormányzat tehet, hogy nem okoz további sokkokat.
A Reagan- és a Thatcher-kormányzat deregulációs politikája nagymértékben az õ hatásának tulajdonítható.
Milton Friedman 1912-2006.
Milton Friedman úgy vélte, a fiskális politikát – ami Keynes követői szerint a gazdaságirányítás fő eszköze lenne – csupán a közjavak beszerzésére kell korlátozni. Tévesnek tartotta a munkanélküliség és az infláció közötti átváltás lehetőségét: szerinte ez rövid távon megbízhatatlan eszköz, hosszú távon pedig nem létezik ilyen kapcsolat. A monetáris politika feladata pedig az előre meghirdetett, kiszámítható környezet biztosítása.
A keynesi politika csődjét és a monetarizmus látványos diadalmenetét a hetvenes évek eleje hozta el, az olajárrobbanás nyomán megugró inflációval, ami azután a gazdaság stagnálásával párosult. Friedman 1976-ban Nobel-díjat kapott. Az időpont – mint arra kollégája és keynesi nézeteket való vitapartnere, James Tobin felhívta a figyelmet – szimbolikus volt: éppen kétszáz évvel korábban jelent meg ugyanis Adam Smith könyve a nemzetek gazdagságáról. A kettejük közötti párhuzamhoz érdekes adalék, hogy Friedman előszeretettel viselt a nagy előd képével ékesített nyakkendőket. A kitüntetés azonban nem hozta lázba: úgy nyilatkozott, a díjkiosztó bizottság tagjainak véleményénél sokkal fontosabb, hogy az utókor miként ítéli majd meg a munkásságát.
TANÁCSADÓ SZEREPBEN. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a közgazdász ihletésére a nyolcvanas évek elején a pénzmennyiség szabályozásával igyekezett megfékezni az elszabaduló inflációt – sikerrel. A Reagan- és a Thatcher-kormányzat deregulációs politikája nagymértékben Friedman hatásának tulajdonítható. Pinochet idején Friedman felügyelete mellett tanítványai, a „chicagói fiúk” irányították gyakorlatilag a dél-amerikai ország gazdaságpolitikáját, s Chile ebben az időszakban nagyon alacsony infláció mellett tudott kiemelkedő növekedési rátát produkálni. Ugyan Friedmant sok bírálat érte e szerepvállalásáért, de ő később úgy nyilatkozott: a szabad piac vezetett Chile későbbi demokratizálódásához.
A gazdaságpolitikán túlmutató kérdésekben is gyakran hangoztatta markánsan szabadságpárti véleményét. Hitet tett a könnyűdrog-fogyasztás dekriminalizálása mellett, a legbüszkébb pedig a kötelező katonai sorozás elleni tiltakozására volt.