Az alkusz

Azért, hogy ne szűnjön meg a munkahelye, Buczolich Antónia vásárolt magának egy céget. A CLB Kft. azóta az ország legnagyobb független biztosítási alkusztársaságává vált.

Statisztikusi szakirányon végzett az ELTE matematika szakán Buczolich Antónia, s minthogy a matematikai axiómák és elméletek érdekelték, első munkahelye a nyolcvanas évek elején a Magyar Nemzeti Bank lett. Ott azonban rá kellett jönnie, hogy a való élet összefüggéseit leírni sokkal nehezebb, mint eligazodni a matematika zárt világában. A nyolcvanas évek végén anyagi okokból mellékállást vállalt akkori munkahelye, a Pénzügyminisztérium Számítástechnikai Intézete mellett, és az amerikai piacra szánt szoftverek fejlesztésében segédkezett. Ám a két munkahely egyszerre túl sok volt, ezért megtartva a jól jövedelmező mellékállást, az akkoriban alakult Pannonlízing autófinanszírozó társaságnál vállalt félmunkaidős beosztást.


Időközben a szoftverfejlesztésre egy kisebb cég is alakult a Novotrade-től kivált tízegynéhány játékprogramozóból, akik közé beállt Buczolich Antónia is. Ennél a gazdasági programokat fejlesztő vállalkozásnál senki nem akarta elvállalni az adminisztrációval és könyveléssel kapcsolatos tevékenységeket, ezért ezt ő végezte. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalatot nem lehet több mint egy tucat ügyvezető igazgatóval irányítani, kivált a cégből. A Pannonlízing ugyanekkor ajánlott teljes állást neki, amit elfogadott. Feladata a cégnél futó kisebb programok integrálása volt, amihez a különböző pénzügyi területeken dolgozó kollégái gondolkodásmódját, s végső soron szakmáját is meg kellett tanulnia. Mire elkészült az integrált szoftverrel, már nála kötöttek ki a társaság belső beszámolói a kontrolling és egyéb területekről. Rövid idő múlva a könyveléssel együtt ő irányította a teljes back-office munkáját, immár gazdasági igazgatói pozícióban. Az ezredforduló végére kitanulta egy pénzügyi vállalat irányításának fortélyait, s ő lett a társaság második embere.

BUCZOLICH ANTÓNIA

49 éves, az ELTE matematika szakán végzett. 1981 és 1988 között az MNB-ben és a Pénzügy-minisztérium Számítástechnikai Intézetében közgazdasági modellek kidolgozásában vett részt. Ezt követően 2000-ig a Pannon-lízingnél gazdasági igazgatóként dolgozott. 2001-től tulajdonosként vezeti a CLB Biztosítási Alkusz céget.
Elvált, két felnőtt gyermeke van. Hobbija a családja és a virágok.

A Pannonlízinget ekkor eladták, majd kisvártatva beolvadt a K&H-csoport lízingcégébe. Ekkor Buczolich Antónia elszerződött a Postabank Leasinghez gazdasági igazgatónak. A Pannonlízing egyik partnere, a Credit Lízing Brókercég (későbbi CLB) tulajdonosa, Balogh Tibor éppen ezekben az időkben keresett vevőt a vállalatára. Megragadva az alkalmat, Buczolich Antónia megvásárolta a céget, mert úgy gondolta, első emberként jobb egzisztenciát tud kiépíteni magának, mint máshol alkalmazottként. Az első évben rögtön komoly problémával kellett szembenéznie. A CLB legfőbb partnerkörét ugyanis az egykori Pannonlízinghez tartozó járműkereskedők adták, ők azonban addigra már a K&H Bróker ügyfelei voltak. A kezdőlépés ezért egy új értékesítési lánc kialakítása volt, amivel párhuzamosan a korábban szinte kizárólag casco termékekre specializálódott alkuszcég belépett a gépjármű-felelősség és a vagyonbiztosítások piacára.

SZÁMÍTÓGÉPES TAPASZTALAT. Itt jelentkezett az az előny, amelyet az új cégvezető informatikai ismerete nyújtott. A vállalaton belüli folyamatok kezelésére már évek óta használták az általa a Pannonlízingnél kifejlesztett nyilvántartó szoftvert. Ezt érkezése után továbbfejlesztették, hogy a társaság által végzett minden folyamatot informatikai alapra tudjanak helyezni. „Ma már minden ügyfélről digitális mappát vezetünk, amelybe a biztosítással kapcsolatos valamennyi eseményt bejegyzünk, még a beszélgetéseket is” – húzza alá Buczolich Antónia. Így szükség esetén azonnal elő tudják keresni ügyfeleik adatait. Szerinte a jó csapat mellett ez volt az az előny, amely a versenytársakhoz képest gyorsabb fejlődést tett lehetővé. A 2001-es 31 ezres ügyfélszámot 2006-ra több mint 100 ezerre növelték. Országszerte 9 fiókot nyitottak, és munkatársaik száma 35-ről 65-re emelkedett. Az új portfólióban továbbra is túlnyomó többségben vannak a gépjármű-biztosítások, amelyek a szerződések 81 százalékát adják, ám ezek csupán egyharmada casco, a többi felelősségbiztosítás (gfb). A fennmaradó 10 százalék nagy része lakossági és vállalati vagyonbiztosítás, míg az életbiztosítások száma elenyésző.


Az ügyfélkiszolgálásra nagy hangsúlyt fektettek, és a továbbiakban is a minél szélesebb körű szolgáltatást határozták meg fejlődési irányuknak. Például telefonon megkeresik ügyfeleiket, amennyiben valamilyen lépés esedékessé válik: díjfizetés, vagy a zöldkártya megújítása. Sokszor az alkuszcég intézi ügyfele kárrendezését is, vagy épp segít az utolsó pillanatban befizetett csekkek elfogadtatásában a biztosítónál. Fontos fejlődési lehetőség az online értékesítés, amelynél szintén hatalmas előny egy-egy jó szoftver. Az alkuszcégek termék-összehasonlító szoftverei általában megállnak a kötelezőnél, a többi biztosítás ugyanis sokkal nehezebben standardizálható, ráadásul hetente jelennek meg új kondíciók, ezért állandóan frissíteni kell a szoftvert. A CLB-nél már az internetes ügyfelek is elérhetik az utas-, lakás- és a gépjármű-biztosítás összehasonlító programjait, amelyek legnagyobb előnye a naprakészség.

Buczolich Antónia szeretne beszállni az életbiztosítások értékesítésébe, ami eredendően nehezen illeszthető bele egy alkuszcég tevékenységébe; e termékeket sikeresebben adják el az ügyféllel személyes kapcsolatot létesítő ügynökök. Ugyanakkor a cégvezető szerint az alkuszoknál alkalmazott széles körű összehasonlíthatóságban van piaci érték. Egy évtizede, gyermekeire gondolva, fölmerült benne, hogy életbiztosítást köt, ám az értékesítők főként a befektetéssel kombinált termékekre akarták rábeszélni, miközben az általa kívánt kockázati életbiztosításokból nem tudtak elég széles kínálatot felmutatni. Buczolich Antónia meggyőződése, hogy létezik a befektetéseit önállóan kezelő, jól kereső, fiatal harmincas réteg, amelynél sikerrel lehetne értékesíteni egy összehasonlító szoftver alapján kínált kockázati élet- és rokkantsági biztosítást.

SAROKPONTOK


A munkavégzésben rendre és rendszerességre van szükség, ezért ezt érdemes megkövetelni.
A vállalati folyamatok átláthatósága gyorsítja a munkát, így versenyelőny a cég számára; ebben a legjobb partner a számítástechnika.
A vállalat és számainak matematikai alapon való szemlélése olyan összefüggé-sekre világíthat rá, amelyeket más módon sokkal nehezebb felismerni.
Fontos, hogy közös sikereinknek együtt tudjunk örülni.

BIZTOSÍTÁSBÓL AUTÓ. A társaság nemrégiben nagy lépést tett afelé, hogy már meglévő vagy új ügyfeleinek életbiztosítást adjon el, a magyar piacon egyelőre csak rajtuk keresztül elérhető termék révén. Az életbiztosítással kombinált lakáshitel-konstrukciókhoz hasonlóan (Figyelő, 2006/40. szám) a hitelre vett, vagy lízingelt gépjármű fedezetéül a finanszírozó elfogadja a már meglévő vagy újonnan vett (megtakarítással egybekötött) életbiztosítás díjtartalékát. Így az életbiztosításban álló pénzből autó lehet, illetve a biztosító által befektetett díjtartalék hozamával csökken a hitel összege. Az ügyfélnek ugyanis csak a kamatot kell a finanszírozó felé fizetnie, a tőke akár teljes egészében mehet a biztosításba.

„Az igazgató asszony matematikai észjárása néha okoz némi zűrzavart az őt megérteni szándékozó emberekben” – mondja Mestyán András, a társaság értékesítési igazgatója. Ez vezetőségi gyűléseken nem egyszer előfordult már: a gyors logikai kapcsokkal és az időnként matematikai szakkifejezésekkel kísért mondanivalót néha nem értik a munkatársak. Buczolich Antónia ilyenkor készségesen „lefordítja” számukra a mondandóját. Az informatikai osztály kifogásain ugyanakkor gyakran kifog hajlíthatatlan logikájával.

Jellemző a céges kultúrára, hogy az éves jelentésekben említés esik a vezető munkatársak hobbijairól is. Buczolich Antóniának fontos, hogy kollégái szeressék a céget, ahol dolgoznak, de ne csak a munkának éljenek. „Az évente néhány alkalommal megrendezendő vállalati rendezvényeken, közös sörözéseken a részvétel persze nem kötelező, hiszen a vidékről bejáróknak ez a néhány óra is sokat jelenthet” – teszi hozzá a cégvezető.