Kerti olvasáshoz való takarót hirdet egy német tévéreklám. A filmecskében a dermedő ujjú olvasó egy Márai-kötetet nem tud letenni. A könyv nem puszta illusztráció: Márai Sándor az elmúlt évek egyik sikerszerzője Németországban. De nemcsak ő: divatba jött a magyar irodalom, sorra jelennek meg és kedvező fogadtatásra találnak a kortárs szerzők művei is. Míg 1999-ben 6 magyar könyv jelent meg németül, addig az idén már 17 kötetnél tartunk. A kortárs hazai irodalom színe-javát már kiadták, Szabó Magdától Rakovszky Zsuzsáig, Kukorelly Endrétől Garaczi Lászlóig. A Magyarországon legbecsültebb „hármascsillag”, a Kertész-Esterházy-Nádas trió szintén elismert, esetükben nemcsak egyes kötetekre, de az életműre is rálátás nyílik németül.
Esterházy Péter a német Békedíj átvételekor. Ráharaptak a Harmonia Caelestisre. Fotó: Reuters
MIÉRT A MAGYAROK? Az 1999-es dátum fenti említése nem véletlen: akkor volt Magyarország díszvendég a német szakma megarendezvényén, a Frankfurti Könyvvásáron, ami ráirányította a figyelmet hazánk irodalmára. Frankfurt szerepe ma is fontos a közvetítésben: az idei október eleji seregszemlén jelent meg például Závada Pál Jadviga párnája című regényének, s Kertész Imre K. Dosszié című önéletrajzi párbeszédének a fordítása.
A magyar irodalom fogadtatása a külföldi piacok közül messze német földön a legjobb. Felőlük nézve persze nem vetekedhetünk olyan nagy irodalmakkal, mint például a francia, de szép siker, hogy Németországban a kelet-európai versenyzők közül ma – az orosz irodalom után – hazánk büszkélkedhet a legtöbb kiadott művel. A két ország irodalmi kapcsolatát segítette az is, hogy 1971 óta egy berlini művészprogram keretében számos magyar szerző kapott németországi ösztöndíjat. A programban részt vett magyar írók Berlinről szóló írásaiból nemrég válogatáskötet jelent meg .
A múlt megértése, a történelmi-politikai érdeklődés erős motívum a németországi recepcióban. Az itt is, ott is nagy sikert arató magyar könyvre, Esterházy Péter ironikus, anekdotikus, nyelvi játékokkal teletűzdelt Harmonia Caelestisére például az „arisztokrata család története” miatt harapott rá a német közönség. A 62 ezer példányban elkelt kötet felhívta a figyelmet Esterházyra, akinek azóta sorozatban fordítják műveit.
A Berlinben élő Kertész Imre már a 2002-es Nobel-díj előtt ismert és népszerű volt Németországában. A holokausztot és az üldözött zsidó létet tematizáló művei jól illeszkednek a múlttal való szembenézést szorgalmazó német igényekhez. „Mindezt ráadásul egy külföldi, szimpatikus, kicsit bécsies németet beszélő, idősebb magyar úr mondja el nekik, olyan nyelven, ami egy német számára nem is lenne lehetséges” – teszi hozzá Terézia Mora.
Nádas Péter bonyolult intellektuális szövegeinek befogadása is könnyebb a Thomas Mann-i elbeszélői hagyományon edződött német olvasónak. De több művének német vonatkozása is van, az Emlékiratok könyvének például egész fejezetei játszódnak a fallal szembenéző Kelet-Berlinben.
Dalos György szerint Németország az egyesülés óta egyszerre nyugati és keleti. „A magyar próza elmúlt évtizedekről szóló írásai az NDK-s szövegeknél jobban megértetik a keleti mentalitást, mivel a miénk egy nyitottabb, ironikusabb, európaibb, szabadabb irodalom” – mutat rá az író a történeti értelmezés újabb aspektusára. A szembenézésben ő maga is segített Balaton-brigád című regényével, amely a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi egykori ügynökének vallomásain keresztül hozza emberközelbe a megfigyelő-gépezet működését.
NOSZTALGIA. Az élő írók kiadásával párhuzamosan a század első felének ismert vagy épp idehaza ismeretlen művei is teret hódítottak. 1999-ben, az olaszországi siker ösztönzésére fordították újra németre Márait, akinek A gyertyák csonkig égnek című regénye néhány hónap alatt 200 ezer példányban kelt el. Az ő nyomán kezdték kiadni Szerb Antalt és Kosztolányi Dezsőt. A bestsellerlistákra bejutott újabb magyar könyvsiker pedig egy idehaza jóformán elfelejtett szerző nevéhez kötődik: a század első felében élt, Amerikába emigrált és forgatókönyvíróként is ténykedő Székely Jánosnak a Kísértés című regénye 30 ezer példányban fogyott. A kötet a két éve alakult müncheni SchirmerGraf kiadó eddigi legnagyobb dobása. A sikeren felbuzdulva a cég Székely egy másik regényét is megjelentette, s mellette Karinthy Ferenc Aranykor című elbeszéléskötetét is közreadták.
Parti Nagy Lajos – aki több évet alkotott Németországban – úgy látja, a magyar irodalom sikere inkább egyes szerzők, mintsem egy nemzet irodalmának szól. Sok, idehaza a klasszikusok között számon tartott író például nem tudott betörni a német piacra: Ady, Krúdy, Radnóti, Móricz, Déry, Ottlik nem érték el az ingerküszöböt.
Az itthon Esterházyt és Kertészt megjelentető Magvető vezetője szerint sem missziós szempontok, sokkal inkább üzleti megfontolások vezérlik a német kiadókat akkor, ha magyar szerzőt adnak ki. „Beszélhetünk presztízsprofitról is, de ha néha nem jönne közbe egy-egy üzleti siker, nem próbálkoznának tovább” – vallja Morcsányi Géza, aki azért belátja: „Nobel-díjas” kiadóként könnyebben fogadják a német kiadók. Ezért azonban tenni is kell: áldozni kell az írások lefordítására, a kapcsolatok ápolására, és néhány németül jól beszélő magyar író sem árt.
Merthogy az alkotások elismerten magas színvonala mellett fel is kell hívni rájuk a nyilvánosság figyelmét. A német olvasók sokat adnak a kritikusok véleményére, és a személyes kapcsolatok is sokat számítanak: a németül kitűnően beszélő Esterházy Németország-szerte felolvasásokat tartott, interjúkat adott, a Német Könyvkereskedők Békedíjának átvételekor pedig két éve nagysikerű beszédet mondott, persze Goethe nyelvén. „Szinte már német szerző” – határoz Delf Schmidt lektor.