Új profi kosárlabda

Míg a futballban már az 1986-os világbajnokságon bevezették a szintetikus anyagból készült labdát, a kosárlabda legjobbjai, az amerikai NBA játékosai egészen mostanáig a hagyományos, bőrből készült játékszerrel űzték sportjukat.

A profiliga hivatalos labdabeszállítója, a Spalding azonban az idén nyárra speciális műanyag labdát fejlesztett ki, amelyet a liga elfogadott, így november elsején ezzel rajtolhatott a 2006/2007-es szezon. Az új labdát már kipróbálása idején rengeteg kritika érte – Shaquille O’Neal, a tavalyi bajnok Miami Heats centere (képünkön) például a bevezetésére rábólintók kirúgását követelte, mondván: a bogyó megbízhatatlan, így sok lesz a kihagyott dobás és az eladott labda. A Dallas Mavericks vezetői pedig, hogy a játékosokat felkészíthessék, a labda független tudományos vizsgálatát kérték. A teszteket a University of Texas fizikusai végezték, akik úgy találták, hogy az új eszköz valóban más, mint bőrből készült elődei.


A még zajló vizsgálatok első eredményei szerint például az új játékszer a padló minőségétől függően 5-8 százalékkal alacsonyabbra pattan, mint a hagyományos, aminek elsősorban a labdavezetésben lehet jelentősége. Kiderült az is, hogy a függőleges irányból leejtett műanyag labda hajlamos elpattanni a földet érés helyétől, míg a bőrből készült kevésbé tér el attól – ez az ismeret a szabad labdák megszerzésénél jöhet jól. (A különbséget valószínűleg a mérések szerint a szintetikus anyagból fél milliméterre kitüremkedő, és a labda felszínének 20 százalékát lefedő logók okozzák.) Az új labda tapadása viszont jobbnak bizonyult – ez pedig azt eredményezheti, hogy a kisebb tenyerű játékosok is biztonságosabban kezelhetik. Míg azonban a vizsgált tapadási együttható a bőr esetében nem változott a játékosok izzadságának hatására, a műanyagnál csökkent a nedvesség miatt, vagyis a labda minden bizonnyal csúszósabbá válik a játék során. A kutatók e tesztek után most a labda röppályájának elemzését és légellenállásnak mérését tervezik, amihez szélcsatornás kísérletekre lesz szükség – csak ezek után lehet majd megjósolni, vajon távoli dobásokban gazdagabb, vagy esetleg pontszegény, ám fordulatokban inkább bővelkedő mérkőzések várhatók a profiligában.