Talán könnyebb lenne, ha a világot fekete-fehérre, igen-nemre, az embereket pedig igazmondókra és hazudozókra lehetne osztani. De nem lehet. Bár erős vágy él az emberekben, hogy leegyszerűsítsék a világban zajló eseményeket, hogy ne kelljen azok ellentmondásosságával szembesülniük, és kialakult tájékozódási pontjaikat feladniuk. Az ember biztonságérzetét veszélyezteti, ha véleményének felülvizsgálatára kényszerül, ha ütközik más nézőpontokkal, ha ezekkel bővítenie kell meglévő kognitív struktúráit. A leegyszerűsítés biztonságot és stabilitást nyújt, de komoly veszélyforrás is. Táptalajul szolgál a demagógiának. A bonyolult társadalmi és gazdasági berendezkedés nem egyeztethető össze a végletes megközelítésekkel.
A magyar társadalom rossz konfliktuskezelésérõl.Fotó: Kalló Iván
RÖGZÜLT MINTÁK. Napjainkban komoly konfliktusokat élünk át, és nem találjuk a jó megoldásokat. A konfliktushoz való viszonyulásunkban benne vannak azok a minták, amelyeket a szüleinktől tanultunk, és amelyek a társadalom intézményrendszerein – például az iskolán – keresztül jutottak el hozzánk. Diktatúrákban, még ha puha diktatúrák is, nem léteznek különböző szempontok, az embereknek nem lehetnek különbözőek az érdekeik, és pláne nem képviselhetik azokat. Azt sugalmazták, hogy az érdekekért nem harcolni kell, csak engedelmeskedni és türelmesen várni, míg az állam dönt, hogy elfogadja, vagy elutasítja az igényeket. Az iskolában azt tanultuk, hogy mindig a tanárnak van igaza, s ne szólj szám, nem fáj fejem.
Miért tudnánk, hol tanultuk volna meg, miként kell a konfliktusokat rendezni?! Nem tanultuk meg, hogy a másik felet meg kell hallgatni, nem tanultuk meg érdekeinket artikulálni, ütköztetni és képviselni. És ha már nagyon sok sérelmünk gyűlt össze, akkor vagy kilépünk a helyzetből, az országból, vagy – a sok átélt frusztrációtól agresszívvé válva – nekimegyünk a másiknak, esetleg öndestrukcióként alkoholizmusba, öngyilkosságba menekülünk. Szinte már közhelynek számítanak a konfliktuskezelés irodalmában a győztes-vesztes meccsek káros következményeiről szóló értekezések, de Magyarországon ezen össztársadalmi játék résztvevői tántoríthatatlanok. A régi, „jól bevált” rivalizációs módszerekről a világ minden kincséért sem mondanának le, inkább lövészárkaikba ásva magukat, küzdenek tovább. A „szent háború” néven elhíresült rossz konfliktuskezelést alkalmazzák, amelyben csak az a fontos, hogy az egyik fél bármi áron felülkerekedjen a másikon. A harcot leszámolásként élik meg az ördögi ellenféllel szemben. Magatartásuk versengő és destruktív, amelyben bármely eszköz megengedett. A bosszú, a másik életének megkeserítése motiválja a viselkedést, és ez minden áldozatot megér.
EGYEZTETÉSI KÉNYSZER. Mi tehát a megoldás? Nagyot lépnének előre a konfliktus résztvevői, ha feladnák azt a hamis tudatot, amely szerint az összes felmerült kérdésre csak ők tudják a jó választ. Ha meghallgatnák a másik fél megközelítéseit, javaslatait és szempontjait, sokkal közelebb kerülnének a valódi megoldásokhoz. A demokrácia időigényes műfaj. A különböző érdekek, a különböző igazságok feltárása és egyeztetése hosszadalmas folyamat. Nem türelmetleneknek való.
A vitákat, még a nagyon elmérgesedetteket is, a világ más tájain kompromisszumos vagy konszenzusos módon próbálják megoldani. Az ellenérdekelt felek tárgyalnak egymással. Hiszen a vitapartnerek, ha csak a saját szemszögükből nézik az eseményeket, ha elöntik őket indulataik és érzelmeik, ha vég nélkül csak a saját megközelítésüket ismételgetik, ez óhatatlanul a valóság torzításához vezet. Ha pedig a valóságérzékelés torzul, lehetetlen a konfliktus jó megoldása. Helytelen kiindulópont nem vezethet helyes megoldáshoz. A mindennapi gyakorlatban a legritkább esetben fordul elő, hogy valakinek 100 százalékban igaza van. Részigazságok vannak, különböző érdekcsoportoknak különböző igazságai. Az eredményes konfliktuskezelés titka, hogy mindenki képviseli a maga igazát, és a megoldás ezekből a különböző igazságokból tevődik össze.
Valamennyien tudjuk – mondja az aforizma szerint a bankár -, hogy Kalikó súlyos gazdasági nehézségekkel küzd. Két megoldás jöhet csak szóba: az egyik ésszerű, a másik maga a csoda. Az ésszerű megoldás az, hogy egy angyal leszáll az égből, és megmenti Kalikót. A csoda az lenne, ha Kalikó lakossága hajlandó lenne együttműködni a bajok megoldásában.
Reménykedjünk a csodában.
Mottó: „Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg tele vannak kételyekkel.” (Graffiti)