Törökországnak mindinkább elege van abból, hogy hiába ostromolja udvarlásával az Európai Uniót, az – bár a csatlakozási tárgyalások megkezdésével éppen egy évvel ezelőtt már megtartották az eljegyzést – figyelemre sem méltatja az igyekezetét. Sőt, ami még rosszabb: az unió tagországai rendre úgy reagálnak, hogy azt Ankara csakis arculcsapásként értelmezheti. Az ütközés előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik – figyelmeztetnek egyre többen mindkét oldalon.
Miközben az Európai Bizottság november 8-án közzéteendő jelentésben a hírek szerint a demokratikus reformok „drámai mértékű” lelassulása miatt korholja majd az ankarai kormányt, a tagjelölt országban is fokozatosan az EU ellen fordul a közhangulat. Egyre több török vélekedik úgy, hogy az unió csak a bolondját járatja velük, és esze ágában sincs felvenni tagjai közé az eurázsiai államot. Ankarában ennek jelét látják abban a török részről súlyos provokációnak tekintett francia törvénytervezetben is, amelyet a képviselőház a közelmúltban szavazott meg, és amelynek értelmében akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel, továbbá 45 ezer euró pénzbüntetéssel lennének sújthatók azok, akik a hivatalos francia verzióval szembeszegülve tagadják a törökök által 1915 és 1917 között a végnapjait élő ottomán birodalom örmény népessége körében végrehajtott népirtást. A mészárlásban körülbelül másfél millió örmény veszíthette életét, amit a törökök ma is vitatnak.
Franciaország-ellenes tüntetés Ankarában. Európa felé nem vezet út? Fotó: Reuters
TÖRTÉNÉSZEKRE TARTOZIK. A párizsi nemzetgyűlésben zöld utat kapott törvénnyel a népes franciaországi örmény kisebbség régi óhaja teljesült, de a jobboldali kormány részéről egyébként ellenzett döntés a francia politikai osztálynak a török EU-tagsággal szemben erősödő ellenállását is tükrözi. És bár a törvény valószínűleg sohasem lép hatályba (ehhez a szenátus és a köztársasági elnök jóváhagyása is szükséges), nem a francia nemzetgyűlés az egyetlen, amely a török uniós csatlakozás kvázi előfeltételéül szabta volna az örmény népirtás elismerését. Az Európai Parlamentnek (EP) a felvételi tárgyalások tavaly októberi megkezdése előtt elfogadott határozatában egyszer már helyet kapott ez az igény; más kérdés, hogy akkor szinte senki nem vett róla tudomást. Csakhogy azóta változott a helyzet, és az EP ez év októberi – egyébként igen kritikus – országjelentéséből már kimaradt az örmény népirtás elismerésére vonatkozó passzus, mintegy elismerve azt, hogy a múlt feldolgozását inkább a történészekre kell bízni.
Olli Rehn, az EU bővítési biztosa pedig arra figyelmeztetett, hogy ha a jogszabályt elfogadják, azzal a megbékéléshez elengedhetetlen párbeszédet lehetetlenítik el. „Ez a törvény kockára teszi azoknak a történészeknek és értelmiségieknek az erőfeszítéseit Törökországban, akik a szólásszabadság érdekében tabuk nélküli vitát szeretnének nyitni” – szögezte le a finn nemzetiségű biztos. Honfitársa, a finn soros EU-elnökség nevében nyilatkozó Erkki Tuomioja külügyminiszter is súlyos hibának tartja a francia törvényt. Az ugyanis teljesen alááshatja az unió azon követelését, hogy Ankara törölje el, vagy módosítsa a büntető törvénykönyv 301-es cikkelyét, amely 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja azokat, akik a kormány álláspontjával ellentétesen nyilatkoznak az örmény népirtásról és más nemzeti érdeket érintő kérdésekről. A konzervatív török erők most nyugodtan legyinthetnek: ugyan mi alapon várja el tőlük Brüsszel olyan rendelkezések felszámolását, amihez hasonlót saját tagállamai is megengedhetnek maguknak.
Tavaly éppen az inkriminált 301-es cikkely alapján emeltek vádat Orhan Pamuk török író – nem mellesleg az idei irodalmi Nobel-díj nyertese – ellen, aki nagy bátorságról tanúbizonyságot téve az elsők között nézett szembe hazája múltjának eme sötét foltjával. Pamuk kitüntetésében az összeesküvést szimatolók egy újabb, a török uniós tagság megtorpedózására irányuló, politikai indíttatású gesztust vélnek felfedezni. Ezzel szemben Joost Lagendijk, az Európai Parlament EU-török vegyes bizottságának elnöke szerint a vádak alól az év elején felmentett író elismerése éppenséggel jót tesz Törökország önbecsülésének. A politikus a Figyelőnek nyilatkozva nem zárta ki, hogy Pamuk decemberben a Nobel-díj átvételekor mondandó beszédében arra kéri majd a francia nemzetgyűlést, hogy ejtse a vitatott törvényt, amely megnehezíti a török értelmiség szólásszabadságért vívott küzdelmét.
HÁTTÉRALKUDOZÁS. A kedélyeket felborzoló örménytörvény-epizódra mellesleg egy fölöttébb kritikus időszakban került sor. Az Európai Bizottság ugyanis a finn uniós elnökséggel karöltve ezekben a napokban amúgy is igencsak kényes háttéralkudozást folytat annak érdekében, hogy a decemberi EU-csúcson elkerüljék a sokak által biztosra vett konfrontációt és a felvételi tárgyalások felfüggesztését Törökországgal. Ankara a törökök lakta Észak-Ciprus nemzetközi elszigeteltségének felszámolásától teszi függővé az EU-val kötött azon megállapodásának végrehajtását, amely előírja, hogy be kell engednie kikötőibe és repülőtereire a hivatalos (görögök lakta) Ciprusi Köztársaság hajóit és repülőgépeit. Az EU az év végéig adott határidőt a törököknek a blokád feloldására. Csakhogy Ankara az engedményért cserébe azt szeretné, hogy az unió végre teljesítse az ígéretét, miszerint megszünteti Észak-Ciprus gazdasági és kereskedelmi elszigeteltségét. Ennek eredetileg 2004-ben kellett volna bekövetkeznie, ám az önmagát EU-tagként nyeregben érző görög ciprusi vezetés a mai napig blokkolja a megállapodás-csomagnak ezt az egyik legfontosabb elemét.
A bonyodalmak egyébként aligha értek bárkit váratlanul, hiszen kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy Ankarának hosszú és buktatókkal teli utat kell bejárnia, mielőtt beléphet az EU-ba – ha egyáltalán eljut odáig. Csakhogy a török csatlakozás ellenzőinek hangja egyre inkább erősödik Európában, és ez Törökországban is csökkenti az uniós tagság támogatottságát, állandó veszélynek kitéve a törékeny reformfolyamatot. Az uniónak óriási a felelőssége, hiszen a tartós kétértelműség destabilizálhat egy olyan országot, amelynek stratégiai jelentőségét Európa számára még a török tagság legelszántabb ellenzői sem vitatják.