Amikor Caterina Fake, a Flick fényképközlő weboldal társalapítója egy márciusi este leült megírni aznapi blogbejegyzését, előre tudta, hogy mondandója sokakat zavarni fog. Üzenetében – amelynek a „Ma nem érdemes céget alapítani” címet adta – őszintén érvelt amellett, hogy újra buborék fenyegeti az internetes üzleti világot. A társaságok értéke egyre emelkedik, tömegével jönnek létre a mások szolgáltatási modelljét utánzó cégek, és a kockázati befektetők ismét számolatlanul zúdítják a pénzt a szektorba. Fake, aki dotcom lufi kidurranása után saját erejéből alapította meg vállalkozását 250 ezer dollárból, majd tavaly eladta azt a Yahoo!-nak, arról is írt, hogy e trendek miatt az igazán ígéretes startup cégek nem tudnak kitűnni a többiek közül. Egyúttal vitatta azt a nézetet, hogy a Web 2.0-nak nevezetett második internetes hullámban minden vállalkozás jól fog járni, sőt odáig ment, hogy azok némelyikét „puszta attrakciónak” nevezte, nem társaságnak. A ma tapasztalható pezsgés, tette hozzá, 1998-ra emlékezteti őt.
KASZÁLNI AKARNAK. Alig jelent meg a blogbejegyzés, máris özönleni kezdtek a hozzászólások. A legtöbb arról szólt, hogy Fake téved. „Egyáltalán nem értek egyet veled – állt az elsőben -, most, hogy megint jön a pénz, mindenkinek a maga szakállára kell dolgoznia, mert csak így lehet kaszálni.” Az ilyen reakciók azonban csak megerősítették Fake-et abban, hogy jól látja a helyzetet: „Mindez alapvetően az én igazamat bizonyítja. Túl sokan akarnak hasítani a tortából. Azt hiszik, elég elindítani egy webes ismerősgyűjtő hálózatot, vagy egy tartalommegosztó szolgáltatást, és máris gazdagok lesznek.”
Vajon tényleg kialakul egy újabb internet-buborék? Ágazati partikon, szakmai konferenciákon és a különböző webnaplókban végeláthatatlan vita folyik a kilátásokról, s a téma olyannyira mindenkit foglalkoztat, hogy a vitába még azok is bevonódnak, akiknek egyébként elegük van a kérdés boncolgatásából. John Doerr, a Kleiner Perkins Caufield & Byers kockázati befektetési cég partnere egyáltalán nem is szereti a buborék kifejezést, helyette inkább boomnak nevezi a kilencvenes évek végét. Némelyek az egész vitát kontraproduktívnak ítélik. Így például David Hornik, az August Capital partnere szerint sokan vannak, akik valódi üzletépítésen akarnak dolgozni, és úgy érzik, mások az ő rovásukra találgatják, hogy van-e buborék vagy nincs.
Ezzel együtt nehéz nem észrevenni bizonyos hasonlóságot a mostani helyzet és a dübörgő kilencvenes évek között. A San Franciscó-i South of Market – vagy közkeletűbb nevén: SOMA – negyedben, amely a dotcom összeomlás után szinte teljesen kihalt, ma ismét gombamód szaporodnak az új vállalkozások, a vendéglők és a bárok. Áprilisban rekordszámú – 9 ezer – résztvevő gyűlt össze az itt rendezett éves ad:tech konferenciára. Az internetes szektor háromnapos banzáján olyan bulikat tartottak – természetesen cégek szponzorálásával -, amelyek erősen emlékeztettek a Nagy Buborék hedonista napjaira.
Ráadásul a feltámadás közepette a startup cégek is rendeznek figyelemfelkeltő partikat, igaz, a múltból okulva némi önmérséklettel. A webes analitikai szoftverekben utazó, San Mateó-i székhelyű Genius például a San Franciscó-i modern művészetek múzeumát bérelte ki május 3-i bemutatkozására. Az alkalmazottak narancssárga ingben pompáztak, a bárnál narancskoktélokat szolgáltak fel a 400 meghívottnak, és az eseményt egy helyi tévécsatorna is közvetítette. Feltűnően hiányoztak viszont bizonyos, a kilencvenes években megszokott extrák, köztük a tízezer dolláros jégszobrok. David Thompson, a Genius társalapítója és vezérigazgatója nem mulasztotta el tudatni a résztvevőkkel, hogy a tegnap dotcom cégeitől eltérően ők már kész termékkel, és fizető ügyfelekkel debütálnak.
A második buborékkal kapcsolatos félelmek nem alaptalanok. A startup vállalkozások láthatóan egyre jobban felértékelődnek. A Cooley Godward ügyvédi iroda kimutatása szerint a tavalyi negyedik negyedévben a kockázati tőkéből finanszírozott cégek 75 százalékának nőtt az értéke ahhoz az időponthoz képest, amikor legutóbb pénzhez jutott. Egy évvel korábban ez az arány 60 százalék volt. A vevők pedig hajlandók elképesztő összegeket fizetni egy-egy startup cégért: az eBay több mint 2,6 milliárd dollárért vette meg a Skype Technologiest, a News Corp.-nak pedig 650 millió dollárt ért meg a MySpace.com. Mint a MoneyTree Report statisztikájából kiderül, az első negyedévben a kockázati befektetők összesen 5,6 milliárd dollárral szálltak be 761 társaságba, ez éves összevetésben 12 százalékos növekedést jelez.
A startup vállalkozások kultusza is megint egyre erősödik, s a médiában szakadatlanul folyik a találgatás arról, hogy az alakulóban lévők közül melyekben van a legtöbb fantázia. „Nem érdemes túl korán a figyelem középpontjába kerülni. Olyan ez, mint amikor a szülőknek megmondják, hogy a gyerekük zseni, és ha felnő, sok pénzt fog keresni, mire ők pont azt változtatják meg benne, ami zsenivé tette” – inti óvatosságra a vállalkozások elindítóit Jakob Lodwick, a videóival népszerűvé vált CollegeHumor.com partnere.
Pezseg a felszín
A Szilícium-völgy a túlhevülés jeleit mutatja:
ELSZÁLLÓ ÁRAK. A vevők szédületes összegeket fizetnek az internetes startup cégekért, az eddigi rekordügyletben az eBay 2,6 milliárd dollárért vásárolta föl a Skype Technologiest.
TŐKEBŐSÉG. Az első negyedévben a kockázati befektetők 5,6 milliárd dollárt invesztáltak 761 cégbe, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
PEZSGÉS. San Francisco SOMA negyedében gomba módra szaporodnak a startup vállalkozások, a vendéglők és a bárok.
Ami az internet újraéledését illeti, a jelenséget még az elnevezése is vonzóvá teszi. Való igaz, a Web 2.0 név pontos jelentését illetően nincs konszenzus, de az ideológia nagyjából úgy szól, hogy az internetes társaságok második generációja jobban tud majd építkezni az első nemzedék által lefektetett alapokon. Akárcsak a kilencvenes évek végi Új Gazdaságnak, és más, a korábbi buborékokat kísérő elméleteknek, a Web 2.0-nak is az a lényege, hogy megváltoztak a játékszabályok: az internetes startup cégeknek nincs szükségük jelentős mennyiségű tőkére, olcsón kihasználhatják a tíz éve még nem létező, mára viszont stabilan kiépült webes infrastruktúrát, és nem utolsósorban számolhatnak azzal, hogy immár megvan az online fogyasztók kritikus tömege.
Annyi bizonyos, hogy az őrület jóval enyhébb a korábbi lufi kidurranását megelőzően tapasztaltnál, ami azzal is magyarázható, hogy a befektetők már nem vevők minden első nyilvános részvénykibocsátásra (IPO), és a jegyzett technológiai társaságok többségének is ésszerű szinten mozog az árfolyama. Tavaly 56, kockázati tőkével támogatott cég ment tőzsdére, s IPO-ik együttesen 4,5 milliárd dollárt hoztak. Ez alig az egynegyede annak a 17,8 milliárd dollárnak, ami 1999-ben az akkor bevezetett 223 társaság IPO-jából folyt be. A Nasdaq index pedig május elején 54 százalékkal maradt el a 2000. március 10-i 5048 pontos rekordtól.
Az újabb internetes buborék kialakulására vonatkozó kérdés talán nem is megválaszolható. Ám már maga a vita is sokat elárul az ágazat mentalitásáról. A kilencvenes évek végének Nagy Buborékja ugyanúgy formálta egy internetes vállalkozói és befektetői nemzedék gondolkodásmódját, ahogyan a második világháború előtti gazdasági válság hatott az akkori üzletemberekre. „A buborékgeneráció tagjai már tisztában vannak azzal, hogy a dolgok ellenőrizhetetlenné válhatnak. Beléjük ivódott bizonyos óvatosság” – mondja Bill Burnham, a Mobius Venture Capital volt partnere.
Ez az oka annak, hogy a vállalkozók roppant gyakorlatias elveket követnek a cégek létrehozásakor. A kilencvenes években az alapítók több tízmillió dollárnyi kockázati tőkét vonhattak be abban a reményben, hogy cégüket néhány éves expanzió után milliárdokért értékesíthetik a tőzsdén.
CSŐLÁTÁS. Más kérdés, hogy a startup vállalkozások felértékelődése túl sokakat ösztönöz arra, hogy szintén szerencsét próbáljanak a gyors növekedést ígérő területeken, például az ismerősgyűjtő hálózatokkal. Az ilyen szolgáltatások csekély befektetést igényelnek, ezért könnyen lemásolhatóak. „Cégalapítási buborékban vagyunk. Az új társaságok jó része ki fog múlni” – fogalmaz Joe Kraus, a JotSpot internetes kiadóvállalat társalapítója. Az elmúlt években a vállalkozók és a befektetők körében sajátos csőlátás alakult ki arra vonatkozóan, hogy mi működik, és mi nem. Ez viszont gátolhatja a kreativitást. A cégek alapítói és pénzelői sokszor azt állítják, hogy új internetes ötletek után kutatnak, holott valójában nem így tesznek. „Csak egy olyan ötlet kell nekik, amelyről a múltban bebizonyosodott, hogy működik, és amelyet némi csavarral újnak lehet láttatni” – mondja a kreatív gondolkodást elemző Edward de Bono.
Ám, még ha naponta jönnek is létre a viszonylag csekély tőkeigényű, egymástól szinte megkülönböztethetetlen cégek, egyáltalán nem szükségszerű, hogy az internetes szektorban újabb krach következzék be. A Szilícium-völgy története tele van kisebb buborékokkal, amelyek nem okoztak elviselhetetlen károkat, viszont motivációul szolgáltak a vállalkozók és a befektetők számára. Annak idején például úgyszintén a gyors meggazdagodás reménye mozdította el a számítógépes ágazat fejlődését a merevlemez-meghajtók gyártásától a játékok felé. „A Szilícium-völgynek folyamatosan pezsgődurranásokra van szüksége, hogy az egész rendszer működni tudjon” – állítja James F. Fulton, a Cooley Godward munkatársa. Még néhány milliárdos ügylet pedig felrázhatja az üveget.