Ha van város Európában, amely hasznot húzott az Európai Unió két évvel ezelőtti bővítéséből, akkor az Brüsszel. A tíz új tagországból a csatlakozás óta ideérkezett több ezer uniós tisztviselő és alkalmazott, gyakornok, újságíró, lobbista és hozzátartozóik fellendítették a helyi ingatlanpiacot, és a kereskedőknek sincs okuk a panaszra. Az EU központjában, a Schuman körtér mellett a magyar és a lengyel szó már majdnem annyira szokványosnak számít, mint a spanyol vagy az olasz beszéd. Az egyik környékbeli bankfiók a rohamosan gyarapodó magyar ügyfelek kiszolgálására nemrég még egy magyar tisztviselőt is csatasorba állított. A növekvő populáció ugyanakkor kétségkívül hátrányokkal is jár, ami egyebek mellett a közlekedési dugókon, és a levegő rosszabb minőségén mérhető le.
Az európai parlament épülete. Sokaknak lett Brüsszel a második otthona.
Ami kicsiben igaz Brüsszelre, az nagyban az egész Európai Unióra is áll. Az már a történelmi léptékben rendkívül rövid idő alatt is megállapítható, hogy a tíz országot magában foglaló bővítés rengeteg lehetőséget teremt a régi és az új tagállamokban egyaránt, ám nem szükségszerűen mindenki érzi ennek az előnyeit. A két évvel ezelőtti bővítést összességében átütő sikernek, az EU egyik legnagyobb dobásának tartja Lucia Montanaro Jankovski, a brüsszeli székhelyű European Policy Center (EPC) politikai elemzője. „Az új tagállamok csatlakozása politikailag és a gazdasági növekedés szempontjából megerősítette az uniót, és lökést adott a belső reformoknak is” – vont hízelgően kedvező mérleget a témával foglalkozó szakértő a bővítésről.
Montanaro Jankovski és sok más brüsszeli bennfentes véleményét azonban érezhetően nem osztja az a sokmillió nyugat-európai, akik elsősorban munkahelyeiket, megszokott kényelmüket és biztonságukat féltik az új tagállamok polgáraitól. Sokan közülük közvetlenül a bővítés számlájára írják munkahelyük megszűnését, illetve az üzemek Közép- és Kelet-Európába való áttelepítését, holott ezeket a folyamatokat nem a bővítés, hanem a globalizácó gerjeszti. Az erős szkepszis egyértelmű megnyilvánulása volt mindenesetre az uniós alkotmány egy évvel ezelőtti leszavazása Franciaországban és Hollandiában. Szent-Iványi István, az Európai Parlament liberális frakciójának magyar tagja mindezért elsősorban a rossz kommunikációt okolja. „Az emberekbe azt sulykolták, hogy a bővítés karitatív dolog, és sokba fog kerülni, arról nem beszéltek, hogy az egésszel Nyugat-Európa nyer a legtöbbet” – fejtette ki a képviselő a Figyelőnek. A tíz új tagállam „megemésztése” egyébként sem egyszerű feladat, de az unió általános rosszkedve, ha lehet, még kedvezőtlenebb légkört teremt a további bővítésekhez. „Egyértelmű, hogy a bővítési folyamat lelassul és ennek a Nyugat-Balkán lesz a fő kárvallottja” – mutatott rá az EPC politikai elemzője.
A bővítési apátiának ugyanakkor nem sok köze van a 2004. május elsején csatlakozott országok beilleszkedéséhez, ami minden várakozást felülmúlóan zökkenőmentesen ment végbe. Nem igazolódtak be azok a félelmek, hogy a döntéshozatali folyamat tízzel több országgal vészesen lelassul majd, miként az sem, hogy az új, Nagy-Britanniával sok szempontból rokon nézeteket valló új tagok a további integráció gátjai lesznek. S jóllehet, London és például Budapest valóban hasonlóan gondolkodik a piacnyitás szükségességéről, mindez nem akadályozta meg a magyar kormányt abban, hogy a közös agrárpolitikát érintő kérdésekben egy húron pendüljön a franciákkal.
Az a jóslat sem bizonyult igaznak, hogy az új tagországok munkavállalói valósággal elözönlik majd a fejlettebb régi tagországok munkaerőpiacait. Nem csak hogy elmaradt a „keleti hordák” inváziója, de a két évvel ezelőtt liberalizáló országok – Nagy-Britannia, Írország és Svédország – gazdasága szépen profitált is a külföldi munkaerő jelenlétéből. Példájuk úgy látszik ragadós, hiszen eddig további három ország – Portugália, Spanyolország és Finnország – jelezte, hogy május elseje után nem tartja fenn a munkavállalókkal szemben a korlátozásokat.
Összességében pozitívnak tartja a magyar EU-tagság első két évét Szent-Iványi István, aki az Európai Parlamentből kísérte figyelemmel az elmúlt két évet. A szabad demokrata politikus szerint ugyanakkor nem mindenben voltunk sikeresek: az agrárkifizetések és a pályázati pénzek lehívásában például csak a középmezőnybe tartozunk az új tagállamok között. Az államháztartási hiány körül az EU-val folytatott huzavona sem javított az ország megítélésén, miként azt is kritikus szemmel nézi a politikus, hogy a kormány külpolitikai ügyekben gyakran követő magatartást választott. „Fontosnak tartom, hogy legyen önálló álláspontunk” – hangsúlyozta Szent-Iványi, s arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós tagság igazi pénzügyi hozadéka a 2007-től kezdődő költségvetési ciklusnak köszönhetően még csak ezután lesz igazán érezhető.
Szent-Iványi István kritikus szemmel nézi, hogy a magyar kormány külpolitikai ügyekben gyakran követõ magatartást választott.
Magyar szempontból a tagság sikerességének egyik legfontosabb fokmérője, hogy a hazai mezőgazdaság miként teljesített a közös agrárpolitika nyújtotta feltételrendszerben. Szakértők szerint mindenekelőtt a nemzetközi viszonylatban is versenyképes gabonatermelés profitált számottevően a tagságból, amit az is érzékeltet, hogy a 2004/2005-ös rekordtermés ellenére nem voltak igazán nagy piaci zavarok, az intervenciós rendszer segített a feleslegek felszívásában. A tejágazatban ugyanakkor 20-30 százalékkal csökkent a termelés, amit elemzők a korábban elmaradt reformok miatt fellépő versenyképességi problémákra vezetnek vissza. Kisebb mértékben, de hasonló nehézségekkel szembesült a szőlő- és a borágazat is.
Igazi magyar sikersztorinak bizonyult ugyanakkor a tagság első két évében az európai intézményekben az új tagállamok számára „fenntartott” posztok betöltése. Honfitársaink kifejezetten eredményesen veszik célba a bizottsági állásokat, amit az is jól mutat, hogy a tíz új tagországból márciusig felvett 1627 tisztviselő és alkalmazott közül 285 volt a magyar. Ennél nagyobb számban, 445-en csak a nálunk négyszer népesebb Lengyelországból helyezkedtek el az EU végrehajtó szervénél. Még imponálóbb a teljesítmény, ha a vezető pozíciókat nézzük. Az új tagállamokból eddig verbuvált 6 főigazgató-helyettes között 2, a 22 igazgató között 7 a magyar, mindkét esetben túlteljesítve a 2008-ig előirányzott létszámot. A magyarok sikerének egyik titka, hogy otthonról sok felkészült, kifejezetten jó szakmai háttérrel rendelkező tisztviselő vág bele a brüsszeli karrierbe. Ami ebben az egyértelmű sikersztoriban egyedül elgondolkodtató: sokukat a kiugróan jó keresetek mellett az sarkallja, hogy Brüsszelben nagyobb szakmai megbecsülésre számíthatnak, mint Magyarországon.