Gyenge láncszem?

Eddig még újságcikket nem írtam, de most meg kellett tennem, mert a Figyelő egyik cikkében (Tollfosztás, 2006/15. szám) nagyon súlyos megállapítás jelent meg a cégcsoportról, amelynek egyik tulajdonosa vagyok.

Nagyon fájlalom, hogy a Román-féle cégcsoportot szakértőkre hivatkozva a húsipari top gyenge láncszemeként minősítették. Felháborítónak tartom, hogy több mint ezer ember sokéves munkáját és jó hírét egyetlen bemutatott adat nélkül ilyen módon lehet rongálni.

Láttuk, hogy rosszindulatú hírek mekkora kárt okoztak tisztességes cégeknek, nem túl régen Közép-Európa egyik legnagyobb pénzintézete ellen körbeküldött sms-ek generáltak a tulajdonosi körben jogos felháborodást. (Hallottam, hogy a rendőrség a rémhírkeltőt elfogta, és vele szemben eljárást indított.)

Azt szeretném, ha a „leggyengébb láncszem” megállapítást tényekkel igazolnák, mert ha ez igaz, levonom a következtetéseket, de ha kiderül, hogy ez a megállapítás minden alapot nélkülözve mindössze rágalom, akkor ezt a Figyelőnek kell megtennie.

A cégcsoportot Kiss László és Kovács István tulajdonostársaimmal együtt irányítjuk, több mint 100 éve vagyunk a húsiparban, napi 15-16 órát foglalkozunk cégeinkkel, ezért hát úgy gondolom, hogy az itt névtelen szakértőként jelölt uraknál jóval alaposabb információkkal rendelkezünk a húsiparról.

Mint az iparág egyik vezető csoportja, nagyjából el tudom helyezni cégcsoportunk tőkeerejét, piaci részesedését a húsipari cégek mezőnyében. Az elmúlt 15 évben jó néhány gyárat vásároltunk, s mielőtt ezt tettük, hetekig elemeztük azok gazdasági erejét. Azt kérem a Figyelőtől, tegye közzé azokat a dokumentumokat, amelyekre a megállapítását alapozta. Ha minket bízna meg a Figyelő egy korrekt húsipari rangsor összeállításával, konkurenseink hathatós segítsége mellett, hónapokba telne, és sok pénzbe kerülne, mire elkészülnénk.

Sérelmezem a cikk azon megállapítását is, miszerint „terjedő hírekre” alapozva tudni vélik, hogy cégeimben lévő részesedésemet eladom. Sőt ugyanezen az információs bázisra alapozva, már a vevőt is megjelölik. Bizonyára Önöket is sértené, ha a Figyelőről valótlanságokat állítanék, és erről egy másik vezető újságból szereznének tudomást.

A bemutattak alapján várom elemzésüket vagy helyreigazításukat. Bízom abban, hogy lapjuk is a valós hírek megjelentetésében érdekelt.
ROMÁN GYULA

*
„…a Román-féle cégcsoport a második »gyenge láncszem« a húsipari topon” – írtuk előző számunkban, elemzőkre hivatkozva. E pozíció persze talán még mindig jobb, mint a sereghajtók erős bástyájáé. Hogy végül is a Román-biro­da­lom pontosan milyen pozíciót foglal el a húsiparban, az minden kétséget kizáróan kiolvasható lesz majd a cégek májusban hozzáférhetővé váló mérlegbeszámolóiból.
A szerk.


Címkék: Hetilap: Posta