– Önök nem tőzsdei elemzők, megbízást sem kaptak; miképpen jutott eszükbe, hogy elemezzék az OTP Bank működését?
– Időről időre készítünk iparági elemzéseket, nemrég például a textilipart vettük nagyító alá. Az OTP-re a hazai tőzsde egyik blue-chipjeként esett a választásunk, egyszerűen szerettünk volna egy izgalmas témát feldolgozni. Stratégiai tanácsadóként gondolkodva, azaz tulajdonosi szemszögből vizsgáltuk, hogy a bankról elhangzó hírek, állítások összhangban vannak-e a lehetőségekkel. Megnéztük a piacokat, a versenytársakat, a bank eredményeit, lehetőségeit, és ebből próbáltunk következtetéseket levonni a befektetők számára. Ráadásul nyilvános cégként sokkal könnyebben hozzájuthattunk a szükséges információkhoz, és így olyan képet alakíthattunk ki, amilyet egy, az átlagnál sokkal alaposabban felkészült kisbefektető láthat.
– A börzei megítélés és az Önök álláspontja között azonban némi ellentét feszül, véleményükkel, mondhatni, egyedül állnak. Míg a részvényárfolyamok a befektetők folyamatos elégedettségét tükrözik, és az elemzők úgyszintén jó bizonyítványt állítanak ki az OTP Bank működéséről és irányításáról, tanulmányuk szerint itt az ideje, hogy a pénzintézet felülvizsgálja a jövőjét magalapozó akvizíciós stratégiáját.
– Tévedés azt hinni, hogy egyedi következtetésre jutottunk. Az interneten több olyan nyugat-európai bankvezetői vélemény is olvasható, melyek szerint az OTP a jelenlegi 7 milliárd eurós mérlegfőösszegével a közép- és kelet-európai régiónak ugyan a középmezőnyébe tartozik, ám a nemzetközi piacnak, ahol 1500 milliárd eurós mérlegfőösszegekkel is találkozhatunk, kifejezetten kicsiny szereplője. A globalizálódó pénzügyi versenyben a bank egy szinten túl nem tud majd tovább növekedni, mert ehhez sem a belső, sem a külső tartalékai nem elegendőek. Ezt a megállapítást támasztják alá a mi elemzéseink is, amelyeket a bank rendelkezésére álló belső és külső forrásokkal kapcsolatosan végeztünk.
– Eszerint tehát nem elég tőkeerős ahhoz az OTP Bank, hogy az öt évvel ezelőtt meghatározott akvizíciós stratégiáját végrehajtsa?
– Igen, így gondoljuk, hozzátéve: ez nem a készségeken és a képességeken múlik, hiszen az OTP egy nagyon jól vezetett bank, hatékonysága nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó. Legyen azonban bármilyen kimagasló is a hazai teljesítménye, a méret és a külső adottságok miatt legkésőbb öt év múlva kifulladnak az akvizíciók. Az OTP nyilatkozataiban és eddigi döntéseiben egyaránt jelezte, hogy a könyv szerinti érték ötszörösében meghatározott árszint fölött nem vásárol. A régiós bankok árai viszont gyakran ennél is magasabbak, miközben az akvizíciós célországok közül eddig egyedül Bulgáriában sikerült 10 százalék fölé kerülnie az OTP-nek, a többi helyen csupán minimális, 0,8-4,0 százalékos piaci részesedést szerzett.
– Az akvizíciós stratégiát a tőzsdei elemzők megfelelően megalapozottnak látták öt évvel ezelőtt. Mi változott meg azóta? Mi az, amivel nem számoltak az OTP Banknál?
– A valóság jóval meghaladta azokat a várakozásokat, amelyeket a menedzsment 2001-2002-ben megfogalmazott. Nem láthatták előre, hogy a pénzpiacok ilyen sebességgel globalizálódnak, s ez ilyen csillagászati árakhoz vezet. Márpedig irgalmatlan verseny alakult ki a tőkebefektetések területén; ma már repülőterek üzemeltetése kerül pénzügyi befektetők kezébe, tőzsdék tőzsdéket vásárolnak fel. Tehát egyszerűen elment az élet az OTP Bank stratégiája mellett, és az eredeti célkitűzés – a régió országaiban 10 százalékos piaci részesedést és 20 százalékos tőkearányos megtérülést elérni – ellentmondásba került a realitásokkal. E helyzetet pedig célszerű volna végiggondolnia a menedzsmentnek.
– Az OTP vezetése aligha ragaszkodik rugalmatlanul az eredeti elképzelésekhez. Azokban az országokban például, ahol nem sikerült megfelelő méretű bankot megszerezniük, alkalmazkodva az új helyzethez, több kisebb, olcsóbb szereplő felvásárlásával és összeolvasztásával törekszenek elérni a nagyobb piaci részesedést.
– Ez azonban kevés. Előbb-utóbb a kisebb célpontok ára is eléri az irracionálisan magasnak tűnő szintet. Ráadásul sokkal drágább megoldás több kisbankból összerakni egy egységesen működő szervezetet – például a marketing és a hálózatépítési költségek okán -, mint egy készen vásárolt nagybankot hatékonnyá tenni.
– Az OTP azonban sosem forráshiányra hivatkozott, amikor lemondott egy-egy bank megvételéről, hanem arra, hogy az eltúlzott vételár modellszerűen nem térülhet meg. Ugyanakkor mégis akadtak olyan pénzintézetek, amelyek hajlandók voltak mélyebben is a zsebükbe nyúlni a piacszerzés érdekében. Melyik döntés tűnik ésszerűbbnek?
– Mindenkinek a saját erejéből és képességeiből kell kiindulnia. Ha az OTP Bank nem egy világpiaci, hanem egy régiós szereplő, akkor itt kell boldogulnia. De ha növekedési ígéretei nem teljesülnek, akkor ez egy idő után rávetül a részvényárfolyamra. A kisbefektetők ma még elégedettek, ám öt év múlva nemcsak a terjeszkedés fog akadályokba ütközni, de a belső növekedés is. A magyar piac már most is telített, késhegyre menő verseny folyik, ráadásul az OTP a legnagyobb részesedésű bankként a versenytársak „támadásainak” célkeresztjében van.
– A magyar piac valóban túlbankosodott, de szinte naponta jelennek meg új pénzügyi termékek, ami egyszersmind azt is jelzi, hogy van még belső növekedési tartalék.
– A hazai piac legfeljebb 10 milliós, az új termékekből nem lehet túl sokáig komoly növekedést elérni és tartani a 30 százalékos tőkearányos megtérülést, de ez csak másodlagos kérdés, hiszen a stratégia az OTP Bank jövőjét a külpiaci növekedésre alapozza. A külföldi társaságok ma a bankcsoport jövedelmének mindössze 10 százalékát állítják elő, és a vázolt akvizíciós lehetőségek mellett nem valószínű, hogy ez az arány hosszabb távon átbillen a felvásárlásokkal megszerzett leánybankok javára.
– Azaz az OTP-nek le kell mondania arról a céljáról, hogy a régió meghatározó bankja legyen?
– Nem feltétlenül; olyan módon is főszerepet tölthet be a régióban, hogy partnerségre lép egy másik társasággal.
– Egy ilyen a döntés az OTP beolvasztásának irányába mutat, ami a menedzsmentet eleve ellenérdekeltté tenné, nemde?
– Ez nem szükségszerű; létezik olyan „win-win” megoldás is, amely a befektetők és a menedzsment számára egyaránt kedvező lehet. Már a közeljövőben érdemes lenne olyan fúziós tárgyalásokat kezdeményezni, amelyek által a mostani 7 milliárd eurós mérlegfőösszeg 50 milliárdra növekedne. Ha a bank ma aktívan kezdeményezné az egyesülést, esélye volna jó pozíció kivívására, hiszen az OTP kiváló cég, nagyon jó neve van, és a goodwill prémium több milliárd euróban testesülhet meg. Akár az is elérhető, hogy a bank, dacára az esetleges tőkeerő-különbségeknek, ne játsszon alárendelt szerepet egy ilyen fúzióban. Az egyesülés a cég árfolyamában is rendkívül pozitívan jelentkezne, hiszen nemcsak az akvizíciós erő nőne meg, de egyúttal elmúlna az a veszély is, hogy maga az OTP felvásárlási célponttá váljon, ehhez ugyanis – egy tőkeerős társ feltűnésével – már túl nagy falat lenne.
– Az eddigi hírek szerint azonban a menedzsmentnek egyelőre nem áll szándékában ilyen tárgyalásokat kezdeményezni.
– Mi azt gondoljuk, és modellezésünk végeredménye is ezt mutatja, hogy bármilyen úton is halad tovább az OTP Bank, ha nem keres magának tőkéstársat, nem rajta fog múlni, hogy öt év múlva mi történik vele. Tucatnyi szcenáriót „végigjátszottunk”, és a végső konklúzió szerint a menedzsment és a részvényesek egyaránt akkor járnak a legjobban, ha a bank kitart a 10 százalékos régiós piacszerzési stratégia mellett, és mindeközben máris megindulnak a tárgyalások a lehetséges – egy vagy több – fúzióról.