Felcsillant a remény, hogy a japánok a matracba, párnába vagy éppen a ruhásszekrénybe rejtett megtakarításaikat hamarosan újra beviszik a bankokba. Egyes számítások szerint akár 700 milliárd dollárra is rúghat ezeknek a „matracpénzeknek” az értéke. A bankok nyilván alig várják, hogy ismét házon belül tudhassák ezeket a magán milliárdokat. Ráadásul meg is dolgoztak azért, hiszen a korábbi botrányok sorát maguk mögött hagyva, jó néhány év szívós munkájával sikerült visszaszerezniük a lakosság bizalmát.
Árengedmények egy tokiói áruházban.Japánban ma az inflációnak örülnek
Ennyi persze kevés lenne ahhoz, hogy ismét hízni kezdjenek a bankbetétek. Ahhoz az is kell, hogy a szigetországban véget érjen a zéró kamat időszaka, azaz mind a polgároknak, mind a gazdasági élet szereplőinek ismét megérje bankszámlát fenntartaniuk. Márpedig a Bank of Japan (BoJ) éppen ebbe az irányba tett egy nagy lépést múlt csütörtökön, amikor bejelentette, hogy véget vet az immár évek óta követett, végletesen szabadjára engedett monetáris politikájának. Ez pedig azt ígéri, hogy a szigetország jegybankja akár már a következő hónapokban nekiláthat a kamatemelésnek.
STABILAN FÖLFELÉ. Mindennek oka, hogy a jelek szerint újra gyorsít a japán szuperexpressz. A gazdaságból persze az elmúlt években érkeztek már biztatónak tűnő hírek, amelyek hatására a jegybank nem egyszer megpendítette, hogy szigorít valamelyest a monetáris politikán és eltávolodik a zéróhoz közeli alapkamattól. A bejelentés azonban rendre kisebb-nagyobb gazdasági megtorpanást okozott, így mindeddig a szót egyszer sem követte tett. Most viszont más a helyzet. Egyfelől a gazdaság a jelek szerint immár valóban stabilan megindult felfelé, ráadásul a BoJ élén 2003 óta elnöklő Fukui Tosihiko jóval határozottabb monetáris politikát folytat, mint elődje, aminek a gyümölcsei szintén beérni látszanak.
Magyarország a jenpiacon
Rövid időn belül immár másodszor válhat számottevő tényezővé Japán pénz-
ügyi politikája a magyar gazdaságban. Ezt megelőzően néhány hónapja fordult elő ilyesmi, amikor felröppent: előbb-utóbb valamelyik magyar bank nem tud ellenállni a csábításnak, s minden kockázat ellenére jen alapú devizahitelekkel próbálja meg elkápráztatni az olcsó pénzre vágyó hitelfelvevőket (Figyelő, 2006/4. szám).
A japán jegybank döntése, amely szerint felhagy az „ultra laza” monetáris politikával, oda vezet, hogy a világ három legnagyobb jegybankja – az amerikai Fed, az eurózóna élén álló ECB, valamint a Bank of Japan – egyaránt a monetáris szigorítás irányába mozdul el. A Fed esetében, úgy tűnik, a vártnál tovább tart a kamatemelési ciklus, s az ECB-től is szinte biztosra veszi a piac, hogy a március eleji kamatemelés után előbb-utóbb ismét hasonló lépésre szánja el magát. Ebben a környezetben fokozott nyomás nehezedhet a közép- és kelet-európai régió devizáira – így a forintra is -, hiszen a kulcsdevizák kamatának emelkedése csökkenti a forint kamatával szemben fennálló hozamkülönbséget, csökkentve így a forintbefektetések vonzerejét. Ráadásul a japán monetáris szigorítás – ha az később esetleg kamatemeléssel is együtt jár – a magyar államadósságot is érintheti, mivel Magyarország viszonylag gyakran megjelenik a szigetország kötvénypiacán. Legutóbb tavaly június végén bocsátott ki Budapest 75 milliárd jen összegű szamurájkötvényt – így nevezik a Japánban nem szigetországi szereplők által piacra dobott papírokat -, s napokon belül bekövetkezik egy újabb hasonló lépés, ezúttal várhatóan 560 milliárd jen értékben. A jen esetleges árfolyamváltozása azonban a főbb devizákkal szemben önmagában nem érinti a magyar államkötvények árfolyamát, mert az Államadósság Kezelő Központ fedezeti ügyletekkel védekezik ez ellen.
Ha azt a csúfos bukással – gazdasági recesszióval – végződő „kilengést” nem tekintjük, amelyet a BoJ 2000-ben a legrosszabbkor, éppen a dotcom buborék kipukkanásával egy időben kockáztatott meg, a szigetország jegybankja már 1998 óta tartja zéró közelében az alapkamatot. Ezzel a módszerrel próbálja leküzdeni a gazdaságot sújtó deflációt – amire egyébiránt a harmincas évek eleji nagy világgazdasági válság óta egyetlen országban sem volt példa. Japán azonban az alacsony kamattal úgynevezett likviditási csapdába került: a monetáris politika nem képes többé befolyásolni a keresletet. Ennek ellensúlyozására alkalmazta a BoJ az úgynevezett kvantitatív könnyítést, hogy arra ösztönözze a piaci szereplőket: vegyenek minél többet kölcsön, költsenek és hajtsanak végre beruházásokat. A lépés magyarázata, hogy defláció idején kicsi a pénz-, ellenben nagy az árukínálat, amit így van esély egyensúlyba hozni. Ennek jegyében a nemzeti bank a zéró kamatszinttel párhuzamosan megnövelte a monetáris bázist, azaz folyamatosan fölös likviditással, hatalmas mennyiségű pénzzel árasztotta el a piacokat – nem utolsósorban azon keresztül, hogy a kormány által kibocsátott havi mintegy 30 milliárd dollárnyi államkötvény harmadát maga a BoJ vásárolja fel. Olyan helyzetet teremtett, mintha a bankjegynyomda folyamatosan pénzt nyomna.
A jegybank ma addig kívánja fenntartani ezt a monetáris politikát, amíg a defláció tartósan meg nem szűnik, és a fogyasztói árindex is pozitívba nem fordul. Bár az óvatosság továbbra sem árt, a mostani jelek végre biztatóak. A cégek mára megszabadultak rossz hiteleiktől, a bankok pedig kétes kinnlevőségeiktől. Harmadik éve folyamatosan csökken a munkanélküliség, 2005 decemberében például 4,4 százalékos volt az állástalanok aránya. A tokiói tőzsde tavaly szárnyalt, a fogyasztók is visszanyerték bizalmukat, a dinamikusan növekvő ázsiai – mindenekelőtt kínai – kereslet segítségével pedig az elmúlt év utolsó negyedévében az éves szintre vetített termelés 5,5 százalékkal növekedett. Ami pedig a fogyasztói árakat illeti, Tokió hét éve először számolhatott be három egymást követő hónapban is áremelkedésről, azaz a várva várt (!) inflációról.
FOKOZATOSSÁG. Valószínű, hogy a BoJ csak lépésről lépésre változtatja meg a monetáris politikát. „A jegybanki tanács összetételéből kifolyólag is a lassabb, megfontolt haladás híve. A Bank of Japan nem függ ugyan a kormánytól, ám a kabinet két tagja – szavazat nélkül, de azért jelentős befolyással – részt vehet a tanács ülésein” – hangsúlyozza Haszegava Jukihiro, a Tokyo Shimbun című napilap gazdasági rovatának vezetője. Nyilvánvalóan ez az oka annak is, hogy a Fukui Tosihiko vezette csapat először az úgynevezett kvantitatív könnyítést oldotta fel, de azt is csak úgy, hogy hónapokra elosztva fogja vissza apránként a piacra zúdított pénzfelesleget. „A zéró kamattal való szakítás 2006 végén vagy 2007 első felében valószínű” – jósolja Fukuzava Josifumi közgazdász, a Mitsui kereskedőház globális stratégiai kutatóintézetének korábbi vezető elemzője, akinek ezt a véleményét a legtöbb pénzügyi elemző osztja.
Sokan intik azonban óvatosságra a jegybankot. Az OECD például a napokban arra figyelmeztetett: még meggyőzőbb mutatókra lenne szükség ahhoz, hogy Japán nyugodt szívvel felhagyhasson eddigi monetáris politikájával. Hasonló állásponton van Koidzumi Dzsunicsiró miniszterelnök is, aki óva intette a jegybankot attól, hogy esetleg újfent elhamarkodott döntést hozzon, mint tette azt 2000-ben. A kormányfő mindazonáltal közölte: tiszteletben tartja a BoJ március 9-i döntését.
Tény, hogy egy esetleges kamatnövelés sokat ronthat a kormány pozícióján. A fejlett országok közül ugyanis a japán állam az egyik leginkább eladósodottnak számít: az államadósság eléri a GDP 150 százalékát. A pénzügyminisztérium számításai szerint minden 1 százalékpontnyi kamatemelés 1500 milliárd jennel (12,9 milliárd dollár) növelné meg az állam visszafizetési terheit, ráadásul a jegybank minden hónapban további 1200 milliárd jen (10,3 milliárd dollár) értékű államkötvényt vásárol.
Sarkalatos kérdés még, hogy mi történik majd az amerikai államkötvényekkel, amelyeknek egyik legnagyobb vásárlói a japánok. Egy esetleges tokiói kamatemelés akár tőkekivonást is előidézhet az Egyesült Államok piacáról, hiszen a japán befektetőknek megérheti majd hazai pályán tartani a pénzüket. Haszegava és Fukuzava azonban egyetértenek abban, hogy az amerikai államadósság finanszírozása nem csupán piaci, hanem politikai kérdés is, így rövid távon csak kisebb hatással kell majd számolni.