Több mint 8 százalékot esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe 1998. május 25-én. Ilyen mértékű zuhanásra általában sokévenként van csak példa, arra pedig a fejlett piacokon szinte egyáltalán nincs precedens, hogy egy parlamenti választás másnapján omoljon be a tőzsde. Pedig a dátumból sejthető, hogy a BUX épp a nyolc évvel ezelőtti voksolás második fordulójának eredményét szenvedte meg. Ez máig az újkori magyar tőzsdetörténelem egyetlen olyan kirívó mértékű napi árváltozása, amely egyértelműen politikai eseményhez kapcsolható.
Az 1998-as megroggyanás nyolc év távlatából is érdekes tanulságokkal szolgál, mint ahogyan a 2002-es kampányidőszak tőzsdei mozgásaiból is érdekes következtetések vonhatók le, s számos hasonlóság is felfedezhető (lásd az ábrát). Ezzel együtt nehéz nem észrevenni azt a hatalmas különbséget, ami a választásokat megelőzően hatalmon lévő két kabinet tevékenysége alatti tőzsdei trendekben kimutatható. A jobboldali kormány négy éve alatt lényegében stagnált a BUX, míg mind az azt megelőző, mind az azt követő baloldali érában hatalmas erősödést tudott felmutatni. Ezt persze óriási hiba lenne csak a kormányok ténykedésével magyarázni, hiszen a nemzetközi hangulat, a világméretű tőzsdei trendek egyértelműen a baloldali kormányoknak kedveztek. (Más kérdés, hogy az elmúlt években ezt nem használták ki például az államháztartás reformjára.) Valószínűleg a Fidesz alatt is sokkal szebben muzsikált volna a piac, ha nem arra az időre esik a dotcom lufi 2000-es látványos kipukkadása, majd az ezt követő rövid amerikai recesszió, s főként a terrorizmus világméretű fölerősödése. Az is kijelenthető persze, hogy a jobboldali kormányzás ideje alatt is feljebb ment volna a BUX, ha nem csökkenti le az állam mesterségesen például a Mol profitját.
NINCS NAGY KÜLÖNBSÉG. A tőzsdei trendet természetesen szerte a világon befolyásolja az állam a fiskális, míg a jegybank a monetáris politikán keresztül, a fejlett piacokon azonban nagyon ritkán van érezhető hatással egy-egy választás a piacokra: kis túlzással azt lehet mondani, majdnem mindegy, melyik demokratikus párt, illetve koalíció nyer. Egyes iparágak, szektorok jobban, vagy rosszabbul járhatnak a különböző gazdaságpolitikát alkalmazó, más-más prioritásokra figyelő kabinetek idején, de nagy különbség általában nincs. Valószínűsíthető, hogy az idő haladtával, néhány ciklus elteltével, nálunk is csökken majd a választások piacbefolyásoló hatása. Ilyen tendencia már ma is kimutatható.
Az elmúlt időszak tapasztalata szerint a makrogazdasági problémák a tőzsdét nem érdeklik. Vagy ha érdeklik is, jelentőségük jóval kisebb a profitvárakozásokénál, de különösen a pénzáramlásénál. Amíg a feltörekvő régiókba zsákban hordják a pénzt a befektetők, kis túlzással nem is tud egy kormány akkora baklövést elkövetni, hogy országának piaca komolyabban beomoljon. (Persze jó fundamentumokkal rendelkező vállalatokat feltételezve.) Elemzők körében ma már szinte egyértelmű konszenzus az, hogy a kedvező tőkepiaci klímát kihasználva lehetett volna csökkenteni a költségvetés hiányát, mert később, ha ez a klíma változik, nincs olyan reformintézkedés, amivel itt lehet majd marasztalni a befektetőket, s fenn lehet tartani a részvényárfolyamokat és a forintot. A politológusok azonban mindehhez hozzáteszik, hogy a pártokat a legritkább esetekben érdekli a tőkepiaci klíma, meg az, hogy mikor van lehetőség hiánycsökkentésre és reformokra. Ezek menetrendje ugyanis a választási naptárhoz igazodik, s nem a befektetők hangulatához.
SEMLEGES PIAC. Úgy tűnik, ma a piacnak messze nincs olyan erős politikai preferenciája, mint amilyen négy éve volt. Akkor a Portfolió.hu felmérése előzetesen azt mutatta, hogy a Fidesz-győzelem semleges hatást gyakorolna a piacra, míg a baloldali diadal kimondottan pozitívat. Az idén az lett az eredmény, hogy majdnem mindegy, ki nyer, de azért jobb a mostani koalíció a Fidesznél. A majdnem mindegyet úgy lehet érteni, hogy szokatlanul pesszimisták a szakértők, s inkább esést várnak a BUX-tól a választásokat követően, függetlenül a befutó kilététől.
A tekintetben is elég egységes a várakozás, hogy a két választási forduló környékén nem várható a korábbiakhoz hasonlóan erős mozgolódás. A piac ugyanis beárazta, hogy ez lényegében egy elveszett év: áprilisig ígérgetnek, majd koalíciókötésről tárgyalnak, aztán megalakulnak, s már ott is a nyár, amikor nem történik semmi. Utána elvileg már jöhetnének a komoly hiánycsökkentő intézkedések, csakhogy lesz ősszel még egy választás. Majd miután kialakulnak az önkormányzati erőviszonyok, jó esetben is csak a negyedik negyedévben lehet arra számítani, hogy az új kormányon a piac elkezdi számon kérni – na nem annak ígéreteit, hanem a saját várakozásait. Úgy tűnik, az, hogy őszig a nagy verbális osztogatáson kívül semmi nem történik a gazdaságpolitikában, benne van az árakban. Kritikusnak ezúttal nem a tavasz, hanem éppen az év vége ígérkezik: ha nem lesznek megszorítások, a szokásos év végi emelkedést a piacnak 2006-ban a korábbiaknál valószínűleg jóval nehezebb lesz megfutnia.
1998-as tanulságok
• Nyolc éve nyilvánvalóvá vált, hogy a piac nem feltétlenül hatékony: a kampány időszakában az egyértelmű fejleményeket sem reagálta le azonnal, meglepő ármozgások követték egymást. Az első forduló előtt az elemzők nem nagyon foglalkoztak a politikai esélylatolgatásokkal. Úgy tűnt, hogy a piac által a Bokros-féle stabilizációs csomag miatt támogatott Horn-kormánynak jó esélye van a hatalmon maradásra, az ennek ellentmondó első fordulós eredmény is csak lassan éreztette hatását. A bizonytalanság nyomán napon belül már lejtőre került a piac, s a következő napokban is rendesen esett, a második forduló előtt viszont komoly erősödés kezdődött. Erre nemigen volt magyarázat, hiszen ekkor már nagyon úgy tűnt, hogy kormányváltás lesz, a Fidesznek pedig szüksége lesz a szóban folyamatosan elutasított kisgazdákra is a koalícióhoz – sőt az sem volt kizárható, hogy a piacok által leginkább elutasított MIÉP válik a mérleg nyelvévé. Érdekes módon mégis akkor rendezték a „vérfürdőt” a befektetők, amikor a második fordulóban ténnyé vált, hogy Fidesz-Kisgazda-koalíció lesz MIÉP nélkül – vagyis teljesen papírforma eredmény született.
2002-es tanulságok
• Ez a választás arról maradt emlékezetes, hogy a közvélemény-kutatások látványosan csődöt mondtak, és a várt Fidesz-előny helyett a szocialisták fordultak előnnyel a második körre. Erre egyértelműen pozitívan reagált a tőzsde, de ennek már megvolt a maga előzménye. Ekkorra ugyanis már túl voltunk mindkét oldal országlásán, tehát nagyjából tudni lehetett, hogy a piacnak ki a kedvesebb. A Horn-éra alatt gazdasági stabilizáció, és a külső okokra visszavezethető válságoktól kísért, de mégis jókora tőzsdei emelkedés zajlott le, míg az Orbán-kormány több piacellenes intézkedést is hozott: a lakosság felé tett gesztusokkal magukra haragították az üzleti életet. A Molnak a rákényszerített alacsony gázeladási ár okozott két év alatt 250 milliárd forintos kiesést, de a gyógyszeráremelések elmaradása is illeszkedett a sorba. A korábbi tapasztalatok tükrében tehát a piac egyértelműen a baloldal győzelmében bízott, majd honorálta is azt. Amikor viszont a két forduló közti karcos Fidesz-kampány után is az derült ki, hogy újra kormányváltás következik, a piac csak rövid ideig örült. Már a végeredmény ismertté válásának másnapján mínuszba fordult az index, majd pedig az új hatalmi felállást gyorsan elkönyvelve, a nemzetközi hatások nyomán többhónapos esés kezdődött.