A „gonosz birodalmának” eltűnése után előre látták az atlanti szolidaritás meggyengülését, s szükségét érezték egy újabb kihívásnak, amivel szemben értékközösséget lehet felmutatni. A történelem végét, a liberális demokráciák győzelmét jövendölő Francis Fukuyama helyett így lett az új guru a kultúrák harcát profetizáló, az iszlám „véres határairól” író harvardi professzor, Samuel Huntington.
LAMBERT GÁBOR, a Figyelő szenior szerkesztője
ELTŰNT ÁRNYALATOK. Az egyszerű jelképek valóban rendkívül hatásosak. Ők és mi; vallási fanatizmus kontra sajtószabadság. A hétvégén, amikor a Közel-Kelettől Indonéziáig felheccelt muzulmán tömegek tagadtak mindent, ami európai, sokan nyúlhattak Huntington után a könyvespolcokon. Eltűntek az árnyalatok. „Pár nap alatt ment tönkre minden, amit negyven év alatt építettünk” – kesergett egy, a Közel-Keleten aktív dán-svéd cég vezetője. De az unió egésze sem áll jobban. Ugyancsak évek alatt építették fel azt a politikát, amely az amerikainál kifinomultabban próbált egyensúlyozni a palesztin-izraeli viszályban, most viszont a Gáza-övezet fegyveresei nemcsak a dánoknak, de a norvégoknak, a franciáknak és másoknak is hadat üzentek.
Nem is történhetett volna mindez rosszabbkor, mint amikor az Európai Unió bővítés utáni válságát politikusai koncepciótlansága súlyosbítja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy újabban a legkeményebb bírálatok már nem „alulról” jönnek, hanem éppen azoktól, akiknek a kiutat kellene mutatniuk a jelenlegi helyzetből. Az alkotmányozási folyamat megfeneklett, állapítja meg például Jan Peter Balkenende holland kormányfő, aki szerint még legalább további három tagállam (Nagy-Britannia, Lengyelország, Dánia) is elutasítaná a dokumentumot, ha népszavazást tartanának. Frits Bolkestein volt belső piaci biztos az euró túlélésében kételkedik, mondván: a kölcsönök nélkül fenntarthatatlan nyugdíjrendszerek – főleg Olaszországban – kikezdik majd az inflációt és a kamatlábakat. Az egykori agrárbiztos, Franz Fischler pedig még nála is szkeptikusabb. Európa – a nemkívánatos állam című könyvében egyenesen úgy értékeli a helyzetet, hogy az unió az első olyan birodalom, amely már a megalakulása előtt elbukott. Hogyan is lehetne másként – teszi fel jogosan a kérdést -, ha a politikusok jelenleg nem hajlandóak olyan projektekkel előállni, amelyek túlmutatnak a saját hivatali idejükön?
Fischler egy olyan alkalomhoz időzítette könyve megjelenését, amely hűen támasztotta alá a mondanivalóját, tükrözvén azt a hitelességi szakadékot, amely a közösségi elit és az átlagemberek között már évek óta egyre mélyül. Január végére konferenciát szervezett Salzburgba az osztrák elnökség a közösség vezető politikusainak. Egy kis Mozart (250 éve született), némi emlékezés Auschwitzra (61 éve szabadult fel), továbbá magasröptű eszmecserék az osztrák kancellártól, a francia kormányfőtől, az Európai Bizottság elnökétől és másoktól, intézményi megoldáskeresés helyett konkrét politikai akciókat sürgetve. Nosza cselekedjünk!
Közben a salzburgi lakosokat firtató osztrák lapok arról számoltak be, hogy a helyiek nem nagyon tudnak róla, mi történik a városukban, de nem is nagyon érdekli őket. Talán azért sem, mert az ismert rendező, a helyszínen jelenlévő Martin Kusej így foglalta össze a konferencia első napját: „Eddig csak hangzatos, üres szólamokat hallottam.”
VÁLASZ ALULRÓL. Az igényelt akciók azonban, amelyek az átlagembereket arra késztetik, hogy elgondolkodjanak identitásukról, az európaiság tartalmáról, mégiscsak megindultak. Igaz, a muzulmán világban. Erre pedig az első válasz megint csak „alulról” érkezett: a sajtószabadság nevében egyre több ország médiuma jelentette meg a dán karikaturisták – egyébként érzéketlen, sértő előítéletektől terhes, az „arrogáns Nyugat” vádját megalapozó – rajzait.
Az Európai Unió ezek után aligha teheti meg, hogy ne egységesen reagáljon a történtekre, amint arra egyébként több politikai vezető is felszólít. Csak remélni lehet, hogy az európai integráció elmélyítésének nem egy éleződő külső kihívás ad majd lökést. De az elmúlt napok sokkja talán hozzájárulhat ahhoz, hogy a közös érték- és felelősségvállalásra épülő európaiság fogalmát a politikusi szólamoknál közelebb hozza az átlagemberekhez. Merészebb közösségi víziók pedig csak erre épülhetnek.