Egymilliárd forintos terhet vesz le a komoly likviditási zavarokkal küszködő Transelektro-csoport válláról az Eximbank, amely faktorálja a társaság vevőköveteléseinek egy részét. Hogy a társaság honnan tesz szert a túléléséhez szükséges további 5 milliárdra, az lapzártánkkor még nem volt világos. Felmerült, hogy a cechet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) állja, amely 2004-ben már legalább 2,8 milliárd forintot pumpált a csoporthoz tartozó Ganz-Transelektro Villamossági Rt.-be, 42 százalékos résztulajdont szerezve a cégben. Szintén segítséget nyújthatnak a Székely Péternek és családjának többségi tulajdonában lévő Transelektro-cégeket hitelező bankok. Ezek lapzártánk után döntenek arról, milyen feltételek mellett hajlandók átütemezni a cégcsoport hiteleit, amelyek – az állami pénzintézetektől felvett kölcsönökkel együtt – megközelítik az 50 milliárd forintot. Lapértesülések szerint a mentőakcióból az adóhatóság is kivette a részét: 1,5 milliárd forintnyi közteher megfizetésére haladékot adott a köztartozásait amúgy rendesen átutaló cégnek.
Kóka János kitünteti Székely Pétert 2005-ben. Ismét találkoztak.
NEM ELŐSZÖR. Noha a gazdasági miniszter az állami beavatkozást a munkahelyek és az ipari kultúra megőrzésére tett erőfeszítésként aposztrofálta, nem mellékes körülmény, hogy a csoport bukásával az államot 20 milliárd forintot meghaladó közvetlen kár érné, amelynek valamivel több mint a fele a Transelektrónak nyújtott exporthitel. A kormány nem először nyúlt a cégcsoport hóna alá: az MFB 2004-es beszállását követően tavaly 7 milliárdot meghaladó segélyhitelről döntött a kabinet, a Transelektro vietnami beruházását támogatandó.
A vállalkozás likviditási problémái nem új keletűek. Voloncs György, a cégcsoporttal üzleti kapcsolatot ápoló Varinex Rt. vezérigazgatója nemrég egy olvasói levélben (Figyelő, 2005/50. szám) fejtette ki lapunk hasábjain, hogy maga is megtapasztalhatta azt az üzleti magatartást, amellyel már korábban is vádolták partnerei a Transelektrót: a fáma szerint a Duna Plaza építését jórészt a beszállítóival finanszíroztatta. Mégpedig oly módon, hogy azok számláit nem, vagy csak igen nagy késedelemmel egyenlítette ki, ami az akkori magas banki kamatok mellett kedvező finanszírozási forma lehetett. Miután a Varinexszel szemben fennálló két Transelektro-tartozás közül az egyik tőkerészét sikerült egy követeléskezelővel behajtatniuk, a másikat maga az érintett csoporttag törlesztette, alig néhány nappal az ominózus olvasói levél megjelenését követően. Ekkor már a cég jogi lépéseket tett követelése behajtása érdekében.
ELŐÉLET. A Transelektro finanszírozási nehézségei sem most, sem korábban nem lepték meg a gazdaság szereplőit. A többéves nemzetközi megaprojektek lebonyolítására szerveződött vállalatbirodalom fenntartása is hatalmas költség, miközben egyre nehezebben jutott megrendelésekhez. A Transelektro nevét korábban a szovjet rendszerű erőművek kivitelezésével, felújításával kötötték össze a szakmában, ez az előélet viszont nem könnyítette meg a dolgát, amikor a nyugat-európai erőművi nagyberuházásokban próbált újdonsült fő- vagy inkább alvállalkozóként integrálódni, üzletet szerezni.
Az üzleti partnerek szemében a miniszteri beavatkozás csak időhúzás, azt jelenti: aligha elkerülhető, s csupán hetek kérdése lehet a vég az ipari csoport számára. Ez azonban nem érinti az idejekorán kiszervezett, tekintélyes ingatlanállományt, amelyről még nem tudni, szerepet játszik-e az átalakulásban. Az állami segítség feltétele ugyanis a gyors reorganizáció, amelynek első lépéseként a csoport és cégei irányítását válságmenedzsment veszi át. Ez igyekszik majd elejét venni a veszteség újratermelődésének, s felel a konszolidációért.
Legfeljebb találgatni lehet, hogy a Székely-birodalmat hogyan érinti majd az átalakítás. Az máris az új idők szelét jelzi, hogy Székely Péter Transelektro-elnök a tőkebevonás lehetőségét sem zárta ki a konglomerátum cégeinél.