Nagy-Britannia – és vele együtt Európa – alaposan megszenvedte a saját fejlesztésű Mars-járó, a Beagle 2 kudarcát 2004-ben: míg a szerencsésen landoló amerikai Spirit és Opportunity a mai napig küld felvételeket a Vörös Bolygó felszínéről, az öreg kontinensnek be kell érni a csupán a planéta körül keringő Mars Express űrszonda fotóival.
E fiaskó után érthető, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) a lehető legnagyobb csinnadrattával számolt be az idén januárban a Huygens leszállóegység sikeres landolásáról a Titánon, a Szaturnusz legnagyobb holdján. Január 15-én, vagyis a talajt érés másnapján már csaknem egymillió internetező látogatott a szervezet honlapjára, többen, mint korábban hetek alatt együttvéve.
A Cassini-Huygens űrszonda-páros persze már korábban is számos alkalommal okozott izgalmakat a kutatóknak: indítását először pénzügyi nehézségek, majd tervezési hiba miatt kellett módosítani, míg végre 1997 novemberében a kozmoszba juttatták. Az 5650 kilogrammos Cassini-Huygens – mely kettősben a Cassini elsősorban az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, a Huygens pedig annak európai párja, az ESA fejlesztéseinek eredménye – 2004 júliusában állt a Szaturnusz körüli pályára, és a kétmázsás Huygens ezt követően hatolt be a Titán légkörébe. A fékezőernyővel alászálló eszköz zuhanás közben, az óriáshold légkörének felhői miatt, csak nagyjából 30 kilométeres magasságban kezdett el fényképezni, ám fotóin még így is kitűnően látszik a felszín bizarr mintázata. És bár nem sokkal a landolás után el is hallgatott – alighanem a mínusz 180 Celsius fokos hideg miatt vált működésképtelenné -, speciális mikrofonjaival azért még sikerült hangfelvételt készítenie a Titán felszínén fújó szelekről.
A Huygens mintegy 300 fotójának, valamint a hangmintáknak az elemzése ma is tart, és a Szaturnusz körül továbbra is rendületlenül keringő – a fedélzetén egyébként magyarországi fejlesztésű műszert is hordozó – Cassini is ontja a jobbnál jobb felvételeket; ezek elemzésével elsősorban a gázbolygó híres gyűrűrendszerének eredetét érthetik meg a csillagászok.
A Szaturnuszra irányuló küldetéshez hasonlóan nagyszabású programon dolgozik jelenleg India is – kutatásainak tárgya azonban nem a naprendszer távoli bolygója, hanem annál sokkal közelebbi: Földünk égi kísérője. Az ázsiai nagyhatalom még 2003-ban jelentette be, hogy – a NASA, az ESA, Japán és Oroszország mintájára – önálló holdprogramot indít. Ehhez most nyáron, csak néhány nappal 30. születésnapja után, az ESA is csatlakozott. A közös európai-indiai fejlesztésű Csándráján-1
űrszonda a tervek szerint 2008-ban indulna útnak, és nagy felbontású kameráival korábban felderítetlen területeket vizsgálna. A misszió nem utolsósorban kitűnő alkalmat teremt majd új indiai hordozórakéták tesztelésére is. Ezek ma rendelkezésre álló változatai egyébként az idén már több alkalommal is jelesre vizsgáztak: májusban két műholdat állítottak pályára sikeresen, egy térképészeti és egy rádióamatőr célút. Az ország űrambícióit jelzi, hogy újabban olyan újrahasznosítható műhold indítását is tervezik, amelyet egy speciális eszközzel visszahozhatnak a Földre – ilyennel korábban csak az Egyesült Államok, Kína, az EU, Oroszország és Japán rendelkezett.
Érdekes módon még az a szonda is újrahasznosítható, amellyel a NASA egy üstökös felszínére juttatott robbanóanyagot. A Deep Impact nevű űreszköz az év elején indult útnak, és július 4-én bocsátotta ki lövedékét a Tempel-1 nevű égi vándorra: a 267 millió dollárba kerülő akció során a mindössze 6 kilométer átmérőjű célpontról a rázuhanó bomba kamerája a becsapódás előtt még négy másodperccel is lefotózta az üstökös magját. A felvételek értéke felbecsülhetetlen, mivel pedig maga a Deep Impact sértetlenül úszta meg a kalandot, elképzelhető, hogy hasonló képek készítése céljából a NASA újabb üstökösök megfigyelésére használja majd az eszközt.
A látványos tűzijáték sikerénél jóval nagyobb volt a tét a NASA számára az űrsikló-program újraélesztésekor. A Columbia 2003-as katasztrófája óta az idén július 26-án került sor az első űrrepülőgép küldetésre. A Discovery útját azonban mintha átok kísérte volna: a hajtóanyagtartály nem sokkal a start után madárral ütközött, így a hővédő kerámialapok sérülést szenvedtek, és egy másik, nagyobb darab is levált róla. Mint később kiderült, ezek szerencsére nem okoztak komolyabb bajt. A Discovery így gond nélkül dokkolhatott a nemzetközi űrállomáshoz, majd útjának 14. napján hét űrhajóssal a fedélzetén sikeresen landolt a Mojave sivatagban. A NASA ennek ellenére döntött úgy, hogy felfüggeszti az űrrepülőgépek további repüléseit, így elhalasztották az Atlantis szeptemberre tervezett indulását is.
Következetesen viszi azonban emberes űrprogramját Kína, amely nem űrrepülőre, hanem a fapados, ám megbízható orosz Szojuzhoz hasonló Sencsou űrhajóra épül. Ez október 12-én indult a kozmoszba, majd, miután a benne utazó két tajkonauta telefonon Hu Csin-tao elnökkel beszélgetett, öt nap után sértetlenül visszaérkezett. A sikereken felbuzdulva Kína már valóságos űrflotta kiépítésén dolgozik, továbbá, az űrkutatásban – vagy még inkább a világpolitikában – betöltött vezető szerepét hangsúlyozandó, egyéb programokat is elindított. Tudósai a következő űrrepülést 2007-re tervezik, amikor űrsétát fognak majd végrehajtani, 2009-ben már két kínai űrhajó összekapcsolását akarják levezényelni, mindezek tetejébe pedig saját űrállomást is fejlesztenek. A legdédelgetettebb álom pedig: húsz éven belül kínai űrhajós lép majd a Holdra.
Ezt pedig már Amerika sem hagyhatja annyiban. És bár hangzatos kormányprojektekre ott is minden bizonnyal sor kerül – például atommeghajtású szondát küldenek a Neptunusz Triton nevű holdjára, újabb Holdra szállást terveznek, sőt, egy Mars expedíciót is előkészítenek -, talán látványosabb sikereket ígérnek a magánpénzből finanszírozott fejlesztések. Felbuzdulva a 10 millió dolláros X-Prize sikerén – ennek köszönhetően egyedi technológiát alkalmazva privát űrhajó röpült az űrbe -, Amerikában sorra hirdetik meg a fantasztikus megoldásokat díjazó versenyeket. Így egy vállalat 50 millió dollárt ajánl annak, aki legalább hét utas (űrturista) szállítására alkalmas űrbuszt készít; kozmoszbéli tartózkodásuk ideje alatt az asztronautákat felfújható űr-lakómodulokban szállásolnák el. Az persze egyáltalán nem biztos, hogy az űrutazáshoz használt jármű a hagyományos értelemben vett repülő szerkezet lesz: a NASA 50 ezer dollárt kínál annak, aki nagy tömegű űr-teherlift felvonására alkalmas, rendkívüli erősségű kábelt állít elő, de a fény segítségével a magasba emelt eszközök fejlesztői is felmarkolhatják a pénzt.