Drága bőrből készült, széles aranyszegéllyel ellátott, barna írószövetségi tagsági igazolvány jogosította fel a kivételezetteket Bulgakov A Mester és Margaritájában arra, hogy rákfarkakkal meg friss kaviárral körülrakott kecsegeszeletet, esetleg szarvasgombás rigópecsenyét falatozzanak a Gribojedovban, az egyik legnagyobb moszkvai irodalmi társaság, a TÖMEGÍR székházának éttermében. Az uram-bátyuskámos idők nyomott áron kínált luxusának ára persze az alkotói szabadság felfüggesztése volt.
FELEMÁS SIKER. Az alkotói szabadság ma teljes, de hol a kaviár? Az állam fokozatosan feladja hídfőállásait a szellemi élet különböző területein, kivonul a finanszírozásból, és próbálja – immáron csak a játékszabályok megállapítójaként – átadni a terepet a magántőkének. Felemás eredménnyel, hiszen a privátszféra még az olyan, a profitnak legalább a reményét magában hordozó területeket sem képes önállóan fenntartani, amilyen például a filmgyártás.
“A tisztán magánfinanszírozásban nem hiszek. A pénz hozza a még több pénzt. Ha van alaptőke, szívesebben ad más is” – érzékeltette a lényeget a lapunknak korábban nyilatkozó Koltai Lajos Oscar-díjas operatőr. Legutóbbi filmje, a Sorstalanság forgatásába például a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) 1,07 milliárddal, az MTV 300 millió forinttal „szállt be”, ám a mindenestül 2,5 milliárdos költségvetésű film elkészítése így sem ment simán. Annak dacára, hogy a filmszakma valójában kivételezett szerepet élvez a művészeti ágak finanszírozásában, a szakemberek mégis rendszeresen kongatják a vészharangot. Nem is alaptalanul: erre az évre például 6 milliárd forintot ígért a szaktárca az MMKA-nak, ám a büdzsében már megszokott év végi „sakkozás” csaknem a felére apasztotta az összeget. (A lefelé tendáló állami támogatás hatásosságát tovább tompítja, hogy a hangzatos audiovizuális archívum kialakítására betervezett 4,8 milliárd forintnak jövőre csak a töredéke tart a megjelölt desztináció irányába. Lapunknak név nélkül nyilatkozó szakértők szerint ezen összeg kilenctizede ugyanis nem más, mint az MTV Rt. bújtatott költségvetési támogatása.)
Pedig a kultúra területén a változó állami szerepvállalás prototípusának is nevezhetnénk a 2003 végén elfogadott filmtörvényt, amely – tetemes adókedvezményeket nyújtva – beengedte a szektorba a magántőkét (Figyelő, 2005/6. szám). Az pedig lát fantáziát a filmben, legalábbis erre utalnak a látványos tervek, a stúdióépítési kedv. Ám a szakemberek szerint az állami támogatás súlya hosszú távon ezzel együtt sem igazán csökkenhet a teljes forgatási költségvetés 75 százaléka alá. Igaz, a tisztázott jogi keretek és a kedvezmények megkönnyítik majd a forgatási költségek összekalapozását.
Szerencsés britek
Egyáltalán nem általános elvárás a brit szigeteken az, hogy kizárólag az állam finanszírozza a kultúrát. Jól bevált gyakorlat, hogy nagy társaságok szponzorálnak nagyobb lélegzetű kiállításo-kat. A cégek szponzori szerződései a rendelkezésre álló legfrissebb, 2002-es adatok szerint 111 millió fontot (közel 160 millió eurót) tettek ki. A National Gallery-ben most is látható Rubens-tárlatot a Shell, a Tate Modern Henri Rousseau-kiállítását az Aviva biztosító csoport, az English National Opera Pillangókisasszonyát a Sky műholdas tévétársaság támogatja.
Londoni
galéria.
Sikeres
támogatás-
ötvözet. Ennek ellenére a brit rendszer nemcsak magánpénzekből támogatja a kultúrát, hanem sikeresen ötvözi az állami szerepvállalást is a szponzorálással, és a szerencsejátékból származó bevételekkel. Mindenki ugyanis, aki lottózik, a szelvény árának közel egyharmadával „nemes célokat”, mindenekelőtt a brit kultúrát támogatja. A National Lottery 1994-es megjelenése óta csak a lottóbevételek kultúrára fordítandó részét kezelő országos művészeti tanács, az Arts Council England (ACE) 2 milliárd fontot fektetett be a művészetek támogatásába. A közvetlen állami kultúrbüdzsé és a lottópénzek elosztását a regionális, tehát a mindenkori kormánytól független angol, walesi, skót és északír művészeti tanácsok végzik. Az ACE jelenleg is társadalmi konzultációt folytat, azaz kikéri az állampolgárok véleményét arról, hogy mire is költsék a lottópénzeket. Az elmúlt 11 évben a lottó révén több tízezer művészeti projektet segítettek Nagy-Britanniában, kis falusi zenekaroktól kezdve a nagy múzeumokig. Mindazonáltal a támogatás alapelve, hogy lottópénzből nem lehet az összes működési költséget finanszírozni, azaz a támogatottnak más forrásokat is kell találnia. Lottóbevételek is segítették például a Tate Modern galéria létrehozását. Az egykori zord kinézetű erőmű átalakítása 130 millió fontba került. Mivel úgynevezett millenniumi projektnek minősítették, az ezredfordulós kulturális és egyéb beruházásokat segítő hivatal 50 millió fontot ítélt meg rá. A brit kormány városfejlesztési szerve, az English Partnerships 12 milliót adott a telek megvásárlására és az erőmű berendezéseinek eltávolítására. Az ACE 6 millió fontnyi lottópénzt „dobott be”, és a helyi kerület, Southwark önkormányzata is beszállt a projektbe, felismerve, hogy az hozzájárul a környék fejlesztéséhez, egyebek közt munkahelyeket is teremt. A galéria ezenkívül magánadományokat és kormánytámogatás is kap. London így egy olyan, döntő részben ingyenes látványossággal gazdagodott, amely vonzza a turistákat is.
SZVETNIK ENDRE, LONDON
Miközben azonban a filmszakma sem elégedett az állami szerepvállalással, összevetve a törvény elfogadásakor beígért finanszírozási támogatást a tényleges forrásokkal, a többi kulturális terület képviselői körében még nagyobb a bizonytalanság az állam rövid és hosszabb távú elképzeléseit illetően. Jellemző, hogy az országgyűlés kulturális bizottsága előtt december elején fellépő Bozóki András kultuszminiszter már azt is komoly fegyvertényként értékelte, hogy a 2006-os kulturális költségvetést sikerült a 2005-ös szint közelében tartani. „Nem volt egyszerű” – fogalmazott a tárca vezetője, aki ismételten állást foglalt annak fontossága mellett, hogy a kultúra finanszírozásából a jelenleginél nagyobb mértékben vegye ki a részét a magántőke.
Ennek mikéntjére egyelőre nem derült fény, így érthető a jogos vagy annak vélt anyagi sérelmeket soroló kulturális szervezetek szkepszise az új, egyelőre embrionális állapotában ismert modellt illetően. A tamáskodók komoly támogatóra leltek az ellenzékben, amely 2005-öt előszeretettel emlegeti a kulturális beruházások mélypontjaként. A már említett bizottsági meghallgatáson Bozóki hiába próbált a filmstúdió-privatizációkkal, az áfa-visszaigénylés újbóli bevezetésének forrásbővítő hatásával érvelni, az ellenzék a finanszírozás ellehetetlenítéséről, a költségvetési források drasztikus csökkentéséről beszélt.
KÖZVETETT SZUBVENCIÓK. Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy – a következő kormány összetételétől függetlenül – a kulturális területeken a jövőben hangsúlyosabbak lehetnek a közvetett szubvenciók, amilyenek például a filmtörvénybe foglalt támogatási és beruházási kedvezmények. Ám figyelembe kell venni azt is, hogy a közvetlen támogatások gyors befagyasztása önmagában nem hozza meg a magántőke befektetési kedvét.
„Nem a kiszorító hatás felszámolásáról van szó, nem elég átadni a helyet” – magyarázza egy filmes szakember, aki szerint a filmtörvény jó, de egyelőre meglehetősen magányos példája annak, hogyan lehetne piackonformabbá tenni a kultúrát. (További példa lehet a képzőművészeti alkotások beszerzése után érvényesíthető társaságiadó-kedvezmény, amely 2006 elejétől kiegészül a kortárs képző- és iparművészeti alkotások forgalmának növelésére kisakkozott adóelőnnyel.
Utóbbi értelmében a művészi kortárs műalkotások beszerzési értékét a vállalkozások öt év alatt levonhatják az adóalapjukból.) Az egyéb kezdeményezések még váratnak magukra, pedig a nemzetközi gyakorlatban számos példa akad a magántőke bevonásának bátorítására. Olyan modellt azonban nem ismer a külföldi példatár sem, ahol az állam pénzügyi értelemben teljesen a sorsára hagyta volna a szellemet.