Nem tartottam kalasnyikovot a képviselők hátának – utasította vissza nyílt levélben Cziglányi Zsolt, Abaliget plébánosa a vádat, hogy a katolikus egyház valamiféle csalárdsággal vagy kényszerrel vette volna rá a település vezetőit évi hétmillió forint megszavazására. Kétségtelen, hogy a Baranya megyei falu a költségvetéséhez képest jelentős összeggel járul hozzá a helyi iskola további működtetéséhez.
Abaligeti egyházi iskola. Az intézményt átvette a katolikus egyház, de még mindig fizet érte az önkormányzat.
A helybeliek egyik fele csodát emleget, merthogy a helyi általános iskola 2005 nyarán megszüntetésre ítélt felső tagozata mégiscsak megmarad. Mégpedig úgy, hogy a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola gyakorló iskolájaként működik tovább, azaz egyházi kezelésben. A falu másik fele azonban úgy véli, az a hétmillió forint, ami az immár katolikus iskola fenntartására megy el, jól jönne az utak, a közvilágítás és más infrastruktúra fejlesztésére. Ugyanilyen kettősséggel szemléli az eseményeket Abaliget első embere, Baritz István is, aki a Figyelőnek úgy fogalmaz: az egyik szeme sír, a másik nevet. Örül, hogy megmaradt az iskola, ám a fennmaradásáért nagy árat fizet a település.
ÁTVÉTEL. A katolikus iskola alapítására az utolsó utáni pillanatban került sor, amikor az önkormányzat már felmérte, hogy a kevés gyerekszámmal működő felső tagozatot aránytalanul drága lenne helyben fenntartani, s megállapodott egy pécsi iskolával, hogy a 23 diák ott folytatja tanulmányait, s iskolabusszal szállítják őket a megyeszékhelyre. A helyi plébános – egy személyben a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola főigazgatója – kezdeményezésére azonban a katolikus egyház átvette az intézményt. Cziglányi Zsolt azt hangoztatja: az egyház nem csavarta ki az önkormányzat kezéből az iskolát, hanem csak felvette, amit az a szemétdombra készült hajítani. „Ha ez anomália, akkor mi a normális?” – kérdezi, hozzátéve, hogy az önkormányzatnak bármely más konstrukcióban (saját iskola, összevont alsó tagozat vagy más településre történő szállítás) a 7 millió forintnál többe kerülne a helyi gyerekek közoktatásáról való gondoskodás.
A kérdés – hogy mennyibe kerül helyben és főleg kistelepüléseken egy iskola fenntartása, s megéri-e ragaszkodni hozzá az egyre apadó gyereklétszám és az állandó forráshiánnyal való küzdelem mellett, – nemcsak az abaligetieket foglalkoztatja. Az Oktatási Minisztérium a kistérségekben az összevont intézményi működtetést preferálja, s a konstrukciót külön kistérségi normatívával „jutalmazza.” A szaktárca közlése szerint 2001 óta öt oktatási intézmény került egyházi tulajdonba úgy, hogy közben folyamatosan működött az iskola. Arról nincs adat, hogy az abaligeti mintára – jogutód nélküli megszüntetéssel, majd új alapítással – hány vált egyházi fenntartásúvá, a kis falvakban ugyanis az elmúlt években tömegesen zártak be iskolákat finanszírozási nehézségek miatt.
Az egyházak annyiban kétségtelenül szerencsésebb helyzetben vannak, hogy azt a részt, amit az önkormányzatok és az alapítványi fenntartók maguk tesznek hozzá saját zsebükből az állami normatívához, az egyházi fenntartók – kiegészítő támogatás címén – automatikusan megkapják az államkasszából. A kiegészítő támogatás számítási módja azonban egy évvel ezelőtt, a 2005-ös költségvetés elfogadásakor megváltozott. Emiatt a történelmi egyházak az Alkotmánybírósághoz fordultak.
A kiegészítő támogatás számítása az önkormányzatok – Állami Számvevőszék által is felülvizsgált – zárszámadási adatain alapul, a számítás módszerét pedig a vatikáni szerződés kiegészítő jegyzőkönyve, valamint az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi törvény tételesen meghatározza. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozata is kimondja, hogy az intézményeknek nyújtott mindennemű támogatást össze kell hasonlítani, függetlenül attól, hogy azok szorosan vagy kevésbé szorosan kapcsolódnak a közoktatási feladathoz.
Ehhez képest az állam bizonyos normatívákat nem oszt le az egyházi fenntartóknak, mert a szaktárca számítása szerint éveken át „túlfinanszírozta” az egyházi iskolákat. Magasabb volt az egy főre jutó állami támogatás a felekezeti, mint az önkormányzati iskolákban. „A vita abból fakad, hogy az egyházak nem ismerik el azt a számítási módot, amely alapján a kiegészítő támogatást kapják” – érvel a Figyelőnek Arató Gergely, a szaktárca politikai államtitkára. Egy évben egy diák taníttatásának költségeit 65-75 százalékban a központi költségvetés állja, a fennmaradó 25-35 százalékot azonban az önkormányzatok pótolják ki saját költségvetésükből. Az egyházak kiegészítő támogatása attól függ, hogy az önkormányzatok adott évben mennyi pénzt fordítottak közoktatási feladatok ellátására. Ezt az összeget átlagolják, lebontják egy főre, s ennek alapján kapják az egyházi oktatási intézmények a kiegészítő támogatást. Ha az önkormányzatok többet költenek az iskolákra, az egyházi intézményeknek járó pluszforrások is növekednek, ha kevesebbet, akkor csökkennek. „Tehát míg az önkormányzatoknak a saját zsebükbe kell nyúlniuk már pusztán azért is, hogy egyáltalán fenntartsák intézményeiket, addig az egyházak automatikusan megkapják a működéshez szükséges teljes összeget” – hangsúlyozza Arató.
Tavaly az Oktatási Minisztérium (OM) borított az eddigi matematikán, s az egyházakat illető kiegészítő támogatás alapjába nem vonta be azokat az önkormányzati közoktatási normatívákat, amelyek nem tartoznak szorosan a közoktatási feladatokhoz. (Így például a bejárási, a kistelepülési normatívát, valamint az önkormányzatok közoktatási beruházási pályázatain elnyert pénzeket.) „Nem lehet azt mondani, hogy az állam különbséget tesz egyházi és önkormányzati iskolába járó gyerek között, sőt mostanra vált nagyjából azonossá az egy főre jutó állami támogatás mértéke” – mutat rá az államtitkár. Az állami és önkormányzati iskolákban az idén 447 ezer forint, míg az egyházi fenntartásúakban 452 ezer forint a normatíva (2004-ben 435 ezer, illetve 467 ezer forint volt ez az összeg).
Értékfinanszírozás
Ugyanolyan fontos kritériuma az állami oktatásnak a világnézeti semlegesség, mint az, hogy matematikát tanítanak – jelentette ki a Figyelőnek Nagy Péter Tibor oktatásszociológus, az MTA doktora. Minden olyan intézményfenntartónak, amely speciális, saját értéket kíván iskolájába bevinni, saját hozzájárulást kell hozzátennie az állami támogatáshoz, különben az a helyzet állna elő, hogy például a katolikus, református, zsidó szellemiséget finanszírozzák közpénzből. A rendszerváltást követően olyan konszenzus alakult ki, miszerint lehetőleg el kell kerülni, hogy valamely településen az egyetlen iskola felekezetileg elkötelezett legyen. Viszonylag hosszú ideig Zalaszabar volt az a falu, ahol egyetlen iskola működött, s az katolikus volt. Több protestáns testület állásfoglalást bocsátott ki, amelyben leszögezte: kerülni kell a települések egyetlen iskolájának visszaigénylését, s Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is ezen az állásponton volt. A vallásszociológiai felmérések szerint a területi mobilitások miatt a hajdan hagyományosan egy felekezetű települések nemcsak világnézetileg plurálissá, de több felekezetűvé is váltak, amiből következik, hogy ha ezekben a falvakban az egyetlen oktatási intézmény valamely egyház tulajdonába kerül, ott sérül a világnézetileg semleges iskolához ragaszkodók, valamint a más vallásúak táborának érdeke.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára félrevezetőnek és megtévesztőnek tartja a szaktárca álláspontját, hogy eddig volt igazságtalan a rendszer, s a korrekció révén vált kiegyenlítettebbé. Azzal, hogy az állam egyoldalúan határozza meg, mely kiegészítő normatívák illetik meg az önkormányzati fenntartókat, s melyek az egyháziakat, különbséget tesz közöttük, s ezzel megsérti a vatikáni megállapodást, amely közfeladatok átvállalása esetén kategorikusan egyenlő finanszírozást ír elő. Veres András sorolja, milyen pénzektől esnek el az egyházak. Egyebek között a bejáró normatívától (amely általános iskolában 25 ezer, középiskolában 15 ezer forint fejenként), illetve a kistelepülési normatívától (amely fejenként 12 és 50 ezer forint között mozog). „Szembetűnő megcsúfolása az egyenlő finanszírozás elvének, hogy a Leányvárról az esztergomi önkormányzati gimnáziumba járó gyerek a bejáró normatívát megkapja, míg ugyanonnan az esztergomi ferences gimnáziumba járó diák számára ezt nem folyósítja a költségvetés” – panaszolja a Figyelőnek.
ÁTLAGOLÁS. A püspök szerint azért tűnik papíron többnek az egyházaknak nyújtott támogatás, mert az OM egyszerű számtani átlagot kalkulált az óvodások, általános iskolások és középiskolások támogatásaiból, holott az önkormányzati iskolaszerkezet eltér az egyházitól. Az egyházak által fenntartott intézmények között lényegesen több a magasabb normatívájú középiskolák aránya, ezért az OM számításai során az a félrevezető eredmény született, hogy az egyházi iskolákba járó diákok lényegesen magasabb állami alapnormatívát kapnak. (A különböző intézménytípusok után ugyanis különböző normatíva jár.) „Ha a szaktárca intézményenként vetné össze a finanszírozás nagyságát, rögtön kiderülne, nincs különbség a támogatás mértékében” – hangzik az érvelés.
A többi történelmi egyházzal együtt a katolikus sem nyugszik bele a megváltozott finanszírozási feltételekbe. Különféle jogcímeken 2001-ig visszamenőleg működésre 2,7 milliárd forintot, beruházásra további 3,2 milliárd forintot szeretne kapni, az érvelés szerint azért, mert ennyivel kevesebb támogatáshoz jutottak az állami, önkormányzati fenntartókhoz képest. Számításaikat a Pénzügyminisztériumtól (PM) és az OM-től kapott adatok alapján végezték, s ugyanezen kalkulációkat a vatikáni-magyar vegyes bizottság szakértői egyeztetésén is elvégezték, ám a kormány vitatja az igény megalapozottságát. Gulyás Kálmán, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy látja, a vita a Vatikánnal kötött megállapodás eltérő értelmezéséből fakad. Az állami intézményekkel való azonos finanszírozás elvét az egyház nem csupán a működési, hanem a beruházási támogatásokra is érvényesnek tekinti, a kormány viszont nem. Gulyás abban bízik, hogy 2006 elején az egyházakkal kötött megállapodás alapján megszülethet az a kormányrendelet, amely megnyugtatóan rendezi a felekezeti intézmények finanszírozási szabályait. Ismerve azonban az egyházak álláspontját, erre kevés az esély.