Brüsszel malmai is lassan őrölnek, de biztosan – mondta elégedett mosollyal az arcán egy magyarországi nagy energiafogyasztó iparvállalat vezetője, amikor meghallotta, hogy az unió versenyjogi igazgatósága a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. hosszú távú áramvásárlási szerződéseit vizsgálja. Az Európai Bizottságnál azért szúrtak szemet ezek a megállapodások, mert egy állami tulajdonú társaság és magáncégek között jöttek létre, s mert hosszú távra garantálják az érintett erőművek nyereségét, így felmerülhet a burkolt állami támogatás gyanúja. Mint az ipari vezető megjegyezte: a magyar áramtermelés 80 százalékát lefedik ezek a szerződések, ezért jutott kevés áram a szabadpiacra.
Gyors változásra azonban kevés az esély. A kilátásba helyezett közösségi vizsgálat valószínűleg legalább egy-másfél évig elhúzódik. A kötelező 2007-es, teljes piacnyitás miatt pedig egyébként is alapvetően át kell alakítani a villamosenergia-ipar magyarországi szabályozását, új piaci modellre van szükség, amelynek az előkészítése már javában folyik. Ez a folyamat minden bizonnyal a szóban forgó hosszú távú szerződéseket is érinti majd.
A kérdéses szerződések három nagy csoportra oszthatók (lásd külön); az érintett befektetők azt mondják, nem úri huncutságról van szó, a kontraktusokra a fejlesztések finanszírozásához szükség volt. A nemzetközi pénzpiacon máig olcsóbb az a pénz, amely mögött valamilyen állami hátterű, hosszú távú megállapodás áll. Az olcsó hitelhez pedig alacsonyabb áramárak párosulnak, hiszen az indokolt költségeket végső soron mindenképpen a fogyasztók fizetik meg.
| |||||||
Igaz, hogy a hosszú távú szerződések bizonyos mértékben akadályozzák a szabadpiac bővülését, viszont a közüzemi területen az ellátásbiztonság elsőszámú garanciáját jelentik, megóvják az érintett fogyasztókat a világpiaci ármozgástól. Érthető módon tehát a mindenkori kormányoknak kényelmes megoldás volt ez a villamos ipari költségek ellenőrzésére, illetve a szociális szempontok érvényesítésére.
Az idén ősszel módosított villamosenergia-törvény (VET) az MVM Rt.-t ugyan kötelezte, hogy kezdeményezze a szerződések újratárgyalását, de ezek a lépések nem vezettek eredményre. Főleg nagyfogyasztói körökben úgy vélik, nem volt elég határozott sem a kormány, sem az MVM e tekintetben, máskülönben akár sikerrel át is alakíthatták volna a kérdéses megállapodásokat, mint arra a piacnyitásban már komoly tapasztalatokkal rendelkező Németországban volt is példa. Amerikában is sikerült megváltoztatni a korábbi feltételeket – igaz, ehhez világossá kellett tenni az erőművek előtt: ha nem engednek, akkor évekig pereskedhetnek, miközben egyetlen kilowattórányi energiát sem tudnak eladni. Magyarországon ilyen jellegű nyomásgyakorlásra viszont nincs lehetőség, mivel nincs annyi felesleges kapacitás a rendszerben.
Nyilvánvaló, hogy egyik napról a másikra nem lehet felbontani ezeket a szerződéseket. Egy ilyen lépésnek nemcsak polgárjogi, de komoly morális következményei volnának, mivel a befektetők ezeket a szerződéseket váltották készpénzre valamilyen környezetvédelmi, illetve ellátásbiztonsági szempontból szükséges erőművi fejlesztés során. Ezek a dokumentumok garantálják, hogy a hitelező bankok vezetői nyugodtan aludhatnak. De arra is garanciául szolgálnak, hogy folyamatosan biztosítható az ország ellátásához szükséges energia, és természetesen a befektetők hasznát is rögzítik.
NEM KELL VÉSZFORGATÓKÖNYV. A külföldi tulajdonú erőműveknél nem is számítanak arra, hogy végül elő kellene halászni az íróasztalok mélyéről valamilyen vészforgatókönyvet, mert Brüsszel szerződésbontásra kötelezi a magyar kormányt. Nagy tétekben készek fogadást kötni arra, hogy inkább a szerződések átalakítására fogják felhívni a kormányt, ha úgy találják, hogy a megállapodások indokolatlan állami támogatást fednek. Az azonban bizonyos, hogy a magyar szabályozásban összhangot kell teremteni a piacnyitás, az ellátásbiztonsági érdekek, a hosszú távú megállapodások és az uniós irányelvek között. Ha másért nem, azért mindenképp hasznos az uniós vizsgálat, mert nem engedi elodázni ezt az átalakítást.