Szárnyaló számok

Utasforgalom alapján a Budapestre repülő fapados légitársaságok versenyében nyáron az EasyJet vezetett, de a Wizz Air és a SkyEurope szorosan a nyomában van.

Csak kapkodták a fejüket a vidéki repülőtér-üzemeltetők képviselői azon a nemrég rendezett konferen-cián, ahol Németh Antal, a Budapest Airport Rt. fejlesztési igazgatója ismertette a Ferihegyi Repülőtér várható utasforgalmi fejlődését. A polgári repülés főváros-központúságára jellemző, hogy míg Debrecen az idén 32,5 ezer utasnál tart, Ferihegyen már biztosra veszik, hogy a 2005-re vonatkozó 7,6 milliós korábbi előrejelzés óvatos volt, s az utasforgalom meghaladja a 8 milliót. „A fapadosok aktivitása a legvadabb elképzeléseinket is felülmúlja; nagyon tetszik például, hogy középiskolás osztályok egyre gyakrabban mennek külföldi múzeum-látogatásra” – mesélte Németh Antal.


Ferihegy forgalmát ma döntően a diszkont modellben működő társaságok növelik. A számok azt mutatják, hogy közülük a 2005-ös tavaszi-nyári időszak legnagyobb nyertese a brit EasyJet volt, amely áprilistól júniusig a fapados cégek közül a legnagyobb, júliusban és augusztusban pedig a második legnagyobb forgalmat bonyolította le. Ez azért is figyelemreméltó, hiszen az EasyJetnek nem bázisreptere Budapest, így a magyar fővárosból csupán hat városba (Londonon belül viszont két repülőtérre) repül. A cég rohamos felfutását az éves összehasonlítás is jól mutatja, a százalékban mért növekedés júliusban és augusztusban kimagaslóan nagy volt.

Szép fejlődést mutathat fel a SkyEurope és a Wizz Air is, e két társaság vezette a tavaly nyári rangsort, és az idén a magas kiinduló értékekről is jócskán fejlődött. A három vezető fapados cég fej-fej mellett halad, az aktuális rangsor hónapról hónapra változhat. A Wizz Air forgalma rendkívül kiegyensúlyozott, a cég a vizsgált hónapokban stabilan hozta a második helyet, és már csaknem beérte az EasyJetet. A SkyEurope viszont a júliusban és augusztusban beállított extra kapacitásával az élre ugrott, s ennek köszönhetően összesítésben is az élmezőnyben tudott maradni. Úgy tűnik, a Germanwings és az Air Berlin az idén is csak akkora hangsúlyt helyezett Budapestre, mint tavaly, hiszen viszonylag alacsony kiindulópontról a versenytársaktól elmaradó arányú fejlődést produkált.

Az EasyJet – az utasforgalom alapján számítva – a Malév után a második legnagyobb társaság Budapesten, a Lufthansa harmadik helyét pedig már veszélyezteti a Wizz Air. A fapadosok tehát a nyáron meghatározó szereplővé váltak Ferihegyen. A legtöbb utast szállító öt társaság mellett még négy további cég (Aer Lingus, Jet2Com, Norwegian és Sterling) repül Budapestre, ezek azonban egyelőre messze le vannak maradnak az élbolytól.

Címkék: Hetilap: Cég+piac