Csilingelő bor

Volt szerencsém a minap Szekszárdon szivornyázni számtalan szebbnél-szebb Bikavért. Nem kerültem közelebb a kérdés megválaszolásához, hogy hát mi is a Bikavér.

Jogilag definiálva van a kérdés, az egri borászok önkorlátozó regulák felállításával sikerrel igyekeznek emelni az államista-kombinátos korban leromlott-felhígult minőséget (lásd az agrártárca site-ján a 130/2003., XII. 31-i FVM rendeletet). Ám a kóstolt tíz tétel annyira különböző volt, hogy nehéz megérteni, miképpen jelölhet tökéletesen eltérő szemantikájú jelölteket ugyanaz a jel, a bikavér szó. Mintha a macskát és a kutyát ugyanaz a szó jelentené. Könnyed kis borok mellett párálló-füstölgő királyvizek, natúr ízképek mellett akkorra barrikok, mint egy tölgyerdő, egyik csilingelő patak, másik sziklás, mint a Nagy-Eged.

Az biztos, hogy néhai Gál Tibor 2003-as, a Pajados-dűlőre visszavezethető Egri Bikavérje a legszebb, legelegánsabb könnyed bor, amelybe mostanában beleszaladtam (pedig gyakorlok, mint a kefekötő gödény). Szép megjelenés, rubin szín, intenzív piros gyümölcsös illat, Roppant könnyed, mégis koncentrált, telt, kerek test, kis extraktédesség, hosszú, gyümölcsös-málnás lecsengés. Csillog és csilingel, tökéletes balanszú, harmonikus borital. Egyik szűk harmada a kékfrankos, másik cabernet franc, ez a tengely, hús rajta a syrah, lágy részeit a merlot, fűszerét a kadarka adja.

Hosszan hordózott (részenként tizenhat hónapig, majd újabb fél évig házasítás, azaz a részek kikeverése után), nem intenzív barrikolt illatú-aromájú bor, a hordó nagyon finoman van csak
jelen. Nívós vadállatokhoz ajánlható – 6900 forintért 18 fokon némi levegőztetés után -, mely vadakat fanyar (erdei) gyümölcsök vagy lekvár kísér utolsó útjukra.