Jó időben, jó helyen

Hirtelen ötlet volt, de nem előzmény nélküli Széles Gábor összesen mintegy 1,6 milliárd forintos befektetéssel létrehozott médiabirodalma, amely - az Echo Tv után- decemberben indítja a második csatornáját, a Vitált.

Hány kábelszolgáltatóval sikerült már dűlőre jutnia az Echo Tv sugárzásáról a szeptember 15-i indulás óta?


– Naponta növekszik a szám azután, hogy két hete a két nagy kábelszolgáltatói szövetséggel megállapodtunk. Baja, a Balaton, Harkány térsége után napokon beül Miskolcon is élvezhető, novembertől a T-Kábelen és januártól remélhetőleg a UPC-n is elérhető az Echo. Négy-öt hónap alatt már csaknem országos lesz a lefedettség, ami másoknak legalább másfél évbe került…

– No és a megtérülés?

– Ha nem a két országos kereskedelmi adó lehetőségeit vesszük alapul, csak az évi 1,5 milliárdos árbevételű, 100-150 milliós nyereségű közepes csatornákét, akkor a mi félmilliárdos alaptőkéjű társaságunknak, az Echo Hungáriának 4-5 évre lesz szüksége a megtérüléshez.

– A Magyar Hírlap viszont viszi a pénzt. Meddig?

– A lap havi 12 milliós veszteségét az év végére havi 2-3 millióra csökkentjük, és jövőre nem lesz veszteség.

– Mi lesz még a médiacsoportban?

– Decemberben indul a Vitál Tv életmód-televízió, és már működik a „hírgyár”: az a főleg gazdasági hírügynökség, amely a televíziókat látja el, de dolgozik a Magyar Hírlapnak és akár külső megrendelőknek is, csakúgy, mint a reklámügynökségünk.

– Változik a lap politikai irányultsága?

– Marad változatlanul szigorúan középen. A Magyar Hírlap kőkemény, liberális napilap marad, az Echo Tv-ben szintén egymás mellett kapnak helyet a jobb- és baloldali vélemények, lásd az éjjeli Szubjektív című műsort. Tudatos a politikai balansz, szerintem máshogy nem is lehet, csak úgy, hogy a jobb- és baloldali érzelmű néző is megtalálja, amit szeret.

– Silvio Berlusconit naggyá tette a média, de Széles Gábornak a Műszertechnika, a Videoton, az Ikarus után honnan jött a médiaötlet? Megirigyelte Berlusconit?

– Eredetileg író akartam lenni, az egyetemen magyar-orosz szakra jelentkeztem, de „helyhiány” miatt elutasítottak, mint akkoriban a politikailag, származás miatt nem megfelelőket. Édesanyám döntötte el, hogy akkor válasszam a műszaki pályát, ott könnyebben boldogulok, így lettem villamosmérnök, de a vonzalmam megmaradt a művészetek iránt.

– És a gyerekek?

– Bíztam benne, hogy ők műszaki vénát örökölnek, de inkább művészlelkek lettek. A nagyobbik leányom a Zeneakadémiát végezte el, a kisebbik először képzőművésznek, végül iparművésznek tanult. A vejem színész-rendező, vidéken játszik. Ezek után nem várhattam, hogy majd kedvük lesz iparvállalatokat irányítani, de a televízióban biztos örömüket lelik.

– Mi lesz a következő média-beruházás?

– Ezekre sem készültem, nem volt tudatos, decemberben „jött az ötlet”. Inkább úgy fogalmaznék, hogy jó időben voltam jó helyen: közeleg a parlamenti választás, az emberek többet figyelnek a médiára, kíváncsibbak a hírekre, ami nekünk jókor jön.

– De nem bánta meg?

– Sőt. Akkora a tőkeínség a médiában, hogy minden befektetőt csak buzdíthatok. Remélem, a példámat követve megindul a magyar vállalkozói tőke a média felé.

Címkék: Hetilap: Cég+piac