Kunszentmártonban, egy hátrányos helyzetű kistérség központjában tradicionális roma nagycsaládban nőtt fel Rácz János, a 37 éves „roma menedzser”. A katonaságnál sofőrvizsgát szerzett, jó állása lehetett volna – ám a rendszerváltás után a Volán városi telephelyét felszámolták. Sokáig alkalmi és segédmunkákból tartotta el a családját, majd iskolapadba ült, szakmunkás bizonyítványt szerzett, ám esélyt a munkára csak azt követően kapott, hogy letette az érettségit, s – uniós átképzési programok keretében – megismerkedett a számítógéppel, közösségfejlesztési ismereteket tanult. Amikor visszatért a városba, az önkormányzatnál közösségfejlesztői állást kapott. A cigány önkormányzat tagjaként most az a feladata, hogy segítsen egy kisközösséget kiemelni a tartós szegénységből. December 31-én azonban Rácz János szerződéses állása megszűnik. A jövő bizonytalan, ám ő kész bármikor ismét iskolapadba ülni, hogy új képzettséget szerezzen.
FELEMELKEDÉS. A roma közösségből sokak számára a felemelkedés, a stabil jövedelem csak egy-egy időszakra szól. Négy-ötezer család életét alapozza meg a kisebbségi önkormányzatok működése: ma ez is az egyik útja a megkapaszkodásnak, még ha többnyire nem is a klasszikus értelemben vett középosztályi szinten, inkább csak a legfelső szegény rétegben. A kisebbségi képviselők többnyire szakképzetlen, munkanélküli romák, akik a helyi önkormányzatokkal kialakított kapcsolataik alapján a többieknél kicsit jobb körülmények között lakhatnak, önkormányzati megrendelésekre épülő vállalkozásokat – például raklap-összeszerelő üzemet – működtethetnek, alapítványi támogatásokat tudnak szerezni. Az állami pénzből működő cigány szervezetek a tisztségviselőknek megélhetést jelentenek.
Ők is részesei annak a folyamatnak, amelyre hivatkozva az elmúlt években a kutatók regisztrálták, hogy megindult a hazai roma társadalom átstrukturálódása, pontosabban két részre szakadása. Ladányi János szociológus szerint elkezdődött egy Közép-Európában egyedülálló mértékű, bizonytalan alapon álló, visszaesésekkel terhelt, de határozott roma középosztályosodás, s ez azt a „káros mellékhatást” vonja maga után, hogy a szegény romák még rosszabb helyzetbe kerülnek. Akik ugyanis megkapaszkodnak, gyakran „kiköltöznek”, kiválnak a roma közösségből, ahol így csak a legelesettebbek és legkevésbé rátermettek maradnak, egyre rosszabb helyzetben. A romáknak járó állami támogatásokat is kizárólag ez a felemelkedő réteg képes igénybe venni.
| |||||||
„Azoknak a romáknak sikerült leginkább középosztályi szinten tartósan megkapaszkodniuk, akik még az államszocializmus idején jelentős kapcsolati tőkét szereztek” – említi az egyik legfontosabb feltételt Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Közigazgatási kapcsolataikat kihasználva a kisvállalkozói szegmensben jutottak pozíciókhoz, például épületbontást, kisebb építkezési munkákat bíztak rájuk, vagy megszerezték egy üzlet üzemeltetési jogát. A szerencsésebbek a tradicionális roma foglalkozások tapasztalatait is át tudták örökíteni a piacgazdasági környezetbe: immár szabadabban folytathatták a tevékenységüket a kiskereskedők és vándorkereskedők, akik teherautóval szállítják az élő állatot és a terményeket, vagy a bőrcuccokkal, édességgel kereskedők, akik egyik vásárról a másikig járnak. Közülük néhányan közvetlenül a rendszerváltást követő években átnyergeltek a vas- és színesfém-kereskedelemre, és többnyire nagyon meggazdagodtak.
Az építőiparban is megerősödtek roma vállalkozók, akik jó esetben „szürkén” foglalkoztatnak szegény romákat, azaz minimálbéren felül zsebbe adnak fizetést. A roma gazdasági elithez tartoznak még az idénymunkás-toborzók. A gyógynövény- és gombafelvásárló rendszeres, azonnali fizetéssel járó tevékenységet biztosít a munkanélkülieknek. Nyugat-Magyarországon nagycsaládok gazdagodtak meg a „lomizásból”: teherautóval átjárnak Ausztriába, megszerzik a szemétszállítmányok elsőként való átvizsgálásának jogát, vagy házaknál lomtalanítást vállalnak, és a kikurkászott darabokat itthon értékesítik.