Econyet

Egy hónapra felfüggesztette a felügyelet az Econet.hu-papírok tőzsdei kereskedését, mert problémát vélelmeznek a cég információszolgáltatása körül.

Összeesküvés-elméletek, pozitív várakozások és világvégét ígérő jóslatok egyaránt olvashatók a tőzsdei internetes fórumokon az után, hogy szeptember elsején a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot rendelt el az Econet.hu Rt.-nél, s egyidejűleg egy hónapra felfüggesztette a cég papírjainak kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A felügyeletnek minden bizonnyal alapos oka volt a döntésre, hiszen ilyen hosszú időre még egyszer sem vontak ki a forgalomból részvényt.

Az Econet.hu soha nem volt a szürke, érdektelen papírok között elkönyvelve. Már tőzsdei debütálása sem éppen a megszokott menetrend szerint zajlott: a BÉT-re már bevezetett Virginia Rt.-t vásárolta meg, s annak „bőrébe bújva” jutott a parkettre. A mostani vizsgálatról csak annyit lehet tudni, hogy piaci bejelentésre indult, s a cég tőkepiaci törvényben meghatározott információszolgáltatási kötelezettségének teljesítését vizsgálja. Ebből arra lehet következtetni, hogy valaki szólt a felügyeletnek, hogy az utóbbi időben szinte egymást érő bejelentések korántsem az előírt időben érkeztek.

HÍRZÁRLAT. A PSZÁF hallgatása nem szokatlan, az viszont furcsa, hogy a színfalak mögött, a „mindig jól értesültek” között sem találni olyat, aki használható magyarázattal tudna szolgálni. Ami biztos: az Econet.hu a budapesti piacon gyakran üzletelő kisbefektetők kedvenc papírjának számított eddig. Az árfolyam sokszor és jelentősen elmozdult, folyamatosan hírek és álhírek mozgatták. A forgalom ezzel együtt sem volt nagy, a kis részvényállományt egy-egy nagyobb vásárlás, vagy eladás könnyen mozgásba hozta.

Az ilyen papírokat a neves nagybefektetők általában kerülik, ezért volt meglepetés, amikor kiderült, hogy a vezető hazai biztosító is részvényes lett. Az Allianz Hungária Rt. vagyonkezelői minőségben vásárolt papírokat még májusban, de sem a letétkezelőnek, sem a vállalat munkatársainak nem tűnt fel, hogy a tranzakcióval valamivel 5 százalék fölötti (6,75 százalékos) részesedésre tettek szert az Econet.hu Rt.-ben. Így az ilyenkor kötelező bejelentést is csak késve, augusztusban tették közzé. Ekkorra viszont az Allianz a papírok nagyobb részétől már meg is vált, így részesedése ismét 5 százalék alá esett. Sipos József, az Allianz kommunikációs vezetője elmondta, hogy a szokásos üzletmenet részeként vásárolták a papírokat, kizárólag befektetési célból, a PSZÁF figyelmeztetésére pedig azonnal pótolták a közzétételi mulasztást. Hasonló problémával találkozott a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. is, amely egy nappal a felfüggesztés után kiadott közleményében nyilatkozott befolyásának változásáról az Econet.hu Rt.-ben.

BORÚRA DERŰ. Nemcsak a részvényesek tettek viszont bejelentéseket az elmúlt időszakban; a vizsgálat alatt álló vállalatnál sem tétlenkedtek az utóbbi napokban. Egyfelől bejelentették, hogy elállnak az internetes fejlesztésekkel foglalkozó LaFrutta Elettronica Kft. megvásárlásától, másrészt kiderült, hogy rövid időn belül már a második sikeres pályázaton van túl a cég, ezúttal a Jedlik Ányos Program keretében nyert el a vállalkozás egy várhatóan több mint 100 milliós nagyságrendű támogatást. A PSZÁF-vizsgálat előtt néhány nappal nyilvánosságra hozott másik pályázaton szintén jól szerepelt az Econet.hu Rt.: a Regionális Egyetemi Tudásközpontok létrehozásában egy konzorcium tagjaként vállal majd szerepet. A két pályázati siker a nemrég megvásárolt Globális Desktop Grid technológiának köszönhető (ez az egymástól távol lévő számítógépek számítási kapacitását gyűjti össze, majd annak optimális elosztásáról gondoskodik biztonságos, feladat- és platformsemleges formában).

A közvetlenül a PSZÁF határozata után nyilvánosságra hozott bejelentések és a felfüggesztés között nem lát összefüggést Balázs Csaba, az Econet.hu Rt. vezérigazgatója, aki bízik benne, hogy a vizsgálat gyors lesz, és a papírokat mihamarabb visszaengedik a tőzsdére. „Semmiféle előjel nem utalt a felfüggesztésre, arról mi is csak aznap értesültünk” – tájékoztatta a Figyelőt. A cégvezető fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy mindenben együttműködnek a PSZÁF munkatársaival, hogy azok a lehető leghamarabb lezárhassák a vizsgálatot. Ez érthető, ha ugyanis mindent rendben lévőnek talál a PSZÁF, akkor az ellenőrzés végeztével a kiszabott 30 napnál korábban is feloldhatja a kereskedési tilalmat.

Ma tehát csak annyit lehet tudni, hogy a felügyelet talált valamit, amiről egyelőre nem beszél. Az egyik leggyakrabban felmerülő piaci pletykával, a bennfentes kereskedés gyanújával kapcsolatban ugyanakkor nem árt elmondani, hogy ez az, ami egy magát megnevezni nem kívánó kereskedő szerint „a tőzsdét mozgatja és csak a legnagyobb lúzerek buknak bele.” Bizonyítani az elmúlt öt évben csak egyetlen esetben sikerült. Hasonló a helyzet az árfolyam-manipulációval is. Az eddig publikussá vált apróbb szabálytalanságok nemigen indokoltak volna ekkora felfüggesztést, így vélhetően hamar kiderül, hogy a felügyelet nagy fogásáról van-e szó, vagy inkább csak farkast kiáltottak, s úgy folytatódhat a pletykavezérelt, „nagy elmozdulós” kereskedés az Econet.hu-papírokkal, ahogy eddig.