Közbeszerzési hiányosság a magánbörtönök körül

Vétett a BVOP tiszalöki PPP-börtön pályázatán.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) szerint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) megsértette a közbeszerzési törvényt az első ppp-konstrukcióban megvalósuló, 700 fős tiszalöki büntetés-végrehajtási intézet létesítésére és 15 éves üzemeltetésére kiírt pályázatán – írja a Npai Gazdaság keddi száma. A KDb ezért megsemmisítette a BVOP eljárást lezáró, eredménytelenségre vonatkozó döntését. A határozat a BVOP ellen nem fellebbezhet, bár kérheti annak felülvizsgálatát a Fővárosi Bíróságtól. Az eljárást az egyik ajánlattevő, a KÉSZ Kft. kezdeményezte.


A BVOP féléves pályáztatás után június végén tartotta az eredményhirdetést, amelyen – előre nem látható és elháríthatatlan okra hivatkozva – azt közölte, hogy a szerződés megkötésére képtelenné vált, és érvénytelenítette a tendert. Az eljárás utolsó körébe került cégek közül a Vinci SA nem tett végső árajánlatot, a legkedvezőbbet a KÉSZ nyújtotta be 16,7 milliárd forinttal, míg versenytársai – a Wallis Rt. és az OTP Bank Rt. – 19 milliárd forint felettieket tettek. Nemcsak az árat, hanem a megvalósítási, működési és üzemeltetési garanciákat tekintve is a KÉSZ ajánlata volt a legkedvezőbb, így a BVOP megbízottja, az eljárást lebonyolító Főber Rt. pontozásos értékelése szerint az eljárást a cég nyerte volna meg – derül ki a KDb határozatából. A BVOP viszont – arra hivatkozva, hogy még nem történt meg a bv-intézet helyéül szolgáló mezőgazdasági földterületen a vagyonkezelői jog jogosultságának kijelölése – érvénytelenítette a tendert.


A KDb megállapította, hogy a hiányosság nem a pályáztatás során lépett fel, hanem már annak előkészítésekor is ismert volt. A pályázati dokumentációba bekerült szerződéstervezetben olvasható volt, hogy az ingatlan a magyar állam tulajdona, a vagyonkezelője pedig a BVOP. Vagyonkezelővé történő kijelölést viszont a BVOP – a pályázat előtt és alatt is – elmulasztotta kérelmezni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől. Ezért az előre nem látható ok a BVOP hibájából következett be – írja a napilap.


A BVOP előtt most három lehetőség áll: a dokumentumok pótlása után így újraértékeli a három ajánlatot és közülük választ nyertest, vagy a KDb megsemmisítő döntésére hivatkozva egy új pályázatot hirdet, vagy eláll a beszerzéstől.

Címkék: Hazai gazdaság