Újabb kamatvágás jöhet

Hétfőn várhatóan újabb negyed százalékponttal csökkenti az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB), vagyis folytatódik a „monetáris lazítás" – írja a Reuters augusztusi felmérése. A 2005-ös költségvetésben mintegy 500 milliárd forint kiadáslefaragásra lesz szükség.

Az augusztusi felmérésben az elmúlt hónapokban tapasztaltak folytatódtak – írja a Reuters, húsz, a hazai viszonyokat ismerő elemzőre hivatkozva. Vagyis az elemzők későbbre csúsztatták a „monetáris lazítás” végének várt időszakát, és hosszabb távon a kamatok nagyobb csökkenésére látnak esélyt, mint korábban. Ugyanakkor a többségük továbbra sem tartja lehetségesnek a kamatmérséklés felgyorsulását. Erre a piacon az utóbbi hetek forinterősödése és az állampapírok hozamának rekord alacsony szintre esése után volt esély.

Húsz elemző közül mindössze kettő valószínűsít fél százalékpontos csökkentést hétfőn. Vagyis a többség 25 bázispontos kamatvágást vár, ugyanakkorát, amennyivel március óta minden hónapban mérsékelte alapkamatát jegybank. A szakemberek szeptemberre újabb 25 bázispontos kamatvágást várnak, azonban ezt követően az új konszenzus szerint lassulhat a csökkentés üteme.

Az év végéig újabb negyed százalékpont, 2006 egészére pedig összesen további fél százalékpont vágást jósolnak az elemzők. Az év végére konszenzusuk 6, a jövő év végére pedig 5,5 százalékos alapkamat, fél, illetve negyed százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal ezelőtt gondolták – írja a Reuters.

Hat százalék a kamatküszöb

A következő hónapokban az elemzők szerint a forint jelentős esésének a veszélye nélkül 6 százalékig vághatja a kamatát az MNB. Ez a kamatküszöb tehát szintén folytatta a vándorlást lefelé, és most 25 bázisponttal alacsonyabb, mint egy hónapja volt, és 2,5 százalékponttal marad el az év elején becsült értéktől.

A devizadílerek szerint a jövő héten az euró ellen 243,50 és 245 közötti szinten kereskedhetnek a forinttal, ha az MNB csak 25 bázisponttal csökkenti kamatát, ennél nagyobb vágás esetében azonban lehetséges a forint gyengülése. Akad kereskedő, aki nem zárja ki, hogy a kisebb vágás esetén a forint visszatér a korábbi erősödő trendhez és a piaci szereplők újabb kísérletet tesznek a 243-hoz közeli opciós szintek kiütésére.

A hetekben alábbhagyhat a forint lendülete, így szeptember végére 246,50-es, az év végére 250-es, 2006 végére pedig 252-es forint/euró árfolyamot vár az elemzői konszenzus. Az állampapírpiacon a korábbinál kisebb lendülettel, de a következő hónapokban folytatódhat az elemzői konszenzus szerint a hozamesés.

Költségvetési kiadásleferagások

A jegybanktanács legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvében a kamatlazítást segítő fő tényezőként a maginfláció csökkenését emelte ki a Monetáris Tanács, ugyanakkor fő kockázatnak az államháztartás helyzetét látta. Ezen túl megemlítette, hogy változhat a forintpiacnak jelenleg kedvező nemzetközi befektetői környezet.

Az elemzői konszenzus szerint decemberre 3,9 százalékra emelkedhet a fő inflációs mutató. Ez magasabb a júliusi 3,7 százaléknál. Ezt követően viszont, 2006 végére – az adócsökkentések hatására – 2,2 százalékot jósolnak az elemzők.
A becslések szerint az adócsökkentések, valamint az idei egyszeri bevételek pótlására mintegy 500 milliárd forinttal kell mérsékelni az államháztartás jövő évi kiadásait. A prognózisok 400 és 690 milliárd forint között szóródtak. Ezzel szemben a kormány eddig 200 milliárd forint lefaragására tett ígéretet, az esetleges további lépésekre a 2006-os költségvetés tervezési folyamatában derülhet fény.

Az elemzők előrejelzése a nyugdíjkiadásokkal nem korrigált államháztartási deficitre, 2005-re a GDP 5,1, 2006-ra 5 százaléka. Ez utóbbi adat két tized százalékponttal magasabb az egy hónapja jósolt szintnél. Vagyis ez azt jelenti, hogy Magyarország egymás után negyedszer, illetve ötödször is túllő deficitcéljain.

Magasabb GDP, ipari termelés

Miután az Ecostat a napokban 4 százalékos becslést hozott nyilvánosságra a GDP második negyedévi bővüléséről, erre az időszakra több elemző is felfelé módosította korábbi előrejelzését. A konszenzus 3,45 százalékról 3,8 százalékra emelkedett.
Hosszabb távra kitekintve azonban óvatosak maradtak az elemzők. A 2005 egészére vonatkozó előrejelzés 3,5 százalék maradt, 2006-ra pedig mindössze öt bázisponttal emelkedett a konszenzus, 3,7 százalékra.

A GDP-t potenciálisan befolyásoló mutatók közül ugyanakkor trendszerűen tovább emelkedtek az ipari termelés növekedésére vonatkozó előrejelzések: 2005-re háromnegyed százalékponttal 6 százalékra, 2006-ra pedig háromtized százalékponttal 6,8 százalékra.

Ezzel párhuzamosan folytatódott a külkereskedelmi mérleg hiányára adott előrejelzések javulása is. 2005-re 2,97 milliárd, 2006-ra pedig 2,9 milliárd euró a konszenzus, 230 millió, illetve 680 millió euróval kisebb, mint egy hónapja.

Euró: rezeg a 2010-es léc

A költségvetés hiánya körüli bizonytalanságok ellenére az elemzők többsége szerint továbbra is elérhető az euró 2010-es bevezetése. Újra megjelentek azonban ennél későbbi bevezetésre vonatkozó előrejelzések is.

Ugyanez a trend volt megfigyelhető egy szélesebb elemzői mintán végzett múlt heti londoni Reuters-felmérés során is. Itt az elemzők egyharmada 2010-nél későbbi belépést jósolt, és felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország késve csökkentheti államháztartási hiányát az euró bevezetéséhez elvárt szintre.

Címkék: Hazai gazdaság