10 milliárdos EDR-tender

A hétfői határidői mindhárom meghívott konzorcium beadta pályázatát az EDR-tenderre.

A hétfői határidői mindhárom meghívott konzorcium – Antenna Hungária Rt. és a Siemens Rt., a T-Mobile Magyarország Rt. és a Magyar Telekom Rt. és az MVM Rt. és a Saab Contracting AB – benyújtotta részletes, az egységes digitális rádiórendszer kiépítésére, valamint a szolgáltatás nyújtására kiírt tárgyalásos közbeszerzési pályázatra. Ez az ajánlat már az árra és a műszaki tartalomra is vonatkozik.


Az EDR-re mindhárom szolgáltató tízmilliárd forint körüli összegben határozta meg az éves díjat. Az új egységes rádiórendszeren keresztül a hazai készenléti szervek, vagyis a Belügyminisztérium, az Országos Mentőszolgálat, a büntetés-végrehajtás, a VPOP, a katasztrófavédelem és a nemzetbiztonsági szolgálat, valamint vélhetően a Paksi Atomerőmű és a Ferihegyi repülőtér biztonsági szolgálatai kommunikálhatnak majd.


Az ajánlatokat szeptember végéig bírálják el, így októberben már meg is köthetik a szerződést. A rendszer 40-60 ezer felhasználót tud egyszerre kiszolgálni, és a schengeni határrendészeti rendszer elvárásainak is megfelel. Jövő év első felében a budapesti – 13 500 felhasználót kiszolgálni képes – majd 2007-re a teljes országos rendszert adják át.

Címkék: Hazai gazdaság