Nehéz helyzetben a téglagyártók

Az év első felében 20 százalékkal csökkent a hazai téglaeladás, és az elkövetkező másfél évben sem várható javulás - mondta a Világgazdaságnak Bodnár György, a Magyar Téglás Szövetség elnöke.

A jelenlegi építőipari árak olyan alacsonyak, hogy a kisebb gyártókat a bezárás veszélye fenyegeti, és ezen nem segít a lakásépítési kedv visszaesése sem. A falazó elemek gyártói termelésük visszafogására kényszerülnek, ami elsősorban a kis- és közepes méretű gyártók létét veszélyezteti.

Szintén megnehezíti a téglagyártók helyzetét, hogy míg korábban az építkezők elsősorban családi házakat építettek, addig mára a lakásoké lett a főszerep. Ez viszont jóval kevesebb eladott téglát jelent a gyártók számára, és áremelésekre is csak tavasszal kerülhet sor, amikor 5-6 százalékkal magasabb árakkal indulnak az építkezések.

A szomszédos országokban történő eladás sem jelenthet megoldást, mivel az ottani piacok is telítődtek, és legföljebb Romániában van lehetőség a felesleg értékesítésére.

Címkék: Hazai gazdaság