Júliusig 10,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági árak

Az agrártermékek termelői árszintje 2005. január–júniusban 10,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek árszintje 22,3 százalékkal csökkent, az állati termékeké 5,4 százalékkal nőtt.

A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások árszínvonala 1,6 százalékkal csökkent.

A gabonafélék árszintje idén az első félévben – alapvetően a tavalyi jó termés következtében – 40,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban (és lényegében megegyezett a két évvel ezelőttivel). A zöldségfélék ára az első félévben 3 százalékkal, júniusban 11,3 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Idén az első hat hónapban vágóállatok termelői ára 7,8 százalékkal nőtt 2004 első félévéhez képest, ezen belül a nagyobb mennyiséget képviselő vágósertésé 14 százalékkal emelkedett, a vágóbaromfié 2,1 százalékkal csökkent. A tej termelői árának növekedése 5,5 százalék volt, a tyúktojás ára 4,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Idén január–júniusban a takarmányárak 19,1 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdasági termelésben felhasznált termékek és szolgáltatások közül a legnagyobb mértékben a termeléshez felhasznált energia árszínvonala emelkedett (19,7 százalékkal), a növényvédő szereké 4,7 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. A mezőgazdasági folyó termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 2,7 százalékkal csökkent, a mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javaké 5,1 százalékkal nőtt. Az agrárolló mutatója 91 százalék volt.

Címkék: Hazai gazdaság