Egyre több a hamisítvány

Egyre leleményesebben és egyre gátlástalanabbul használják ki a magyar fogyasztók árérzékenységét a hamis termékek gyártói, akik a márkás logókat saját termékeikre nyomják, gyakran már idehaza is – írja a Figyelő legújabb száma.


Védekeznek

Az érintett iparágak szereplői azonban nem akarnak beletörődni a forgalom visszaszorulásába, inkább a lehetőségekhez mérten bekapcsolódnak a nyomozóhatóságok munkájába. A Márkavédők Egyesülete, a húsz világmárka hazai forgalmazóiból alakult jogvédő szervezet például nyomozókat, ruha- és textilipari szakértőket alkalmaz, hogy segítse a hatóságok munkáját. Erre már csak azért is szükség van, mert egyre tökéletesebbek a másolatok. Három évvel ezelőtt 2,1 milliárd, 2004-ben pedig már 2,3 milliárd forint értékű hamis áru lefoglalásában és elkobzásában működtek közre az egyesület szakértői – igyekszik alátámasztani a civil szervezet létjogosultságát Tass Balázs elnök. Évente 380 ellenőrzést tartanak országszerte, s a razziák nemcsak a piacokra, hanem a kis- és nagykereskedelmi egységekre is kiterjedek. A 2,3 milliárdos lefoglalási értékkel elégedettek az egyesületi tagok, ám az elnök becslése szerint ennek 6-8-szorosát teheti ki az országba érkező hamis, vagy hamisított áruk értéke.

Házhoz szállítással, 10 ezer forintért kínálja a „biztonságos helyről beszerzett” 100 milligrammos kiszerelésű, négydarabos potencianövelő tablettát az interneten egy magánszemély. Ugyanezt a jól ismert, világoskék szert 36 órás hatással egy másik árus már darabonként 1000, illetve 1500 forintért adja, de van, aki mindössze 800 forintot kér darabjáért – írja a Figyelő legújabb száma.

A problémával már a hazai gyártóknak is szembe kell nézniük. A Richter Gedeon Rt.-nek például egyik széles körben használt szívritmus-szabályozóját, illetve az emlékezetet is frissítő agyi keringést javító készítményét hamisítják az orosz piacon. A társaság kommunikációs igazgatója, Beke Zsuzsa megemlíti: előfordult, hogy Oroszországban hamis inzulin került forgalomba – ez egyébként nem Richter-termék volt -, ami akár tragédiával is végződhetett volna, de mégsem indult büntetőeljárás.

Rekord fogások

Magyarországra elsősorban hamisított ruhaneműk, lábbelik, egyéb ruházati cikkek és kiegészítők, játékáruk, ritkábban szórakoztató elektronikai berendezések és azok kiegészítői, valamint háztartási berendezések érkeznek – tájékoztatta a Figyelő hetilapot a Vám- és Pénzügy-őrség Országos Parancsnoksága. A hamis termékek jelentős része a Távol-Keletről származik, elsősorban Kínából. Míg az előző években mindössze néhány százmilliós elkövetési értéktől a 2 milliárd forintot épphogy meghaladó értékű lefoglalást mutattak a VPOP-statisztikák, a 2005-ös esztendő e tekintetben már most kiugróan sikeresnek ígérkezik. Csupán az első negyedévében rekord-mennyiségű, mintegy 7 milliárd forintra becsült hamis márkajelzésű ruházati termék és lábbeli szállítmányt foglalt le a hatóság. Ezek után áprilisban Thaiföldről és Kínából származó újabb, 2 milliárd forint értékű hamisított márkajelzésű ruházatitermék-, napszemüveg- és óraszállítmányt „csíptek el” a vámosok.

Itthon gyártják

A hatóságok közben egyre gyakrabban tapasztalják, hogy helyben, Magyarországon „gyártják” a másolatokat. A natúr alapanyagot szabályszerűen elvámoltatják, majd az ország különböző pontjain, zugüzemekben vendégmunkásokkal ragasztatják, varratják fel a hamis márkajeleket. Alig néhány hete Budapesten egy tízemeletes lakóház pincéjében illegális ruházati üzemre bukkantak, ahol három vietnami és egy román állampolgár szitanyomó géppel különféle védjegyoltalom alatt álló logókat nyomtatott ruházati termékekre.

Egészségre is káros lehet

Az olcsó, gyanús eredetű kozmetikai termékek beszerzése idehaza sem igényel különösebb utánajárást. Szinte kiszúrják az ember szemét, úgy kínálgatják a főváros különböző pontjain, például a Nyugati pályaudvarhoz vezető aluljáróban, az Örs vezér terén, piacokon, buszpályaudvarok közelében. A márkásnak feltüntetett parfümök azonban alkalmasint kellemetlen meglepetést – egyebek között bőrégést – is szerezhetnek azoknak, akik kipróbálják valamelyiket. Ezt a „felárat” fizetheti meg tehát az a vásárló, aki a szakkereskedésben 15, 20, 28 ezer forintért árusított Chanel, Elisabeth Arden, Givenchy, Lancome termékeket 3-5 ezer forintért szerzi be. Sokakat persze az ilyen figyelmeztetések nem riasztanak el: iparági becslés szerint a kozmetikai szerek hazai évi 50 milliárd forintos forgalmának az 50 százaléka zajlik illegális csatornákon.

200 milliárdos kiesés

A digitális műszaki cikkek és hanghordozók piacán a kalóztermékek aránya megközelíti a 30 százalékot, a szoftverpiacon 50 százaléknál is magasabb, s a dohányszektorban is csúcsokat döntöget, 30 százalék feletti az illegális értékesítés becsült volumene. Iparági becslések alapján Magyarországon mintegy 200 milliárd forint kárt okoz a kalóztermékek forgalma a nemzetgazdaságnak.

A teljes cikk a Figyelő augusztus 4-én megjelenő 31. számában olvasható.


Címkék: Hazai gazdaság