Lakáspiac: csökken az építési kedv

Idén az első félévben 15 ezer felépített lakás kapott használatbavételi engedélyt, és közel 25 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 11 százalékkal több, az új lakásépítési engedélyeké 10 százalékkal kevesebb, mint az előző év első felében volt.

A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint a lakásépítés területi szerkezete egyre inkább a főváros felé tolódik el mind a használatba vett lakások, mind az új lakásépítési engedélyek 31 százaléka Budapestet érinti, egy évvel ezelőtt 19 és 24 százalék volt ugyanez a részarány. A főváros lendületes növekedése mellett a megyei jogú városok mutatják a legerőteljesebb visszaesést, ahol 20 százalékkal csökkent a befejezett lakások száma és 36 százalékkal kevesebb új engedélyt adtak ki lakásépítésre, mint 2004 első hat hónapjában.

Az országos lakásépítés jellemzőit elsősorban a budapesti építkezések sajátosságai határozzák meg, ahol a használatba vett lakások több mint 80 százalékát vállalkozók építették értékesítésre, többlakásos épületekben, az építőipari kivitelezésnek pedig a fővárosban már 90 százalék fölötti a részesedése. 2004 első félévéhez képest 79 százalékkal több lakás épült itt, ám a növekedés a 80 négyzetméternél kisebb lakásokra korlátozódott. A 40 négyzetméter alatti lakások száma több mint a duplája, a 40–60 négyzetmétereseké közel a két és félszerese 2004 hasonló időszakának, míg a 100 négyzetméter feletti lakások száma a háromnegyedére esett vissza. A fővárosi új lakások átlagos alapterülete 62 négyzetméter, 16 négyzetméterrel kisebb, mint egy évvel ezelőtt.

Országos átlagban (a fővárosi jellemzőkhöz hasonlóan) a használatba vett lakások számának növekedése a vállalkozói, eladásra szánt lakásoknál jelentkezik, egyharmaddal több épült belőlük, mint egy évvel korábban. A családi házas építkezések túlsúlya megszűnt; az új többszintes, többlakásos és a lakóparki épületekben együttesen annyi lakás épült, mint az új családi házakban. Az építési formák változásával a kislakások felé tolódik el a lakásépítés, az átlagos alapterület 89 négyzetméter, tavaly 95 négyzetméter volt. A lakások több mint kétharmada építőipari kivitelezésben készült, a lakossági házilagos kivitelezés mindössze 28 százalékot képviselt.

A lakásépítés féléves alakulásán belül a második negyedévben történt a nagyobb változás; 16 százalékkal több lakást vettek használatba, és 13 százalékkal kevesebb új lakásépítési engedélyt adtak ki, mint 2004 második negyedévében.

Címkék: Hazai gazdaság