Foglalkoztatási számháborúba kezdett az MSZP és a Fidesz

Baloldali fordulat ment végbe a munka világában, 60 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a 2002-es kormányváltás óta - mondta Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő vasárnap. Bernáth Ildikó fideszes képviselő azonban a munkanélküliség jelentős növekedésére hívta fel a figyelmet.

A kormánypárti politikus szerint szemléletváltás zajlott a foglalkoztatáspolitikában: míg az Orbán-kormány idején a munkanélküliek eltüntetése, feketegazdaságba való kiszorítása volt napirenden, addig a baloldali kormány igyekezett visszaadni a munka becsületét, értékét, érdekelté tenni munkavállalót és munkáltató abban, hogy kilépjen a feketegazdaságból, mindent megtenni azért, hogy megérje legálisan dolgozni.

Eredményként emelte ki, hogy döntés született arról, hogy állami megrendeléseket csak olyan cégek kaphatnak, amelyeknek rendezettek a munkaügyi kapcsolataik, nem alkalmaznak feketemunkásokat. A kormány támogatja a 45 év felettieket, illetve a pályakezdőket alkalmazó cégeket. Egy pályakezdő esetében például a havi 90 ezer forintos bér után járó 33 100 forintos járulékteher helyett csupán 13 500 forintot kell befizetnie a munkáltatónak az állam részére – mondta Filló Pál.

Az elmúlt évek intézkedései eredményezték Filló Pál szerint azt, hogy az utolsó negyedévben hatezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma és 3400 fővel csökkent a munkanélkülieké.

Bernáth Ildikó fideszes országgyűlési képviselő ugyanakkor azt hangsúlyozta: a munkanélküliek száma jelentősen megnőtt az előző kormányzati ciklushoz képest: „Medgyessy Péter ment, Gyurcsány Ferenc jött, a munkanélküliség maradt. Negatív fordulat ez a polgári kormány által elért eredményekhez képest, hiszen akkor 205 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a kormányzati ciklus végére. A jelenlegi eredmények három és fél év után ezt meg sem közelítik” – fogalmazott a nagyobbik ellenzéki párt szakpolitikusa.

A törvénymódosítások nem hozták meg a foglalkoztatottak számának a növekedését, vagy a munkanélküliek számának a csökkenését, hiszen egyre kevesebb új munkahely jön létre. Alapvetően ez a legnagyobb probléma. Ennek pedig az az oka, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat jelentős mértékben sújtják azok a magas adó- és járulékterhek, amelyeknek a csökkentésére csak szóbeli ígéretek születtek ez idáig – tette hozzá Bernáth Ildikó.

Címkék: Hazai gazdaság