Új hét, új olajár-csúcs. Mivel egy újabb kerek számot sikerült maga mögött hagynia az amerikai könnyűolaj hordónkénti árának, ismét jelentős publicitást kap a drágulás – közgazdászok és politikusok, elemzők és befektetők mondják el várakozásaikat a várható árváltozásról és a gazdasági hatásokról. Ezek tanulmányozása előtt azonban egy pillanatra érdemes eltűnődni azon a tényen, milyen látványosan mondtak csődöt a korábbi előrejelzések.
Alig több mint egy évvel ezelőtt érte el az olajár a 40 dollárt, s akkor az elemzők nagyobb része lufinak tartotta a drágulást. Sokan vélekedtek úgy, hogy az igazi veszély a világgazdaság növekedésére ott kezdődik, ha tartósan eléri az ár az 50 dollárt (Figyelő, 2004/21. szám). Szerencsére úgy tűnik, ez a prognózis sem bizonyul helytállónak, hiszen az infláció néhány tizedpontos növekedésén túl még nincs jele komolyabb problémának sem Európában, sem a tengerentúlon. Az eurózóna gazdasága nem emiatt topog egyhelyben, Amerikában pedig csak minimális mértékben gátolja az olaj a növekedést.
Tavaly augusztusban az olajár érintette az 50 dollárt, majd visszacsúszott 40-ig. Ekkor az olajpiaci stratégák 30–35 dollárra módosították a korábbi 25–30 dolláros szintről a várható év végi olajárra vonatkozó prognózisaikat, és hasonló árszintet jövendölt az OPEC is. Ma, 60 dollárnál, az elemzők nagyobbik része további drágulásra számít, s hétről hétre elhangzanak jóslatok a 100 dolláros szint közeli eléréséről.
Pedig a kép nem sokat változott egy év alatt, ugyanaz az alapindok látszik a drágulás mögött, mint 2004 májusában. Könnyű tömören összefoglalni: a kereslet meghaladja a kínálatot. A kilencvenes évek végén bekövetkezett drasztikus árcsökkenés nyomán szinte teljesen leálltak a finomítói beruházások, így tavaly, amikor hirtelen magasra szökött az ár, az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy a kitermelés növelésében több tartalék maradt, mint a finomítói kapacitás bővítésében. Kínának és az Egyesült Államoknak továbbra is hatalmasak az igényei, ők nem is nagyon zavartatják magukat a drágulástól – előbbinek bőven van rá fedezete, utóbbi pedig maga kitermeli szükségletének jelentős részét. Európa viszont nem áll ilyen jól, ráadásul – a 2004-es évvel ellentétben – az idén a dollár erősödése nyomán itt nagyobb az olajár-hatás: szakértők most fél százalékpontos növekedéslassulásról értekeznek 2005-re.
Jelenleg nem az iraki feszültség, hanem az új iráni elnök miatt aggódik a piac, aki nem elég, hogy folytathatja atomprogramját, de nem átallja a külföldi multikat kizárni a helyi olajbizniszből. Tavaly a venezuelai elnök ijesztgette a világot termeléscsökkentéssel, most egy-egy finomító váratlan hibája sokkolja a piacot. Az OPEC ugyanis emelgeti becsülettel a kitermelési kvótáját, de egyre kevésbé van hol feldolgozni az olajat.
Amiben végképp nincs változás: egyre több a spekuláns az olajpiacon, s a jelenlegi helyzetben senki sem mer eladásra játszani, végképp mindenki kezd a vételi oldalra állni. Ezért teljesen kiszámíthatatlan a jövő, a várható árcsúcsra vonatkozó becsléseket pedig érdemes inkább csak jóslatként kezelni.