Fájdalmas kasszasiker

Hiába fogadták jól a mozikban a Madagaszkárt, a befektetők kiábrándultak a gyártó DreamWorks Animation-ből.

Jóllehet, a kritikusok nincsenek elragadtatva a Madagaszkártól, a közönség elég jól fogadta a DreamWorks stúdió legújabb, egy csapat állatkerti szökevény bizarr kalandjairól szóló számítógépes animációs filmjét: a jegyeladásokból származó bevétel kilenc nap alatt átlépte a 100 millió dolláros határt. Mi lehet mégis a magyarázata annak, hogy a társaság árfolyama az elmúlt egy hónapban több mint egynegyedével, 28 dollárra – a tavaly októberi tőzsdei bevezetés óta a legalacsonyabb értékre – esett?


Spielberg, Katzenberg és Geffen. Kiestek a befektetők kegyeiből.

CSALÓDOTT WALL STREET. Ezen a kérdésen rágódik mostanában a cég három alapítója, Steven Spielberg, Jeffrey Katzenberg és David Geffen is. Elemzők többsége szerint a válasz az, hogy a stúdió immár nemcsak a nézők, hanem a befektetők kegyeiért is verseng. Márpedig ebből a szempontból a kritikusok fanyalgása semmiség a Wall Street csalódottságához képest. A Madagaszkár az első – ünnepek miatt négynapos – hétvégén 61 millió dollár bevételt hozott, ami önmagában impozáns, csakhogy a befektetők a DreamWorks Animation SKG lelkes beharangozói alapján 70-80 millió dollárra számítottak. „Ha ennyire feldicsérnek egy filmet, akkor illik teljesíteni is” – mondja Richard Greenfield, a Fulcrum Global Partners elemzője, aki szerint a DreamWorks Animation-nek „meggyengült a hitele”.

Tavaly ősszel még nagyon más volt a kép. A Shrek 2 és a Cápamese kirobbanó sikere folytatódott a tőzsdén is: a DreamWorks SKG-ből kiváló DreamWorks Animation október 28-ai első kibocsátása 933 millió dollárt hozott a konyhára, s a 28 dollárért kínált részvények árfolyama néhány órán belül felszökött 38,75 dollárra.

Azóta viszont több rossz húzás is megtépázta a cég vezetőinek hírnevét. A stúdió márciusban azt jósolta, hogy a Shrek 2 DVD-jéből több mint 55 millió darabot fognak eladni. Májusra ezt levitték 50 millióra, miután a külföldi értékesítés a vártnál rosszabbul alakult. Bár mostanáig tekintélyes mennyiség, 35 millió darab talált vevőre, Katzenberg május 10-én kénytelen volt elismerni, hogy „tanulniuk kell az esetből”. A DreamWorks Animation, illetve a stúdió DVD-it forgalmazó NBC Universal igazgatói nem kívántak nyilatkozni.

A stúdió márciusban azt jósolta, hogy a Shrek 2 DVD-jéből több mint
55 millió darabot fognak eladni. Májusra ezt levitték 50 millióra.

A cég a Madagaszkár kapcsán úgyszintén túl optimista volt, ráadásul a konkurenciát is alábecsülte. Igazgatói felfokozott várakozást gerjesztettek a befektetőkben, azt állítva, hogy a film a tesztvetítéseken nagyobb tetszést aratott a Shrek első részénél, amely az Egyesült Államokban annak idején 267 millió dollár jegybevételt eredményezett, és amelyből DVD-n több mint 49 millió darabot adtak el világszerte. A stúdió nem számolt azzal, hogy a gyerekek körében mennyire sikeresnek bizonyul a Csillagok háborúja-sorozat harmadik része, amely a Madagaszkárral egy időben került a mozikba.

KISZIVÁROGTATÁS. Kiderült az is, hogy a DreamWorks Animation nagyon kevéssé készült fel a részvénytársasági létre. Május 10-én, pár órával az első negyedévi nyereségadat közzététele előtt a Newsweek honlapján megjelent egy, a DreamWorks bennfenteseit idéző jelentés, amely azt tartalmazta, hogy az egy részvényre jutó eredmény lényegesen elmarad a 60 centes Wall Street-i konszenzustól. Túl azon, hogy az eredmény valóban csak 44 cent lett, a befektetők a jelentés kiszivárogtatását is nagyon rossz néven vették, úgyhogy az árfolyam két napon át meredeken zuhant. Részvényesek azóta négy pert indítottak, azzal vádolva Katzenberget és a társaságot, hogy hamis és félrevezető nyilatkozatokat tettek az üzleti kilátásokról.





A befektetők ráadásul még mindig nem tudtak napirendre térni a fölött a márciusi bejelentés fölött, amely szerint a DreamWorks Animation 575 millió dollár értékben újabb részvényeket kíván értékesíteni. Legfőképpen az zavarja őket, hogy a kibocsátással csak a három nagyrészvényes – köztük az 59 százalékos tulajdonhányaddal rendelkező, a Microsoft társalapítójaként ismertté vált Paul Allen – járna jól, az árfolyam pedig tovább gyengülhetne. Megbízható források szerint ezért az ügyletet bizonyosan elhalasztják 2006-ra. Ezzel együtt a helyzetből nem lehet jól kijönni. „Ha a halasztás mellett döntenek, az azt a téves benyomást keltheti, hogy a Madagaszkárral bajok vannak” – vélekedik David W. Miller, a Sanders Morris Harris Group elemzője.

A Wall Street bizalmának visszanyerése nehéz feladat, annak ellenére is, hogy a Madagaszkár külföldön várhatóan kasszasiker lesz, és hogy a stúdió 2007-es filmterveiben ígéretes címek szerepelnek, köztük a Shrek 3 és Jerry Seinfeld komikus első animációs alkotása, a Méhecskefilm (Bee Movie). Mindazonáltal ha a DreamWorks Animation levetkőzi a hollywoodi allűröket, és igyekszik az eddigieknél sokkal jobban megfelelni a tőzsdei várakozásoknak, akkor idővel ismét a befektetők kedvencévé válhat.