Demjánnal pályázik a Mol és az OTP

A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó TriGránit és az Euroinvest, valamint az OTP Bank és a Mol konzorciumot alapított a Budapest Airport Rt. privatizációjára – értesült a Világgazdaság. A TriGránit Rt. elnöke megerősítette az információkat.

A keddi határidőre benyújtotta a Budapest Airport Rt. privatizációjára vonatkozó szándéknyilatkozatát az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-hez a hazai nagyvállalatok által létrehozott „nemzeti tőketársaság” – közölte Demján Sándor. Az üzletember elmondta: a négy cég – a TriGránit, az Euroinvest, az OTP és a Mol – konzorciumának megvan a pályázati kiírásban feltételként megszabott kétmilliárd euró tőkeereje, szakmai befektetőnek pedig a „dinamikusan fejlődő” velencei és a trevisói repülőteret működtető Save Spát nyerték meg.

Demján nem kívánt beszélni ajánlatuk értékéről – szakértők előzetesen 100–200 milliárd forint közé tették a kialkudható összeget –, mint ahogyan a „velenceiek” részesedéséről sem nyilatkozott. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, elképzelhető, hogy a Save Spa csak ideiglenesen kapná meg a működtetési feladatokat, mert a nemzeti tőketársaság indokolt esetben a későbbiekben mások számára ismételten meghirdetné azokat.

Az üzletember szerint a legfontosabb szempont az, hogy a Ferihegyi repülőtér a nemzeti tőke kezében maradjon, hiszen csak így biztosítható, hogy fennmaradjon és erősödjön Budapest regionális központi szerepe. Ennek megfelelően a konzorcium az utasszám és a forgalom növelésében gondolkodik.

Címkék: Hazai gazdaság