Elemzők: reformnak kevés

Elemzők szerint az adóváltoztatás még nem reform, de bizonytalanságot teremt.

Tartható a hiánycél

Tartható az államháztartás idei, eredményszemléletben 3,6 százalékos GDP arányos hiánycélja – mondta Veres János hétfőn. A pénzügyminiszter közölte: ősszel lesz két hónap, amikor az éves terv 100 százalékát is meghaladja majd a deficit, ez azonban szerepel a prognózisban.

Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza kifejtette: a kormány 200 milliárd forintra teszi a jövő évi költségvetésben a kieső adóbevételek nettó hatását, nehéz megítélni, hogy a minisztériumok költségvetésének további lefaragása mennyiben tudja ezt ellensúlyozni. Mindez újabb bizonytalanságokat visz a jövő évi költségvetésbe. A bérterhek csökkentése szintén üdvözlendő szándék – tette hozzá a közgazdász -, azonban ennek előfeltétele lenne a nagy elosztórendszerek reformja is.

“A miniszterelnök adózással kapcsolatos bejelentései az euró bevezetése szempontjából inkább újabb bizonytalanságot jelentenek” – vélekedett Pintér András, az IEB közgazdásza.
Pintér szerint a miniszterelnök javaslata nem nevezhető adóreformnak, nem hoz gyökeres változást az adórendszerben. Az intézkedések azonban hozhatnak némi, minimális elmozdulást a versenyképesség javulása területén.

Az áfakulcsok csökkentése egyrészt az infláció csökkenésének irányába hat, azonban az árak általában lefelé rugalmatlanok – nehezebben csökkennek, mint emelkednek -, s számos termék esetében a jövedéki adó emelése kiolthatja az áfacsökkentés hatását. Összességében így az infláció várhatóan nem reagál az intézkedéscsomagra – tette hozzá a közgazdász.

Ha a minimálbér emelése végigszalad a bérskálán, az a reálbérek emelkedését idézheti elő, ez visszavetheti a lakosság megtakarítási pozícióját. Ez, valamint az államháztartás bizonytalan helyzete romló folyó fizetési mérleghez vezethet, ami megnehezítheti az államadósság finanszírozását – mondta Pintér András.

Címkék: üzlet