Több helyen árulna gyógyszert az SZDSZ

Az SZDSZ 15 módosító javaslatot nyújtott be a gyógyszerpiacot szabályozó törvényhez, a liberális párt által kezdeményezett változtatások célja a szolgáltatások színvonalának növelése - közölte Kuncze Gábor és Mézes Éva.

Mézes Éva, az országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke közölte: a párt egyik javaslata szerint létesítési engedély nélkül is lehetne gyógyszertárat alapítani olyan egészségügyi intézményben, ahol sürgősségi vagy ügyeleti ellátás van, ha a patika nyitvatartási rendjét ehhez igazítja, vállalva folyamatos készenléti szolgálatot, vagy heti legalább 70 órás nyitva tartást – közölte. Mézes kifejtette: Magyarországon a gyógyszerellátás hagy kívánnivalót maga után. A patikák átlagban heti 50 órát tartanak nyitva, ezért nem mindenki és nem mindig jut hozzá a neki szükséges gyógyszerhez. Mézes Éva elmondta, a törvényjavaslat biztosítja annak lehetőségét, hogy a piac határozza meg, hol érdemes gyógyszert forgalmazni.

Szívesen hallják az emberek, hogy lehessen gyógyszert kapni bevásárló központokban, drogériákban vagy benzinkutaknál – jegyezte meg. A képviselő közlése szerint ennek törvényi hátterét, olyan szintén szeretnék megteremteni, hogy a megfelelő engedéllyel, és a működéshez szükséges feltételekkel rendelkezők az ÁNTSZ-től, és más hatóságoktól megszerezhessék azt a lehetőséget, hogy gyógyszereket árusítsanak. Ha ez a vényköteles gyógyszerekre is kiterjed, rájuk is vonatkozna a gyógyszertárak nyitását szabályozó minden törvény – hangsúlyozta Mézes Éva.

A betegek jobb kiszolgálására az SZDSZ javasolja azt is: ha egy gyógyszertár felajánlja, hogy begyűjti a recepteket, és utána futárszolgálattal kiküldi, előnyben részesülhessen, és létesíthessen patikát. A vényköteles gyógyszerek reklámját hatóságként az Országos Gyógyszerészti Intézet felügyelné.

Kuncze Gábor szerint nem az a kérdés, hogy egy törvényi változás a gyógyszerészeket hogyan érinti, hanem hogy azokra miként vonatkozik, akik igénybe veszik a szolgáltatásokat. Kérdésre válaszolva közölte, úgy tűnik mostanra már az SZDSZ képviseli egyedül ezeket a módosításokat. “Nyilván ezek a javaslatok elbuknak most a törvény módosítása kapcsán (…), életben fogjuk tartani őket, és amennyiben lehetőségünk lesz arra, hogy erre visszatérjünk (…) újból fel fogjuk vetni” mondta. Hozzátette az SZDSZ részt vesz a gyógyszerészek pénteki találkozóján, és ott is kifejti álláspontját.

Címkék: üzlet