Románia megállapodott az IMF-fel

A román kormány csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az idei gazdasági programról. A konszenzusos államháztartási hiány a GDP 0,7 százaléka lesz.

Kormányzati közlés szerint az idei GDP arányos államháztartási deficit 0,7 százalék lesz, alacsonyabb a hivatalosan várt 1,5 százaléknál, de meghaladja az IMF által márciusban javasolt 0,4-0,5 százalékot. Márciusban Ionut Popescu román pénzügyminiszter azt mondta, hogy az IMF által vártnál nagyobb deficitre azért van szükség, hogy finanszírozhassanak számos infrastrukturális tervet az EU támogatásával.

Popescu pénzügyminiszter egy csütörtök esti élő televíziós műsorban azt mondta, hogy az idei év végén az infláció 7-7,5 százalék lesz, ami jövőre 6,0-6,5 százalékra mérséklődik. A miniszter közölte továbbá, hogy idén 6 százalékkal, jövőre 6 százalék körüli mértékben erősödik a hazai össztermék.

Címkék: üzlet