Nőttek a Tesco negyedéves eladásai

A vezető brit kiskereskedelmi vállalat, a Tesco eladásai első negyedévi 6,8 százalékos növekedéséről számolt be pénteken, de pénzügyi igazgatója közölte, hogy a brit vásárlási kedv növekedésének némi lassulására számít.

Nemzetközi eladásai – melyek a teljes eladásokból 20 százalékkal részesednek – 27,8 százalékkal nőttek, változó áron számolva, változatlan áron 20 százalékkal. Az illetékes szerint elsősorban a közép-európai térség lendítette fel nemzetközi üzletüket. A térség 13 országában már több mint 2300 áruház működik.

A kiskereskedelmi vállalat stratégiája, hogy fokozatosan a nem élelmiszerkereskedelem felé mozdul el, ettől várja elsősorban nagy-britanniai fejlődését is. Tavaly adózás előtti eredménye 20 százalékkal 2 milliárd angol fontra nőtt, eladásai 12,4 százalékkal 37,1 milliárd fontra.

Címkék: üzlet