160 ezer nézőt várnak a Hungaroringre

Michael Schumacher idei gyengébb szereplése ellenére is több mint 160 ezer, többségében német ajkú szurkolót várnak a július 31-i magyarországi Formula–1-es versenyre. A száguldó cirkuszra érkező turisták többmilliárdos áfabevételt jelentenek Magyarországnak.

A jegyek elővételben a tavalyihoz hasonlóan fogynak a 20. Magyar Nagydíjra – tudta meg a Világgazdaság. Az eddigi kiegyensúlyozottabb futamok és a még várható izgalmak miatt a nézőszám növekedését is elképzelhetőnek tarják a Hungaroring Rt. és a jegy-értékesítést végző Ostermann Forma–1 Kft. vezetői.

A Hungaroringen évek óta csökken a nézőszám: amíg 1999-ben még több mint kétszázezren látogattak ki a háromnapos eseményre, addig 2002-ben 185, 2004-ben pedig már csak 163 ezer ember érdeklődött a rendezvény iránt. Igaz, tavaly a csökkenés mértéke is kisebb lett: a korábbi 10-20 ezres visszaesés után 2004-ben csak ezer fővel vásároltak kevesebb belépőt, mint 2003-ban.

A zsugorodó nézőszám miatt a társaság jegybevétele is csökkent az elmúlt években. A Hungaroring Rt. adatai szerint tavaly 1,73 milliárd forint folyt be a belépőjegyekből, ez több mint négyszázmillióval kevesebb a 2002-es adatoknál. Palik László jelezte: mindezek ellenére a társaság gazdálkodása kiegyensúlyozott maradt, és hacsak nem esik vissza drasztikus mértékben a jegyértékesítés, akkor az üzleti tervet az idén is tartani tudják.

Mindezek ellenére, szakértők szerint, megéri az igencsak költséges futam hazai megrendezése, amelyre az állami költségvetésből minden más versenysport-támogatásnál nagyobb összeget, évente 2,7–3 milliárd forintot fordítanak. A külföldi turisták költésével többlet-adóbevételhez jut a költségvetés, miközben a verseny az országnak jó reklámot is jelent. A GKM-nek a tavalyi futam után kiadott jelzése szerint az idelátogató turisták átlagban 250 eurót költenek naponta, amely 15 millió eurós, azaz több mint 3,5 milliárd forintos áfabevételt jelent az államnak.

Címkék: Hazai gazdaság