Második éve csökken a magyar tejtermelés. Sőt, a Tej Terméktanács elnökének nyilatkozata szerint a következő években akár a 40 százalékot is elérheti a tejtermékimport részaránya. Ez nem egyedülálló az élelmiszer-gazdaságban: a húságazat majd’ mindegyike – sertés, baromfi – gondokkal küzd, csökken a kibocsátása. Valami nincs rendben az élelmiszer-gazdaságban, amely pedig potenciálját és várakozásainkat tekintve is húzóágazat lehetne. Mi van a háttérben? Nem törekszem a teljes körű válaszra, csupán a reálszféra működésének problémáira szeretném felhívni a figyelmet.
RESZEGI LÁSZLÓ,a Budapesti Corvinus Egyetem vállalat-gazdaságtan tanszékének docense
KÉT SZEREPLŐ. Nézzük konkrétan: miért öntheti el tartósan az országot az olcsó import tejtermék? S miért kényszerülünk erre termeléscsökkentéssel válaszolni? Két szereplőnél lehetnek gondok. Elsőként a tejtermelőkkel. Miközben ők az árak csökkenésére panaszkodnak, a tej felvásárlási ára nem rosszabb, mint az EU átlaga (ez tavaly 66,4 forint volt 245 forintos euróárfolyam mellett). Az összehasonlítható bázison (azonos zsír- és fehérjetartalom mellett) számított ár Ausztriában 2005 első negyedévében 67,4 forint, Magyarországon az Agrárgazdasági Kutatóintézet felmérése szerint márciusban átlagosan 65,4 forint volt. Így a termelők közel uniós piaci árat kapnak a termékükért; ha ezzel baj van, akkor a termelőkkel van baj.
Itt jutunk el a másik szereplőhöz: versenyképes-e a tejfeldolgozó szektor? Miért nem a magyar tejtermékek árasztják el Európát? Méretgazdaságossági, vagy termelékenységi hátránya van a feldolgozóknak? Esetleg könnyebb a versenyképesség megteremtése helyett a költségeket a kisebb tejtermelőkre hárítani, s lenyomni a felvásárlási árat? Ez történik napjainkban! Ez rövid távon a tejfeldolgozók számára megoldás, de ezzel csökkentik termelői bázisukat, saját hosszabb távú növekedési lehetőségeiket. Kisebb feldolgozási volumenhez méretgazdaságossági hátrány járul, így újabb piacokat lehet veszíteni – ez az egyenes út a leépüléshez. A hazai termelési feleslegek levezetésére rövidebb távon jobb válasz lehetne a feldolgozók részéről az export fokozása, akár a határköltségen (vagyis egy kicsit a változó költségük feletti áron) is. Könnyen lehet, hogy a magyar piacra belépők egy része is ezt a stratégiát folytatja a piacszerzés érdekében. Az pedig igen sötét jövőt mutat a szektor számára, ha még ezen a (határ)költségszinten sem versenyképes.
Ma minden feldolgozó szinte mindent termel a hazai piacra, vállalva az alacsony volumen okozta költségtöbbleteket, s nem használva ki azt a potenciált, ami a szektorban benne van. A korábbi években a Tej Terméktanács által működtetett kassza támogatta a feldolgozott tejtermék exportját. E támogatás mértéke nem egyszer elérhette egy literre vetítve az 50 forintot is. Lehet, hogy ez elkényelmesítette a feldolgozókat? Túl magas volt, s ma a korábbinál alacsonyabb pályázatos EU-támogatás mellett már nem érdemes exportálni? Ha a tej felvásárlási ára nem magasabb, mint a versenytársaknál, akkor ez versenyképességi, hatékonysági hátrány a feldolgozóiparban!
Ez nem támogatási kérdés, ahogyan az élelmiszer-vertikum szereplőitől sokszor lehet hallani. A magyar gazdaság szereplőinek versenyhelyzete a támogatottság szempontjából azonos a most az unióba belépő tagokéval. A régi tagok támogatottsági szintje ugyan magasabb, de ezt messze ellensúlyozza az itteni mezőgazdasági munkaerő alacsony bérszínvonala. Ez csak akkor nem igaz, ha a hazai termelékenységi szint alacsony volta ezt a bérelőnyt felemészti. A probléma tehát kapun – a vállalkozásokon – belül van.
A MI HIBÁNK, A MI KÁRUNK. Kár lenne, ha leépülne a tejipari vertikum, különösen akkor, ha ez a mi hibánkból következne be. Márpedig a mi hibánk az, ha nem tudjuk kihasználni, hogy a tejtermelés döntő része nagy, minimum 300-400 férőhelyes szarvasmarha-telepeken folyik, vagyis méretgazdaságossági előnyökkel is rendelkezhetnénk. A mi kárunk az is, ha a feldolgozók üzemi hatékonysága alacsony, ha a vezetésük gondolkodása hosszabb távon nem racionális, ha ez partnereik felszámolásához, a piacról való kilépésükhöz vezethet, vagy az, hogy provinciálisan gondolkodunk. A mi piacunk már nem Magyarország, hanem minimum Európa. Megérkeztünk, itt vagyunk otthon. Lehet, hogy nem vettük észre?