Egyre népszerűbb a Fészekrakó

A hat legnagyobb bank adatai alapján az idáig befogadott hitelkérelmek száma eléri a 9 ezret, értékük 24 milliárd forint körül alakul. Az utóbbi egy hónap alatt például 50 százalékkal bővült a kérelmezők száma és a teljes „fészekrakós" hitelállomány – írja a Világgazdaság.

Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöke a gazdasági lapnak elmondta, hogy a ténylegesen megítélt kölcsönök sem sokkal maradnak el: nyolcezer megkötött szerződéssel 22 milliárd forintnyi hitel talált gazdára.

A jelenleg érvényes 30 éves korhatár felemelésének eldöntéséhez egyelőre folynak a számítások: látni kívánják, mit bír el a költségvetés. A hivatal elnöke szerint ősszel nagy valószínűséggel realizálódik az évre prognosztizált, mintegy tízezer hitelszerződés. Ha továbbra is ilyen élénk az érdeklődés, akkor a költségvetési keret nem fogja elbírni újabb rétegek bevonását a programba.

Címkék: pénzügy