Járai: a választások után jön a reform

Az euró bevezetésének 2010-es céldátuma elvileg elérhető, de csak gazdaságpolitikai reformmal, amely a választások után kezdődik meg – mondta a jegybank elnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Járai, az állami alkalmazottak számának csökkentése mellett, az állami bürokrácia egyszerűsítését jelölte meg a gazdasági növekedés ösztönzésének szükséges lépései között. Figyelmeztetett arra: nincs annál veszélyesebb dolog, mint adócsökkentésről beszélni az állami kiadások csökkentése nélkül. A jegybankelnök szerint a reformok végrehajtása esetén akár az ír példát is megismételheti Magyarország a gazdasági növekedés terén.

A jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország pénzügyi helyzete stabil – biztosítja ezt többek között a 13 milliárd eurós jegybanki tartalék, de az EU-tagság is védernyőt jelent e tekintetben – ugyanakkor konkrét veszélynek nevezte a forint gyengülésének lehetőségét. “Azért tartjuk viszonylag magasan a kamatot, hogy vonzó legyen a külföldi befektetők számára. Úgy gondoljuk, hogy ha drasztikusan – több százalékkal – lecsökkentettük volna, vagy csökkentenénk a kamatot, és ezt a piac nem fogadta volna el, akkor egy forintgyengülés is bekövetkezhetett volna” – mondta.

A jegybank elnöke szerint az elmúlt évek gazdaságpolitikai hibái vezettek oda, hogy Magyarország hátrányosabb helyzetbe került a nemzetközi piacokon, mint korábban volt. Ezt jelzi, hogy a Standard and Poor’s hitelminősítő intézet kétszer is leminősítette Magyarországot, amire az elmúl tíz évben nem volt példa. Járai szerint az euró bevezetése szempontjából a legutóbb az EU-hoz csatlakozó országok között az utolsó helyre csúszott vissza Magyarország, és a versenyképesség szempontjából a középmezőnyben van.

A befektetőkben egyre inkább az a kép alakult ki, hogy Magyarország lassan lefelé csúszó pályára került – mondta, megjegyezve azonban, hogy “nagyon nagy probléma nincs” hiszen a gazdaság az idén 3 százalék körüli ütemben fejlődik, sőt a 3,5 százalékot is elérheti. A csatlakozó országokkal összehasonlítva azonban ez mégis viszonylag rossz ütem – tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy az EU jövőre az ideinél gyorsabb gazdasági növekedésre számíthat, ami Magyarország számára is optimizmusra ad okot e tekintetben. A külföldi eladósodás nagyon gyors növekedését az egyik legnagyobb problémának nevezte az MNB elnöke. “A külföldi eladósodás szempontjából abba a kedvezőtlen helyzetbe került az ország, mint amelyben a kilencvenes évek közepén volt” – mondta Járai Zsigmond emlékeztetve arra, hogy 2001-ben 2 milliárd euróra csökkent az ország nettó külföldi adóssága, ami mostanra elérte a 25-30 milliárd eurót.

Címkék: üzlet