Mibe kerül manapság egy törvény előkészítése? Röpködnek a számok a levegőben. Az új vasúti törvény megalkotásához például – a Figyelő birtokába jutott levél szerint – 300 millió forintra lenne szüksége a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vasútszabályozásért felelős miniszteri biztosának. Az Antal Dániel által Gaál Gyulának, a MÁV elnök-vezérigazgatójának írt április végi feljegyzésben legalábbis a kérések között a harmadik pontban ez áll: „A törvényalkotási és szabályozási munka szakértői támogatásához szükséges 300 millió forintos keret átadásának jogi megoldásához szükséges információ.”
LIBERÁLISAN. A vasútszabályozásért felelős Antal Dániel közgazdászt még a gazdasági és közlekedési tárca korábbi vezetője, Csillag István nevezte ki 2002-ben stratégiai információs főigazgatóvá, majd Kóka János alatt lépett elő miniszteri biztossá. Első számú feladata felállítani a Magyar Vasúti Hivatalt, amely a liberalizáció nyomán a hatóság szerepét lenne hivatott betölteni. Erre azért lesz szükség, mivel a MÁV már nem élvez monopolhelyzetet, s több magánvasút alakult (nem egy a MÁV korábbi vezetőinek bábáskodása alatt).
Antal Dániel, aki a vasúttársaság monopolhelyzetének megszűnése miatt létrejövő hivatalt irányítaná, a MÁV vezérigazgatóságának Andrássy úti palotájában kap helyet, pontosabban irodát. (Egyébként az első körben a MÁV finanszírozná a Magyar Vasúti Hivatal felállítását is.) Ez azért is említést érdemel, mivel a MÁV és a közlekedési tárca jogi apparátusa hosszú időn át dolgozott a kérdéses törvénytervezeten. Antal Dániel szerint ugyanakkor „a MÁV jogászainak nem feladata az őket szabályozó törvényen dolgozni. Éppen azért kellett 2005-ben miniszteri biztost kinevezni a feladatok koordinálására, mert a tárca jogászai több év alatt sem tudtak EU-konform törvényt kidolgozni.”
Nem véletlen, hogy a vasúttársaság és a minisztérium jogászai arculcsapásként értékelik a történteket. Horváth Lajos, a GKM vasúti közlekedési főosztályának vezetője már 2002. december 11-én arról tájékoztatta Udvari Lászlót, a MÁV Rt. akkori elnökét, hogy „a korábban kidolgozott tézisek alapján elkészítettük egy új vasútról szóló törvény tervezetének első szakmai szövegét… A szöveg az előkészítésnek ennek a stádiumában nem teljes, de minden lényegi elemet magában foglal.” Többszöri levélváltás után 2004. augusztus 4-én, a MÁV Rt. vezetői értekezletén a vasúti közlekedésről szóló törvény már a tanácskozás témájaként szerepelt. Ehhez képest most ott tartunk, hogy további százmilliók szükségesek az utolsó simítások elvégzéséhez – legalábbis Antal Dániel hivatalos feljegyzése szerint.
Elképzelhető persze, hogy az érdekeltek által elkészített változat nem mindenben felel meg az EU által is előírt liberalizációs elvárásoknak, ám az is tény, hogy ez a 300 millió forint több, mint a MÁV jogi főosztályának egész évi pénzügyi kerete. Mindenesetre – a GKM-ből szerzett információink szerint – az ügyben nincs végleges döntés, a kért pénzt még nem utalták ki.
Jó lenne persze világos képet kapni arról, mennyire bevett gyakorlat a magyar közigazgatásban, hogy törvények előkészítéséhez külső jogi szakértők, ügyvédi irodák segítségét veszik igénybe. Egyáltalán, mekkora összeget fordíthatnak az egyes minisztériumok erre a célra? A kormányszóvivői irodától lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy nincs központi előírás vagy szabályozás, minden egyes tárca maga döntheti el, milyen külső cégeket von be a munkába, s mennyi pénzt költ erre. Tóth Judit, a GKM szóvivője már nevesítette az összeget: a tárca évi mintegy 100 millió forintot fizet ki különböző külső szakértőknek törvény-előkészítésre, kutatásra, tanulmányok írására. A Figyelő első érdeklődésére az ominózus 300 millió forint kapcsán csodálkozásának adott hangot. Később újból jelentkezett a szóvivő, s mint lapunkkal közölte, a 300 millió forint a Magyar Vasúti Hivatal felállításának teljes költsége. Ehhez képest a miniszteri biztos a már idézett levélben tovább sorolta igényeit. „A Múzeum u. 11., mint javasolt székhely használatának becsült bérleti díja, teljes irodai eszközellátással, telefon- és gépkocsi-használati költségekkel.” Maga Antal Dániel érdemben nem válaszolt sem a szóban, sem írásban feltett kérdéseinkre.
ÁSZ-AGGÁLYOK. A konkrét eset is számos kérdést vethet fel, de még inkább igaz ez az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének elvi állásfoglalására. „Évente milliárdos összeg gyalogol ki ily módon a költségvetésből” – állítja Kovács Árpád. A számvevőszéki elnök szerint a külső szakértők bevonásával készített tanulmányok haszna soha nem mérhető le patikamérlegen. Éppen ezért a büntetőjogi felelősségre vonás sem jöhet szóba, amiért esetleg súlyos pénzeket tékozolnak el. Még a hűtlen kezelés gyanúja sem merülhet fel. Kizárólag akkor, ha a játékszabályokat – lásd közbeszerzés, iktatás – nem tartják be. Ez azonban felettébb ritkán fordul elő. Olykor azonban sajnos az is megesik, hogy a tanulmány fizikailag sem fellelhető, ami szintén elmarasztalást von maga után.
A helyzetet bonyolítja Kovács Árpád szerint, hogy a négyévenként adódó kormányváltások után az eltérő politikai és szakmai koncepciók miatt sutba dobják a korábban kidolgozott tanulmányokat, tervezeteket. Gyakran a legkevésbé sem számít az, hogy milyen értéket képviselnek, ha egyáltalán képviselnek. Az egészségügyi és szociális tárcánál egyébként most zárul le egy számvevőszéki vizsgálat, amely arra derített fényt, hogy 570 millió forintot költöttek bizonyos tanulmányokra, amelyek aztán a fiókok mélyén landoltak. Kovács Árpád azt mondja, ilyenkor nem tud más megoldást, mint faarccal kiállni a nyilvánosság elé, amit természetesen ezúttal is meg fog tenni. Meggyőződése ugyanis, hogy a nyilvánosság visszatartó ereje sokat segíthet.
Egyes közgazdászok elmélete szerint, ha nem működik jól a gazdaság, akkor bevált szokás – s nem csupán hazánkban -, hogy az államapparátus, a közigazgatás százmilliós megrendeléseket ad, hogy életben tartson vállalkozásokat. A törvények előkészítéséhez, a tanulmányok írásához is ezért kérik fel az ügyvédi irodákat. Kovács Árpád is hallott már erről az elméletről, s többé-kevésbé egyetért azzal, hogy létező jelenségről van szó.