A címben szereplő három betű (NRW) Németország 18 milliós, legnépesebb tartományának, Észak-Rajna-Vesztfáliának a nevét tömöríti. És – különösen napjainkban – nem csak a rövidség kedvéért. Ez a tartomány egymagában az Európai Unió ötödik legnagyobb gazdasága (közvetlenül Spanyolország után és jóval a szomszédos Hollandia előtt). Végül, ami az aktuális politikai harcot érinti: NRW a német szervezett munkásság történelmi fellegvára és így a német szociáldemokrata párt féltett hitbizománya, amelyet az SPD csaknem négy évtizede kormányzott megszakítás nélkül. Így hát minden túlzás nélkül kimondható: e tartomány vasárnapi választásai egész Európa figyelmét lekötötték. Német viszonylatban a hamburgi Der Spiegel nyomán a sajtó egy része a hétfő hajnalban véget ért hét napot „a reszketés hetének” hívta. A néhány mondattal előbb leírt „féltett” szó indokoltnak bizonyult. Az SPD-nek és személyesen Schröder kancellárnak minden oka megvolt az aggodalomra. Vasárnap súlyos vereséget szenvedett az SPD és vele a kormány. Ez a vereség már hétfőn fenekestől felforgatta a német politikai életet, noha a kudarc egy folyamat része volt és nem okozott különösebb meglepetést.
VÁLSÁG. Amikor 1999-ben a mai vörös-zöld koalíciót megválasztották, az SPD tizenegy tartományi kormányban játszott vezető szerepet. Ez mára elolvadt, egyik jeleként az európai szociáldemokrácia krízisének. Német viszonylatban ez a válság közvetlenül a 12 százalékos munkanélküliségi rátával párosuló igen alacsony GDP-növekedéssel (2005-ös prognózis 0,9 százalék) függ össze. Miután NRW a bánya-, acél- és vegyipar bázisa, s ezek erős struktúraváltásra szorulnak, a helyzet ott még súlyosabb. A volt NDK területén a munkanélküliség 12,1 százalék, nyugaton 9,9 százalék. NRW-ben a ráta keleti szintű, sőt, egyes válsággócokban – a Ruhr-vidék régi bányáinak tájékán – eléri a 30 százalékot is.
A helyzetet a nyugat-európai szociáldemokrata pártokban néhány éve megindult reformmozgalom nehézségei is bonyolították. A mozgalom arra a felismerésre épült, hogy a jóléti állam nyugat-európai modellje a globalizáció és a demográfiai trend közös szorítása miatt nem finanszírozható tartósan és veszít versenyképességéből. Ezen az alapon indult meg a „harmadik út” keresése brit, német és francia keretek között. Schröder kancellár nagy lendülettel kezdett kísérlete azonban megtört a szakszervezetek heves ellenállásán.
Az Új Közép (Neue Mitte) nyitási kísérlete különösen népszerűtlen volt a szociáldemokrácia klasszikus hagyományait őrző NRW-ben, ami a tartományi választások közeledtével tovább rontotta az SPD pozícióit. Három héttel ezelőtt azt jelezték a felmérések, hogy a tartományban a konzervatív CDU által vezetett fekete-sárga (CDU + liberális FDP) ellenzék 55:37 százalékos arányban győz a vörös-zöld kormánykoalíció ellen. Ebből azt a következtetést vonták le a pártok szakértői, hogy a vasárnapi tartományi kudarc biztos SPD-vereséget hoz a jövő évi országos választáson is.
KAPITALIZMUS VITA. Ebben a helyzetben hajtott végre éles és demagógiától sem mentes baloldali fordulatot Franz Müntefering, az SPD elnöke. A fordulatot a német sajtó „kapitalizmus vita” néven emlegeti, bár az elnök – természetesen – nem a kapitalizmus létét, csak akcióit támadta. Azt azonban a sok évtizeddel korábbi osztályharcos stílusban tette. A nagyvállalatok tevékenységét „sáskajáráshoz” hasonlította, és vitriolos hangú személyes támadást intézett a német bankrendszer vezérhajójának számító Deutsche Bank vezére ellen.
Nem tudni, lesz-e hatása ennek a baloldali rohamnak Schröder teljesen más jellegű, középre vezényelt reformpolitikájára. Ma csak arra van bizonyíték, hogy a vereséget ez a kései kísérlet sem tudta megakadályozni. A fekete-sárga legyőzte a vörös-zöld koalíciót (53:45 százalékkal; ezen belül CDU-SPD összevetésben 45:37 százalékkal).
Ezek után mindenki arra számított, hogy Schröder (601-ből 340 mandátumos) képviselőházi többségének birtokában csendben készül a 2006-os országos választásra. A kancellár a csend helyett többlépéses, merész manőver mellett döntött. 1. Azonnal elfogadtatta az SPD elnökségével, hogy előrehozott választásokat kell tartani. Ezért július elsejéig (a parlamenti szünet kezdetéig) felveti a bizalmi kérdést – de azért, hogy leszavazzák. 2. Ehhez meg kell állapodnia néhány SPD-képviselővel, hogy „árulják el”, voksoljanak ellene. 3. A kancellár azért akarja elveszíteni a bizalmi szavazást, mert Köhler elnöknek így 21 napon belül fel kell oszlatnia a parlamentet és további 60 napon belül (legkésőbb szeptember 18-án) választásokat kell tartani.
Ha ez a manőver sikerül, „Schröder-végjáték” néven bevonul a parlamentarizmus történetébe. Ha nem, akkor úgy emlegetik majd, mint a politikai öngyilkosság egy elegáns formáját.