Vagyon, műveltség és erény, avagy mobilitás, piacra dobható tudás és pozíció? Ha a XXI. század első évtizedének magyar középosztályát kellene definiálnunk, valamennyi jellemzőt számba vehetnénk. A kisfizetésű tanártól a vállalkozón át a menedzserig sok mindenki tartozik abba a csoportba, amelyet a politika előszeretettel nevez egyszer „polgárságnak”, máskor „nemzeti középnek”.
Az osztályfogalmak kora mindenesetre lejárt, amit jól szemléltet, ha megpróbálunk felvázolni tipizált, mindenki számára ismerős, jól beazonosítható figurákat (két „archetipusról” példánkat lásd külön). Hogy pontosan ki is van középen, és nevezhetjük-e egyáltalán „osztálynak” ezt a heterogén társadalmi csoportot, abban a kutatók véleménye is megoszlik.
Abban viszont ma már konszenzus van közöttük, hogy az egyén társadalmi státusának meghatá-rozásához jóval közelebb visz, ha fogyasztási szokásait vesszük alapul, s nem a foglalkozását. (Persze ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk egy-egy csoport tagjainak a foglalkozását, képzett-ségét, különösen nem Magyarországon, ahol a formális iskolai végzettség az egyén társadalmi státusát leginkább befolyásoló tényező.)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Társadalmi helyzetkép 2002 című kutatása – amelyet többekkel együtt Bukodi Erzsébet készített – öt fogyasztási, vagy úgynevezett életstílus csoportot különböztet meg. Eszerint az elit és a jómódú felső középosztály, illetve a jó lakású depriváltak mellett, felhalmozó középosztályra, szabadidő-orientált középosztályra és a deprivált szegények cseppet sem kis létszámú csoportjára tagolható a magyar társadalom (lásd a grafikont).
Az elit és a felső középosztály, a társadalom átlagához képest kimagasló anyagi és kulturális pozíciója alapján alkot külön csoportot. A felhalmozók gyűjtögető életmódot folytatnak (bankbetétekben, ingatlanok vásárlásában élik ki felhalmozási vágyukat). A szabadidő-orientáltak hedonisták, és fogyasztanak. Az alsó két csoport tagjai pedig a felszínen maradásért küzdenek. A jó lakású depriváltak csoportjának erre még van esélye, a deprivált szegények rétegét alkotóknak viszont alig.
A különböző fogyasztási csoportokat a lakás állapotával, felszereltségével, az anyagi fogyasztással és a kulturális aktivitással jellemezték a kutatók. Az életstílus csoportok demográfiai-társadalmi meghatározottságára ugyanazok az egyenlőtlenségek jellemzők, mint az egyéb kategorizálásra: a nagyvárosokban élők, az aktív keresők, a fiatalabbak, a kedvezőbb foglalkozási pozícióban lévők helyzete jobb, mint az idősebbeké, a kistelepüléseken élőké, vagy az inaktívaké. A piacképes tudás – vagyis az iskolai végzettség – minden másnál jobban befolyásolja a fogyasztási státust.
|
A felső középosztályhoz tartozók 45 százaléka diplomás, és csak egyötödüknek nincs érettségije, a felhalmozó, és a szabadidő-orientált középosztály tagjainak 40 százaléka viszont csak szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik, és mindössze 15 százalék ezen a csoporton belül a diplomások aránya. A jó lakású depriváltak és a deprivált szegények csoportjában pedig több mint 70, illetve több mint 90 százalék azoknak az aránya, akik érettségivel sem rendelkeznek.
MOSÓGÉPELV. Jól behatá-rolhatók az egyes csoportok annak alapján, hogy tagjaik mit birtokolnak, milyen fogyasztási cikkek vannak a tulajdonukban, és milyen kényelmi szolgáltatások állnak rendelkezésükre. Külön kiemelte a KSH kutatása a hagyományos és az automata mosógép meglétét a különböző háztartásokban: míg az elithez, és a felső középosztályhoz tartozók szinte már nem is emlékeznek a hagyományos mosógépre, addig a deprivált szegények 80 százaléka ma is ezt használja.
De hasonló a számítógép és a mikrohullámú sütő előfordulási aránya is a különböző háztartásokban: míg az elithez tartozók mindegyike (!), a felső középosztály tagjainak 60 százaléka, addig a jó lakású depriváltak 1-2 százaléka, a deprivált szegényeknek pedig csak 0,5 százaléka rendelkezik számítógéppel.
Vagyon, műveltség és erény vagy mobilitás, piacra dobható tudás és pozíció? – egyikből következik a másik a rend-szerváltás utáni Magyarországon. Már a startpisztoly eldördülésekor 1989-90-ben sem egyenlő esélyekkel indultak a „versenyzők”. Az International Social Justice Project néven futó, Közép-Európát érintő, s a kilencvenes években többször megismételt kutatás szerint Magyarországon a hatvanas évektől kezdve nagyobb eséllyel jutottak be a felsőoktatásba a diplomás szülők gyermekei.
A KSH most közzétett vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy a rendszerváltás után sem érvényesült az egyenlő esélyek elve, sőt: az utóbbi évtizedekben csökkent a nemzedékek közötti, és a nemzedékeken belüli mobilitás is – vagyis a magyar társadalom kasztosodik. Ha ehhez hozzátesszük a sokáig a középosztály kutatásával is foglalkozó Utasi Ágnes szociológus megjegyzését, miszerint a kilencvenes években lezajló gyors polarizáció elszakította egymástól a középréteg különböző csoportjait is, világossá válik, hogy a politika által szívesen hivatkozott „polgárság”, vagy „nemzeti közép” már régen nem az, aminek láttatni szeretnék.
|
ÉLET-HALÁL HARC.
A mobilitás csökkenése mellett persze „történelmi okai” is vannak a magyar társadalom kasztos-odásának. Az európai és a magyar középosztályosodást összehasonlító Utasi arra a következtetésre jutott, hogy a „kádárista” középréteg tagjai kisebb autonómiával, kisebb közéleti aktivitással, alacsonyabb jövedelemmel, és a piachoz kevésbé alkalmazkodó módon léptek a kilencvenes évekbe, mint európai sorstársaik.Az önállóság hiányának, a kiszolgáltatottságnak, és a szűkös anyagi javaknak pedig egyenes következménye a 2000-es években is továbbélő szervilizmus, a szabad véleménynyilvánítás hiánya, vagy a feudális előrejutási szabályok tündöklése. S ha további összehasonlításokat végzünk, kiderül, a modernitásban sok hasonlóságot mutató „nyugati” és „keleti” világ megőrzött néhány különbséget is a „faluvá” zsugorodó világban.
Az egyik ezek közül, hogy az értékrendek, a tudásformák sokféleségét, a tradíciók felbomlását, a bizonytalanságot Közép-Európában továbbra sem tudja a posztmodernitásra jellemző kedélyességgel megélni sem a felső, sem a középső középosztály, az alsóról nem is beszélve. Sokkal inkább élet-halál harcukat vívják a különböző csoportok, és nem átallják a leggyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező alsó rétegektől elvonni a forrásokat.