| CSABA LÁSZLÓ közgazdász, a CEU, a Debreceni Egyetem és a BKÁE egyetemi tanára |
Két szempontból lehet értelmezni a közgazdaságtan örökzöldjei közé sorolható egykulcsos személyi jövedelemadó ötletét. Egyfelől nem más ez, mint a közgazdasági gondolkodást jó negyedszázada uraló megközelítés megnyilvánulása. Aminek alapja a hivatali önkénytől való félelem, és ezért az a törekvés, hogy az egyedi mérlegelésre, kivételezésre épülő jogalkalmazást tiszta, egyszerű, átlátható, s ekképp mindenki által könnyen ellenőrizhető szabályok váltsák föl. Például bármit is gondoljunk az EU úgynevezett stabilitási és növekedési paktumáról, az nem kérdéses, hogy Németország és Franciaország költségvetési politikája más irányba haladt az elmúlt években, mint ahogyan az az egyezményből következett volna. E szempontból tehát az egykulcsos adó kizárja a hivatal mérlegelését, a számtalan – sokszor rejtett – kedvezményt, és csökkenti a szabályozás torzító és önkényes voltát.
DIVATÁRAMLATOK. A másik lehetséges szempont viszont a divatáramlatoké. Nemcsak a női ruházatban, hanem a szellemi áramlatokban, sőt, a politikai gyakorlatban is időről időre meghatározóvá válhat és válik is egy-egy irányzat, anélkül, hogy annak mélyebb oka lenne, vagy hogy a társadalmi jólétet-közérzületet kedvezően befolyásolná. Ahogy nincs olyan ruha, aminek szabása, lejtése minden alkat számára egyaránt kedvező lenne, akképp nincs olyan szabályozási megoldás sem, aminek csak előnyei volnának. Ahogy azonban a mindenkori divatdiktátor sem kíván lemondani vevőközönségének ama részéről, amelyik a legújabb kezdeményezésnek aligha lesz haszonélvezője, úgy a gazdasági élet alakítói is némelykor fölöltik a csodadoktor tógáját.
Elméleti és tapasztalati alapon egyaránt joggal táplálhatunk kételyeket minden olyan gyógymóddal szemben, amelynek nincs mellékhatása – az ugyanis vagy ráolvasás vagy szemfényvesztés. Ez utóbbit nincs okunk sommásan elítélni, hiszen a szórakoztatóipar nélkül bizonyára szegényesebb lenne életünk. Akkor azonban baj van, ha összetévesztjük a kikapcsolódást a kiútkereséssel.
Az első megfontolás, ami az önmagában logikus egykulcsos adó összefüggésében fölmerül, hogy közismerten nem egy-egy adónem, még csak nem is az adórendszer, hanem a közterhek öszszessége hat a nemzetgazdaság teljesítményére. E közterhek szintje és szerkezete értelemszerűen értékválasztásokat tükröz, így a közösségi választások tárgya volt és marad minden demokratikus rendszerben. A szakma legföljebb bizonyos „mini-max” követelményeket tud megszabni, ezen belül szabad a tér. A személyi jövedelemadó – főképp márciusban – sokunkat érint közvetlenül, ámde mégsem állítható, hogy akár az állami bevételek egésze, akár az egyes munkavállaló által megvalósított közteherviselés (!) meghatározó eleme volna. Ha valaki drága kocsit vásárol, akár ebben az egyetlen ügyletben több közterhet vállal, mint jövedelme bevallásakor.
HA NINCS ADÓ, NINCS… A másik megfontolás természetesen az, hogy a közterheket nem lehet a közszolgáltatások, sőt a tágabban értelmezett állami szerepvállalás nélkül csökkenteni. Ha nincs adó, nincs Európa Terv, kolbásztöltéskor és hídavatáskor elhangzó ígérethalmaz, nincs továbbá a MÁV, a Malév, az egyre kevesebb honfitársunk nézte köztévé, de nincs állami titkos zseb vagy az MFB sokféle „jótékonykodása” sem.
További felvetés lehet az, hogy amit az szja-ban elengednek, azt valahol be kell majd szedni, például közvetett adókban (az áfától a benzinárig). Itt bizony súlyos szakmai és értékrendi kérdések merülhetnek föl.
Az is jól megfontolandó, hogy az állampolgári felelősségvállalást, az öngondoskodás eszméjét legalább részlegesen megjelenítő, a közpénzügyek ránk vonatkoztatását megvalósító adónemen érdemes-e elverni a port egy olyan országban, ahol az államháztartás szakmai kérdéseiről évtizedek óta üres padsorok előtt vitáznak. Jó ötlet-e az, hogy „majd az adóhivatal kiszámolja”, hogy – mint az idén – egy-egy adónem csökkenésének hangsúlyozásával elleplezni véljük azt, amit mindenki tapasztal: a közteherszint általános emelkedését.
Az előadottakból persze nem következik a mai viszonyok panglossi értelmezése. Ahol az átlag(jövedelem) a maximum (az szja-kulcs szempontjából), ott alapvető bajok vannak. De lehet, hogy nemcsak a tünetről kell tenni akkor, ha a kettős látás (és a kettős beszéd) vált normává.