Elnyelheti, felfalhatja magát a tudást a tudás piacosítása. Az európai felsőoktatást megreformáló és harmonizáló úgynevezett bolognai programmal ez a veszély fenyeget napjainkban Yves Winkin francia-belga professzor szerint. Tanulmányában tehát azt javasolja, hogy ha már nem menthető meg a piacosítástól szűkebb szakterülete, a kommunikációtudomány és annak oktatása, létezzenek legalább a tudásnak afféle kolostorai. Azokra ugyanis a piacnak is szüksége lehet, mihelyt felélte az eddig felhalmozott tudást.
A szerző tudományos munkatársként, majd egyetemi tanárként a liege-i egyetemen dolgozott. Jelenleg a nagynevű francia tanárképző, az École Normale Supérieure lyoni kihelyezett tagozatának professzora. Hosszabb időt töltött Amerikában, az úgynevezett új kommunikációról szóló könyvén dolgozva. Winkin tanulmányait több nyelvre lefordították. Érdeme, hogy az elsők közt adott átfogó képet a Batesontól (a közép-európai származású) Watzlawickig ívelő kommunikáció-tudományi kutatásokról, amelyeket egyébként Winkin egyik könyvére is utalva a szabatosabb “kommunikációs antropológiai” jelzővel szokás illetni. A terminusnak és használatának tétje az, hogy az emberi érintkezésformák árnyalt és történeti elemzésére tesz javaslatot.
Ilyen tudományos vizsgálódás helyszínei lehetnének a javasolt “jelképes kolostorok”, elmélyedés, gondolkodás, azaz kutatás és felfedezés régimódi és pótolhatatlan színterei a mind újmódibb egyetemen. Winkin gunyoros leírásában ez az újmódi nem igazán új, s egyik táptalajául szolgálnak az Amerikáról szőtt irodai, hivatali ábrándok, amelyeket erősít csupán, hogy az európai reformerek visszarévednek így a valamelyik amerikai campuson vendégként töltött időre. S elképzelik aztán, hogy a vén Európa tele lehetne sok kicsi Harvarddal és MIT-val. Az egyik kérdés: tervezhető-e, hogy e magánintézményekhez hasonlóan az európai, közpénzből dotált egyetemek mindegyike hallgatónként évi 60 ezer eurót kapjon?
Pénzügyi különbségeken – s mögötte a társadalmi szerkezet eltérésein – kívül akad azonban még súlyosabb és szövevényesebb probléma. Példáit szűkebb szakterületéről azért is veszi Winkin, mert úgy gondolja: gubancos a gond, ha mindennek megoldására a kommunikációt javallják, viszont közelítünk a megoldáshoz, ha magát a kommunikációt szemléljük úgy, mint problémát.
A kommunikációtudományt kiváltképp védtelen helyzetbe sodorják a magukat gyakorlatiasnak feltüntető oktatási ötletek, amelyeknek Winkin ellene veti esszéje programadó címében: a kommunikáció nem áru. Két esettanulmánnyal illusztrálja tételét. Egyik a kaliforniai pszichológus professzor, Paul Ekman FACS-a (Facial Action Coding System); az internetről letölthető anyag 260 dollár, mely közvetlenül a professzornak küldendő. Ennek az arcolvasásnak – fiziognómiától a frenológiáig – több évszázados hagyományai vannak, ámbár nem tudományosak. A másik elemzett eset a neurolingvisztikai program (PNL), mint az önérvényesítéshez, a magatartás “átprogramozásához” ajánlott “csúcstechnológia”. Kezdeti hivatkozásai tekintélyt parancsolnak, csak éppen üresek, mert nem a nagy idézettek gyakorlati továbbgondolása a módszer, hanem kiforgatásuk, leegyszerűsítő idézésük. A kereslet-kínálat törvényei szerint viszont egyik is, másik is kapós. Ha a meghatározott feladatokhoz gyorsan bevethető diplomás munkaerőt kereső cégekre gondol a diák, akkor ilyesféle, gyakorlatiasnak tetsző képzésformát keres. Talál is. Az egyetem azonban nem tanfolyamszerű képzésformák nagyáruházhoz fogható gyűjtőhelye. A kommunikáció oktatása pedig valóban egyetemi csakis úgy lehet, ha kommunikációtudományként jelenik meg, az emberekkel és társadalmaikkal foglalkozó újabb diszciplínaként.
Paraméterek
Yves Winkin: La communication n’est pas une marchandise. Resister a l’agenda de Bologne • Éditions Labor/Éditions Espace de la Liberté, Brüsszel
Winkin nézete: a tudásanyag tetemes része továbbra is csak a régimódi, “kézműves” alapokon gyarapítható, s átadni is úgy érdemes, hogy általános szellemi készségek és képességek pallérozódjanak, amelyeket aztán ki-ki személyesen alkalmazhat. Ilyen kézműves jellegű, egyetem nevű “kolostorok” nélkül árufogyottá válhat a tudás marketingstratégiával – s amúgy határok nélkül – felállítani ajánlott piaca.