Winston Churchill 1939. október elsején tartotta egyik, méltán világhírűvé vált beszédét. Az időpont hallatlanul kényes volt. Anglia már harcolt Hitlerrel, ám a Sztálin-Hitler paktum még érvényben volt. Churchill – nem ejtetve ki a “Szovjetunió” szót – azt mondta: “Nem tudom megjósolni Önöknek, hogy mit tesz majd Oroszország. Ez titokba csomagolt talány egy rejtély belsejében. De talán mégis van kulcsa a rejtélynek. És ez a kulcs – az orosz nemzeti érdek.”
Ez a példázat üzenetet hordoz. Azt, hogy megjósolhatatlan ugyan, mit lép majd egy adott (bármilyen) helyzetben az orosz hatalom, de végül nem az ideológia szabja meg a magatartását, hanem az, hogy e hatalom birtokosa mit tart nemzeti érdeknek. Állandó bizonytalanság forrása, hogy a cári évszázadok után a bolsevik első titkárok hét évtizedén át Gorbacsov korszakos fordulatáig, Jelcin új embereket hozó káoszáig, majd Putyin hideg rendpártiságáig mindig egy kézben maradt a hatalom. Ennek az egy kéznek az intése döntötte el, hogy mi minősül nemzeti érdeknek.
ELŐDÖK. Meg kell vallani: Oroszország, Európa, és a világ elképesztő szerencséje, hogy a fent említett első két politikus betöltötte azt a funkciót, amelyet a történelem számára kirótt. Gorbacsov örök érdeme, hogy vérontás nélkül bomlott fel a sztálini konstrukció, s Jelcin káoszának éveiben veszítette el pozícióit a párt kemény frakciója, véget vetve a Gorbacsovot szüntelenül fenyegető puccsok korszakának.
Putyin esetében még nem lehet érdemi véleményt alkotni, hiszen a többszörösen (és sokszor önkényuralmi módszerekkel) bebiztosított március 15-i elnökké választása után még további négy évig hatalmon lesz. Ezért, amikor múlt szerdán, tizennyolc nappal “garantált” győzelme előtt, eltávolította egész kormányát, ezt világszerte tanácstalanság fogadta. Amikor megérkezett Putyin “huszárvágásának” híre, még az elemzésre leginkább hajlamos Economist is csak annyit tudott mondani: “A következő időszak valóságos lakoma lesz a kremlinológusok számára.”
Azóta nyolc nap telt el, és csak annyi változott, hogy a kombinációk tömegéből két “iskola” kristályosodott ki. Az első arra a tényre koncentrál, hogy a KGB soraiból kiemelkedett Putyin uralma alatt ezeknek a szolgálatoknak az emberei egyre nagyobb befolyást gyakorolnak az ország vezetésére. A másik összetettebb és kifinomultabb. Azt állítja, hogy miután Putyin fő feladata az ország gazdasági és politikai stabilizálása, a majdan létrehozandó új kormány feladatai elsősorban gazdasági jellegűek lesznek. Ezért Putyin gazdasági szakértőkre és menedzserekre támaszkodik majd, míg az első, lényegében erőszakszervezeti csoport feladata a stabilitás és a rendcsinálás garantálása lenne.
ELVÁGOTT SZÁLAK. Az, hogy valójában milyen irányba lép Putyin, elsősorban a személyi döntésekből lehet majd megtudni. Kaszjanov kormányfő elbocsátásának oka az volt, hogy Jelcin környezetének utolsó, elsőrendű vezetési pozícióban lévő tagja maradt. Másrészt, a Yukos olajtröszt vezérének, Hodorkovszkijnak a letartóztatása után bírálta Putyin döntését. Az ő távozása így elsősorban azt jelenti, hogy az orosz vezetés politikai és szimbolikus értelemben elvágta a Jelcin korszakhoz kapcsolódó, még maradék szálakat. A Kaszjanov helyét ideiglenesen elfoglaló ügyvivő miniszterelnök, Viktor Kriscsenko a reformista technokraták csoportjához tartozik. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy Putyin csak megfelelő korlátok között engedi be az ország vezetésébe az erőpolitikai vonal embereit.
A legújabb Putyin-csel megbízható értékelése azonban csak akkor lesz lehetséges, ha megalakul az új kormány. Ma még csak a vélemények említett két iskoláját tükröző kombinációk vannak. A teljesen negatívnak nevezhető változat az lenne, ha az erőpolitikai “csapatból” Szergej Ivanov hadügyminiszter kezébe kerülne a kormányrúd. Ma azonban még több esélyt adnak a menedzser típusú vezetőknek. Így potenciális miniszterelnöknek számít Borisz Aljosin, aki jelenleg az ipari fejlődésért felelős miniszterelnök-helyettes, és elnöke az adminisztráció reformjával foglalkozó bizottságnak. Egy másik esélyes, Alekszej Kudrin, aki ugyancsak miniszterelnök-helyettesként a pénzügyi politikáért felelős. A döntés értékelését megkönnyíti majd, hogy meg tudják-e tartani hivatalukat az olyan emberek, mint German Gref, a gazdaságfejlesztéssel és a kereskedelem irányításával megbízott miniszter, aki már eddig számos liberálisnak értékelhető reformot fogadtatott el a parlamenttel.
Ettől függetlenül: a kremlinológusok lakomáján még minden nap felszolgálhatnak egy új, eddig soha nem ismert fogást.